Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 18, csütörtök, Andrea és Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.

A manökenek iskolájára van pénz

E-mail Nyomtatás
Miközben pénzhiányra hivatkozva bezártak 19 budapesti középiskolát a 2007/2008-as tanévtől, a fővárosi önkormányzat félmilliárd forintot fordít a Modell Divatiskola új székhelyének kialakítására - írja a Magyar Nemzet. Czuk Dóra, a Főpolgármesteri Hivatal sajtófőnöke hétfőn jelentette be, hogy az eddigi 434 millió forint mellé még 35 milliót adnának egy javaslat szerint erre a célra. Szerkezeti megerősítésre, nyílászárókra költenék a pénzt. Hétfőn jelentették be azt is, hogy a főpolgármesteri kabinet támogatja a Pedagógus- és Nővérszálló átadását a szociális ágazatnak, mert az elmúlt fél évben 80 százalékról 38-ra csökkent az épület kihasználtsága.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség