Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 17, szerda, Rudolf napja van. Holnap Andrea és Ilma napja lesz.

Négyezer forintért vertek halálra egy idős asszonyt Cegléden

E-mail Nyomtatás
A rendőrök elfogták azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy múlt hét pénteken agyonvertek és kiraboltak egy idős ceglédi asszonyt. A rablógyilkosok mindössze 3-4 ezer forintot zsákmányoltak, és néhány nap alatt lebuktak.A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az idős nő holttestére múlt pénteken bukkant rá egyik ismerőse. Az orvosszakértő megállapította, hogy a 74 éves asszony a bántalmazásba halt bele. A Pest megyei rendőrök hétfőn már tudták, hogy kik követhették el a bűncselekményt, kedden pedig el is fogták őket, így három nap alatt sikerült felkutatni a gyilkosokat. Az egyik 25 éves, társa 27, mindketten ceglédiek, és korábban már voltak büntetve.

A gyanúsítottakat elfogásuk után néhány órával ki is hallgatták: beismerték hogy ők bántották a nőt azért, hogy a házból pénzt és más értékeket szerezzenek. Belicza Andrea, a megyei rendőrfökapitányság szóvivője a Független Hírögynökségnek azt mondta, hogy a brutális támadók mindössze 3-4 ezer forintot vittek el, és apróbb tárgyakat.

A két gyilkost őrizetbe vették és indítványozták, hogy vegyék őket előzetes letartóztatásba.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség