Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az Országházban fogadta Milo Djukanovicsot, a montenegrói Szocialisták Demokratikus Pártja elnökét, aki korábban a balkáni állam államfője illetve miniszterelnöke is volt – közölte a kormany.hu-val Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
A megbeszélésen, amelyen részt vett Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője is, megállapították, hogy Montenegró nemrég elnyert NATO-tagsága elősegíti az ország EU-integrációját is. Orbán Viktor ebben a folyamatban továbbra is Magyarország teljes támogatásáról biztosította vendégét. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy több brüsszeli EU-csúcson is sürgette már kollégáit, hogy az Európai Tanács alakítson ki egy összehangolt stratégiát a nyugat-balkáni államok integrálására, különben a térségben más világhatalmi tényezők szerezhetnek befolyást.
A tárgyaláson Havasi Bertalan közlése szerint szóba került, hogy Magyarország az uniós tagországok közül a második legnagyobb befektető Montenegróban, és a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére a jövőben is mindkét fél törekedni fog.
(Miniszterelnöki Sajtóiroda)