Megjelent a Magyar Fórumban- XX évf. 37. szám
A hangulat nem valóságismeret. A hangulat fizikai, lelki, családi és közösségi állapotok következményeként alakul ki, sőt még az időjárás is befolyásolja. A magyarság ma nagyon rossz hangulatban van, és azt hiszi, ez megfelel a valóságismeretének, sőt valódi léthelyzetéből következik. Ugyanakkor tény, hogy a magyarság nem ismeri a saját valóságát. Ha pontosan beláthatná, hogy miben él és minek mi a következménye, valószínűleg még rosszabb, netán öngyilkos hangulatba kerülne. Vagy pedig fellázadna.
A valóságunk megismerése és megismertetése az értelmiség egyik legfontosabb feladata. A hangulat ezzel szemben csak kialakul és különösen a modern technikákkal könnyedén hangszerelhető. Baj akkor van, ha a hangulatot a megismerés helyett, vagy annak tényeivel szemben gerjesztik. Egy csak hangulatokba hozott, szétszórt figyelmű társadalom a manipuláció könnyű alanya. A hangulat játék, a megismerés munka.
A jelenlegi hatalom - a kormány, a nagytőke, a bankoligarchia és a sajtó - minden lehető eszközével arra ügyel, hogy a nemzetet csak hangulatban tartsa. Lehetőleg nyomottban. A valóság megismerése elől a magyarság el van zárva. A hangulat, amelyre a hatalomnak ma szüksége van, lehet nagyon rossz, tehetetlenségbe lenyomó, lehet sírva vigadásra ösztönző, hullámozhat a lelkesedés és a lehorgadás között, az adagolók számára csak az a fontos, hogy minden pillanatban "kezelhető" legyen. A kezelés ígéretek, fenyegetések, reklámok és könnygázbombák elegyéből álljon, s a tömeg fejét a pucér fenék és a börtönrács kínálata között csavargassa. Mindent lehet, csak a valóságot megismerni nem. Ez a mai uralkodás alapfeltétele.
A magyarság nem tudhatja meg a következőket:
- mely külhatalomnak vagy hatalmaknak, tőkés csoportnak vagy népnek állnak irányító befolyása alatt azok a kormányok, amelyeket ő választott a rendszerváltás óta,
- jó-e a kétpártrendszer és melyik fő párt mit képvisel, összejátszanak-e vagy sem,
- az eladósodás következmény-e vagy kényszerítő eszköz,
- hazája milyen mértékig van ma megszállva és a megszállás összefügg-e a fenti összes kérdéssel.
A magyarság körében ezeket az egész nemzeti létet, s a jövőt meghatározó alapproblémákat illetően homály terjeng. Az egyik ember teljes meggyőződésével vall több kérdésre határozott választ, míg a többire csak vállat tud vonni, a nagy többség pedig fel sem fogja e kérdések lényegét és a tömegember nem is tud e kérdésekről. A lényegüket mindenesetre nem ismeri. Ma minden negyedik ember funkcionális analfabéta, nem érti meg azt a szöveget, amit elolvasott valahogyan. Ez az utóbbi évtizedekben alakult ki, a hangulat korszakában.
A magyarság ma nagy nehézségek közt, terjedelmes része nyomorban és szegénységi küszöb alatt él, mégis el lehet rá mondani Molnár Tamás zseniális kifejezésével, hogy elszórakoztatott társadalom. A szórakoztatás ma a legfontosabb uralmi eszközök közé tartozik. A hatalom által szorgalmazott és előállított szórakozás nem művel, nem hiv elő résztvevőt, nem vált ki katarzist, nemhogy kikapcsol, hanem fondorlatos technikával el is vág a gondolkodástól és csak hangulatot termel. A szórakoztatott tömeg: préda. Félrevezethető és önmaga ellen is felhasználható. Nyilvánvaló, hogy az elszórakoztatott tömeg, az olcsó vicceken röhécselő, képernyőre ragasztott ember nem ismeri fel a megszállót vagy a megszálló megbízottját abban, aki csiklandozza a nevetőizmait, vagy a gusztusos popóját mutogatja neki.
A tömegkultúra, a szórakoztatás teljes mértékben az országot megszálló zsidó hatalom kezében van. Erről, ha hangulatba kerültek esetleg beszélnek az emberek, de mint sorsalakító tényről nem tudnak és nem fogják fel a jelentőségét. Pedig ez a tömegirányítás politikánál is fontosabb és hatásosabb eszköze. Sajnálatos, hogy a nép- és nemzetrombolásnak ezt az eszközét mindmáig nem elemezte a magyar tudomány, nem készített a politika és főként az új politika, a rendszerváltás számára senki semmilyen elemzést.
A rendszerváltás korszakának hősei, majd a rendszerváltás félresiklatásának bajnokai a kabarészínpadok nagy és kis tehetségei, slágerszerzői voltak. Táncdalfesztiválok nélkül más lett volna a Kádár-korszak gulyáskommunizmusa és egészen más lett volna a rendszerváltás. Miközben az úgynevezett rendszerváltó értelmiség elkezdte harcát - egymás ellen is, szükségszerűen - azalatt a tömeget leszórakoztatták róla új Zerkovitzok. Aztán, amikor meg művelődni kellett volna és készülni az új saját nemzeti feladatokra, a kilencvenes években feltámasztottak mindent, ami penetráns, ócska, körúti volt a pesti aszfalt színházacskáiban, orfeumaiban a régi időkben, Kodályt pedig kihangszerelték a magyar fülekből. És az iskolából és a lélekből. Ahhoz, hogy mára Gyurcsányig és Horn Gábor keresetlenségéig eljussunk, hogy egy Kóka és egy Szekeres létezését egyáltalán észrevegyük, az igénytelenség mocsarába kellett belefeküdni. Ha egyszer eljönne az igazságtétel ideje a magyar életben nem a sortüzek vezénylőit kellene elsőként elővenni, hanem a Farkasházi-féléket, akik miatt tulajdonképpen annak idején, a sortüzesek feletti ítélet is elmaradt. Mert elviccelték. Az SZDSZ-es és MSZP-s főkolomposok persze sokat ártottak a magyarságnak és mérhetetlen sokat hazudtak, de a szórakoztatóipar és a holokausztipar túlfizetett és erkölcsi tartás nélküli átváltozó művészei és üres hólyagai nélkül tehetetlenek lettek volna. Mindig ezek teremtették meg a hangulatot, amelyben előbb egypárt és a két főokos, Kádár és Aczél szabadon garázdálkodhatott, és a rendszerváltás után ezek romboltak le minden nemzeti értéket, amire talán építeni lehetett volna. Ez a siserahad sokkal ártalmasabb és sokkal nehezebb tőle megszabadulni, mert művésznek van kikiáltva és szórakoztat. A közönség egy része még hálás is neki, hogy tönkreteszi az életét.
Ma már igény van az igénytelenségre. Az iskolázatlan ember, a kétkezi ember, különösen a régi parasztember sohasem igénytelen. A városba özönlötteket előbb igénytelenné kellett masszírozni. Párhuzamosan az iskola alkalmatlanságával, nemzetietlenségével, nevelésnélküliségével, a funkcionális analfabéták százezereinek életbe bocsátásával el kellett terjeszteni, hogy a szórakozás egyenlő minden gondolati erőfeszítés és tulajdonképpen a figyelem kikapcsolásával. Ma már a figyelem és az összpontosítás képességének a kiölése is a célok közé tartozik, a hatalom veszélyesnek tartja azt az embert, aki képes figyelni és aki figyel, azt különösen. Igy aztán most már létszükséglet a szóbeli és zenei, képi gagyi. Pontosan úgy, mint a kábítószer.
Ha tehát az első kérdésre keressük a feleletet, csak azt mondhatjuk, hogy az USA hatalmának igénybevételével vagyunk ma izraeli megszállás, pontosabban agresszív beszivárgás áldozatai. Katonák, Moszad-tisztek, elhelyezők és lakóparképítő cégek működnek az országban, a megszállás azonban a tudatromboláson és az eligénytelenítésen át valósul meg. Kezdetben volt táncdalfesztivál, ma pedig állnak a plazák. A megszállásnak van tehát egy erős politikai, gazdasági, pénzügyi és nemzetbiztonsági irányítása titkos kezekben és van egy szórakoztatóipara, amely a történést a hangulat függönyével borítja be. Együtt őrködnek, hogy ne legyen felismerve a művelet, és a felismerésből ne legyen fellázadás, ellenállás. A képernyők ontják a példátlanul silány szórakoztató műsoraikat. A műsor nagy részét az önreklámozás tölti ki: A hólyagok dicsérik önmagukat és egymást. Az a legszebb, amikor két hólyag zsenivé dicsér fel egy harmadikat. Ezek rendszerint mindannyian zsidók. Időnként a bankárok is énekelnek...(lásd: Kulcsár-per)
Ez a néhány sor még nem elemzés, hanem csak figyelemfelkeltés, gondolatébresztés. Semmiképpen nem jelenti azonban azt, hogy a mai szórakozatóiparban, zenében, táncban mindenki zsidó és senki sem tehetség, sőt azt sem, hogy nincsenek tiszta magyar szándékok az ágazatban. Vannak, sőt a rockzenében nemes, ősmagyar törekvések is láthatóak. Az egész azonban mégis veszélyesen romlott, mert ellentéteivel is a zsidó megszállás eszköze. "Mindenki szem a láncban" - ahogy Illyés Gyula írta az "Egy mondat a zsarnokságról" című halhatatlanjában. (Amely hogy el van felejtve.)
A megszállást tehát, ahogyan már korábban is írtam, nem katonai megszállásként, nem az egykori, a német vagy a szovjet hadsereg megszálláshoz hasonlóan kell elképzelni. Ez egy évtizedek óta folyó, céltudatos, agresszív beszivárgás, amely a régmúlt időkben megszerzett, kiépített szerkezetekre, intézményekre épül fel és csak fokozatosan jut el az uralom megszerzéséig.
Korszakok: a XIX. század, Tisza Kálmán nemzeti liberalizmusában, a boldog békeidőkben kétségtelenül a zsidóság játszott főszerepet a magyar kapitalizmus megteremtésében. Ez volt az együttélés első meghatározó korszaka, a megszállás megalapozása. Ma már látjuk, hogy a zsidó hegemónia milyen nemzetközi pénzügyi nyomások, hitelezések és fenyegetések hatására és milyen magyar és dzsentry nemtörődömségek - hangulatok - közepette alakult ki. Ezt a végeredményben szelídnek mondható együttélést a magyar zsidóság mondta fel Károlyi gróffal és Kun Bélával, 1919-ben. A magyar zsidó együttélés kiforrhatta volna magát, ha a nemzetközi tőke nem tervezi meg a nagyobb üzletet, az I. világháborút. Lenin is, Trockij is, Kun Béla is ennek a zűrzavarát és a nemzeti összeomlásokat használta ki az uralomra kerülésre. A nemzetközi zsidóság és a magyar zsidóság harcias része ekkor teszi le a garast a bolsevizmus mellett. Mint látjuk, Magyarország jelenlegi megszállói - és szórakoztatóipari hólyagai - a bolsevizmus mellett ma is kitartanak, csak más nevet adnak neki.
Horthy alatt szívós szociáldemokrata szervezkedés következik, mely lényegileg ugyancsak bolsevizmus. De a Versailles-ban elrontott béke és az új háború magjának elvetése mindent tönkretesz. A második világháború az emberiség eddigi legnagyobb tragédiája. A győztes nagyok rendezési értekezletei, Casa-blanca, Jalta, Potsdam ellehetetlenítik Európát, kiszolgáltatják egy bosszúállásnak. A háború után a megszállás megint arányt téveszt. Rákosi-Gerő féktelen zsidó bolsevizmusában egy, a magyar történelemben ismeretlen gonoszság települ rá a nemzetre, az országra. Szerencsére Rákosiék nem vették igénybe Zerkovitzékat és csak munkásindulókkal akartak hangulatot teremteni és a nemzet felismerte őket és kitörhetett a forradalom. Ezt csak a szovjet bolsevizmus tankjai tudták leverni, megakadályozva ezzel a magyar kibontakozást.
A Kádár-Aczél-rendszer szívós munkával, többek között a fentebb említett kabarémunkával is, no meg "gyászmunkával" is - ez Kőbányai úrnak, a "Szombat" című zsidó folyó-irat főszerkesztőjének a holokauszt-ügy ébrentartására vonatkozó kifejezése - előkészíti a végső, teljes hatalomátvételt, a megszállást és azt az állapotot, amelyről tulajdonképpen beszélek: azt, amelyben a magyarság mindezt eltűri. Eltűri, elfogadja, észre sem veszi, leszórakozza.
Összegzés: Magyarország zsidó megszállásához a tizenkilencedik században liberalizmus kellett, azóta pedig mindig bolsevizmus kell. A Gyurcsány-uralom mai bajai éppen abból erednek, hogy a bolsevizmus és a liberalimus tartalékai kimerültek. Ahhoz, hogy Gyurcsány és az őt fenntartó két párt hatalmon maradhasson, a bolsevizmust fel kellene tölteni. Pénz kellene hozzá. De nincs pénz. A bolsevizmus, noha rengeteget lopott össze Magyarországon, sóher lett. Igencsak Navracsics Tibornak van most igaza, aki a minap a helyzetet elemezve oda lukadt ki, hogy Gyurcsány azért hív össze kongresszust, azért ír vacak pótprogramot, azért akar tárgyalni és tárgyalni, akár a legelésző magyar szürkemarhával is, mert nem tud költségvetést csinálni. Nincs pénz. Nincs mit felosztani. Ezt azonban nem lehet beismerni.
Nagy feladatok várnak a kabaréra és a Zerkovitzokra.
Mint komédiák szerzője, szíveskedem egy ötletet ajánlani a szerzőcskéknek. Jogdíjmentesen. Éjjel van, sötét, sűrű, a holdat felhő takarja. Az üres hasú, pénztelen bolsevizmus, mint vérengző görény, megelőzve Kolompár Orbánt, beoson a tyúkólba. Hogy aztán odabent mi történik, arról Lendvai Ildikó nyilatkozik majd a sajtónak. Kongresszus után.
Csurka István
| < Előző | Következő > |
|---|
