Magyar Igazság és élet pártja

Megjelent a Magyar Fórumban- XX. évf. 47. szám

Folytatjuk Magyarország zsidó megszállásának megtárgyalását. Ezúttal itt most történeti összefüggésekre kívánunk rávilágítani, s ebből eljutni a szükséges és lehetséges védekezéshez. Magyarországon a zsidó, pontosabban a nemzetközi zsidó hegemónia kialakulása 1883-ban, a tiszaeszlári vérvádper felmentő ítéletével kezdődött. A zsidó sakterok felmentését a nyíregyházi törvényszék által Tisza Kálmán miniszterelnök erőszakolta ki - az ügyésszel védőbeszédet mondattak a főtárgyaláson -, Tiszának viszont a kormánya fennmaradásához és a súlyos helyzetben lévő gazdaság rendbe hozásához feltétlenül szüksége volt a Rothschild-bankház kölcsönére, az pedig a felmentéshez kötötte az átutalást. Ennek százhuszonöt éve. Azóta folyik a roppant arányú történelemhamisítás, a magyarság megvádolása a vérvád miatt, és az antiszemiták, vagy annak kikiáltott személyek, csoportok üldözése, kirekesztése. A találó párhuzamnál, illetve a kétségtelen rímelésnél, amely az akkori Rothschild-kölcsön feltétele és a mai IMF-kölcsön megszorítást követelő feltétele között fennáll, nem időzünk el sokat. A rím - kínrím. Magyarország Tisza Kálmán korában a Monarchia erős tagja, kiegyezett állam volt, amely rá volt ugyan utalva a pénzre, de ami folyt  benne az élénk zsidó előretöréssel és a kapitalizmus megszervezésével együtt, az végeredményben a társadalom fejlődését is jelentette. Tisza Kálmán országa nem volt padlóra küldött állam. A nemzet nem volt rozoga. A mai, kiváltképp a rendszerváltás utáni állam éppen a visszafizethetetlen mennyiségű kölcsönök következtében már nem nemzeti állam, hanem tántorgó, végsőkig kiszolgáltatott, lényegében véve zsidó gyarmat. Ma azt sem tudjuk, hogy a sűrűn hangoztatott, szigorú IMF-feltételek közül melyek a valódi IMF-feltételek s melyek azok, a csak a zsidóság céljait szolgáló feltételek, amelyeket a kormányban és a kormány környékén tanyázó belső hatalmasságok, tőkések és ingatlanfejlesztők és a Várszegik, a Bokrosok, a Békesik oktrojálnak a kormányra. A kormány zsidó irányba túlbuzgó, a magyar nép irányába elvonó. A megszorítási lobbi a legerősebb a belső harctéren. A
szcientológia, a HospInvest, a Wallis Rt./Hajdú-Bét, a Demján-Reichmanok-féle világcég egyaránt megszorítás párti.  A kamatokat pedig fizetni kell, ha belegebed is a magyar nép. Belegebed.
Minden értelmes magyarnak látnia kell, hogy a megszorítás, az elvonás nem gazdasági eszköz, hanem politikai. Az elvonásokban és mindennapi gondokban élő ember indítékhiányos lesz, elfordul a közügyektől, ha van munkája, nem végzi becsületesen, ha lehet, megkerüli az adót, de erre rá is van kényszerítve, és kialakít környezetében egy passzív társadalmat, és maga is közönyössé, majd nihilistává válik. Az uralom hosszú fennmaradásához és a betelepedéshez ilyen fogyatkozó, lemondásban élő társadalomra van szükség. Végül majd minden mozduláshoz, minden fa kidöntéséhez hajcsár kell, őrző-védő - mint a tajgán, a Gulagon. Soha még egyetlen társadalmat meg nem újított, mozgásba, teremtésbe nem fogott a megszorítás. Akik ezt hirdetik, tudják ezt. Õk ezen a pusztuló, sorvadó magyar világon akarnak heródeskedni, kajafásoskodni.
A magyarság fél az összeomlástól, a régi hiány-nyomorúságok visszatértétől, a kifizetetlen nyugdíjaktól, és beletörődik az IMF-feltételekbe, amelyek megmentik azt a kormányt, amelyet nyolcvanhárom és fél százalékban elvetett egy népszavazáson és amelyet tulajdonképpen most már szívből utál. Ennél nagyobb kiszolgáltatottságot nehéz elképzelni. Tisza Kálmán ellen sok cikket megeresztettek a sakterfelmentés után, de csak azzal büntették, hogy nem választották újra a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokának.
Az IMF-kölcsön egyik jeles kedvezményezettje és nyilvánvalóan helyeslője, dr. Eörsi Mátyás EBESZ-raportőr. Õ Grúziában is közvetített a Szaakasvili vezette IMF-szagú és Soros György támogatását élvező sárga sálas kormány és az oroszok között. Ezen az alapon most közvetítőként lépett fel a magyar-szlovák viszonyban - be ugyan nem ismerve, de valahogyan mégis megengedve, hogy ő, legalábbis lélekben, nem tartozik egyik nációhoz sem. Ezen a megbeszélésen tette megrökönyödést kiváltó kijelentését. Lerúgva magáról a magyarságot.
Eörsi tudja, mit csinál, mert az IMF-kölcsön folyósítási feltételei közé ugyan a magyarság megbélyegzése, mint hozzájutási feltétel, ezen szavakkal soha nem lesz belefoglalva - de benne van. Az IMF és a Világbank, a nemzetközi pénzügyi rendszer karbantartója és felügyelője, feltétel nélkül soha nem ad kölcsönt.  Minden esetben  a tömörült óriásbankok, a most még dollárhegemóniás pénzügyi világrendszer ellenőreként lép fel. A vezetőinek kilétét, hovatartozását ki-ki maga ítélje meg. Tény, hogy az érdek, amit szolgálnak, az a nemzetközi, amerikai, zsidó és izraeli érdek. 
Az "Eörsi and Partners" ügyvédi iroda valószínűleg nem látszik Manhattanből, még a hatvanadik emeletről sem, de igencsak tudnak róla, mert Manhattanben mindenről tudnak, ami zsidó. Az "Eörsi és Társai" ügyvédi iroda nem politikamentes. Főnökeinek, egykori és mai tulajdonosaiknak politikai tevékenysége elismerést vált ki  New Yorkban, Tel- Avivban és másutt. A tulajdonosok valószínűleg nem az ortodox előírások szerint étkeznek, mert ők már marxizmusba merített, elvilágiasodott emberek. A Tórában különben sincs előírva a körömletépés mint vallatási forma. Nem az ortodox zsidósággal és a zsidónak születettséggel van tehát elszámolnivalónk, hanem a volt ávósokból kialakult gátlástalan és magyarellenes uralkodó réteggel. Az "Eörsi and Partners" tagja és tulajdonosa volt, talán még ma is az, Bauer, a körömletépő, a volt ávós kínzóember és nyilvánvalóan szadista hajlamokkal rendelkező zsidó. Bauer Tamás volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő pedig ennek az ávósnak a fia. Az, hogy egy gyermek, egy ifjú milyen nevelést kap otthon, arról nem tehet. A gyermeknek az apja nem a "körmösbauer", hanem az apja. Az azonban már más kérdés, hogy egy nemzeti társadalom milyen neveltetésű embereket fogad el vezetőnek, hangadónak, képviselőnek. Nehéz azonban elképzelni, hogy egy "körmösbauer" neveltetésű fickót, különösen, ha az tanújelét adja, hogy még mindig a nevelés hatása alatt áll, jószántából elfogadjon. Azt rá kell erőszakolni. Többek közt ezt a célt szolgálja az IMF és a Világbank. Mégpedig az általa megtámogatott kormányok révén, valamint a kiszemelteket, a volt ávósok leszármazottait helyzetbe hozó és pozícióba juttató alapítványai és a sajtó révén. Legnagyobb ezek közül a liberális állam eszmei zászlóshajója, a "Nyílt Társadalom Alapítvány", Soros György alapítványa, amely még narancsos forradalmak támogatására is képes. A sajtó pedig egy intésre adja ki a jelt, hogy kiket kell ügyes, kifinomult agyondicséréssel felhozni. Mindegyik művészeti ágban, irodalomban, színházban, zenében, a tudomány nagy részében és különösen a politikát segítő disciplinákban, közgazdaságban, szociológiában, demográfiában, statisztikában kiket kell kis vagy nagy zseniknek kikiáltani, kiknek kell minden böffenését világraszólónak kikiáltani és kikről nem szabad tudomást sem venni. Ez a zsidó pesti népszerűsítő módszer már az első világháború előtt, Tisza István korában elkezdődött és a televízió elterjedésével tökélyre fejlődött. Így lett a senkiháziból "jelentős", a középszerűből zseni - ha közéjük tartozott és tartozik, és így lett minden szürke, érdektelen, nyomorúságos és értelmetlen. Már csak a verkli jár.
Bauer Tamás most teoretikus, elmélkedéseit az Élet és Irodalomban fejti ki.  Legutóbb például körmöst adott Sólyom László köztársasági elnöknek. Azt fejtegette, hogy a Dunaszerdahelyen történt szurkolóverésért Sólyom László is felelős, mert korábban elment Dunaszerdahelyre, és magyarságuk szélesebb megélésére biztatta a csallóközi magyarokat. Ehhez nem kell kommentár.
Magyarország megszállása tehát nem előzmény nélküli, és egy roppant arányú, állandó történelemhamisítás keretében történik. Meghamisítva tanítják az iskolában a Károlyi gróf-féle polgári forradalmat, a pesti zsidóság első kísérletét a hatalomátvételre. Letagadják a hazaárulását, amellyel a világháború tragikus végóráiban az ellenség zsoldjába szegődött. Évtizedekig dicsfénykört vontak a rákövetkező és vele szervesen összefüggő 133 napos szovjet kommunista diktatúra köré, amelynek 33 népbiztosa közül 32 zsidó volt. Vérengző, magyarellenes gazember. A lényegéből kifordítva, csak a mostani zsidó szempontok szerint írják, tanítják az iskolában,  egyetemen az ezt felváltó Horthy-korszakot. Ebben a huszonöt éves korszakban hoztak ugyan vitatható hatású, de  statisztikailag megalapozott zsidótörvényeket - numerus clausus -, de akkor itt az a magyar zsidóság is, amelyik nem emigrált, szabadon élhette világát. A tőke, azaz a hatalom lényeges része a kezében maradt egészen a második világháború végkifejletéig, és csak a német csapatok bevonulása után, 1944. március 19-e után kezdődtek el az országban a zsidóüldözések. Ennek arányairól, módszereiről a zsidó világhatalom növekedésével párhuzamosan egyre hamisabb kép alakul ki. Az áldozatok számának növelése és a kegyetlenség állandó jóvátételi forrás, fizetési kötelezettség. Most már az akkor még nem is élt nemzedékek vannak jóvátétel fizetésére kötelezve. A holokauszttagadást sok országban büntetik, még ha tudományos eszközökkel folyik is a történelmi igazság keresése.
A Horthy-korszak egész ideje alatt revizionista politikát folytatott, és egy pillanatra sem törődött bele az ország kétharmadának elvesztésébe és milliós magyar nemzettestek idegen uralom alá kényszerítésében. Olyan politikai és közéleti tényező, olyan író és gondolkodó, aki szembeszállt volna a revíziós gondolattal, egy-két moszkvai zsidó emigránst, kommunistát és polgári radikálist kivéve nem volt. A népi írók mozgalma és elismert nagyságaik, Németh László és Szabó Dezső a revíziót belső revízióval javasolta kezdeni, földosztással és Kert-Magyarországgal és a nép felemelésével. Németh László a dunavölgyi kis népek megbékélését, tejtestvériségét hirdette, de ez sem jelentett természetesen lemondást. A lemondást a kommunista, bolsevik zsidók uralma, Rákosi, Gerő, Farkas, Révai kényszerítették rá a magyarságra, mert a lemondás egyben a megmaradt országról való lemondást is magában foglalja. A revízió igénye, az igény fenntartása tehát nem reálpolitikai cél, hanem nemzetfenntartó érzés, öntudat, szellemi erő. Ezért mondja Eörsi Mátyás, amit mond és ezért vezette félre a már félrevezethetőket Gyurcsány és bandája a 2004. december 5-i népszavazáson. De hát, mindegy, a szégyen megesett, és a sárfoltokat le kell mosni a nemzet arcáról.
A tömegtájékoztatás és a sajtó úgyszólván teljesen  összeszövődött a titkosszolgálatokkal: hol a tévék és a rádiók teremtenek fellépési és gumibotozási alkalmat a szerveknek, hol a szervek szerveznek utcai balhékat, amelyek ügyes szemszögekből való közvetítését a tévék akár ezerszer is műsorra tűzhetik. Az úgynevezett nagypolitika pedig ezekből az így vagy úgy mesterséges esetekből épít fel politikát, rendez ötpártikat, szervez aláírásgyűjtéseket, rajzolja fel az antiszemita főveszélyt - őrli fel a magyarság maradék életerejét. Mindezek a magyar akciók a "Szövetség fiai" és az "Rágalmazás Ellenes Liga" New York-i és tel-avivi konyháján készülnek. Mint ahogy megírtuk már: az utcán sok félrevezetett fiatalember mellett a szervek "a" és "b" csapatai küzdenek egymással. Így helyeződik az egész magyar politikai élet - ellenzékestül - a nemzetközi zsidóság képviselőinek fel-ügyelete alá.
A MIÉP két éve nem kap választ arra a hivatalosan és szabályszerűen feltett kérdésére, hogy kik voltak, honnan jöttek és milyen alapon öltöztek be a magyar rendőrség egyenruhájába azok a férfiak, akik a 2006. október 23-i rendőrattakban részt vettek és a magyar állampolgárokat verő, gumilövedékkel meglövő rendőrcsapatban meneteltek. Nincs válasz. Mint arra sem - igaz, erre vonatkozólag kérdés sincs -, hogy kik vesznek lakást Budapesten  lakóparkokban és bérházakban, miből élnek, mit csinálnak itt - egyáltalán kik ők? Kopogtatócédula-gyűjtőink beszélik el, hogy egyes bérházfolyosókon a még magyar nyelven beszélő lakó figyelmezeti őket, hogy ide se, oda se csengessen be, mert ott zsidók laknak. A Franczstadtban. De mennyi? És miért? És miért nem tudhat erről semmit a közvélemény. Miért csak a cigánykérdés fontos?
Ugyanez a helyzet az oktatásban, az iskola és egyetem minden részében. Ez a nemzeti sors számára legfontosabb része a társadalmi életnek csak addig a röpke pillanatig volt saját, magyar kézben, ameddig Adrásfalvy Bertalan volt az oktatási miniszter. Õt azonban már Antall József leváltotta. Vajh, miért? Az oktatás-nevelés egy Horn Gábor, egy Hiller István kezében maga a nemzethalál.
A legnagyobb és a nemzethalálra közvetlenül elvezető tény azonban mégis az, hogy mindezeket a kérdéseket ezzel a tényszerűséggel, szókimondással fel sem meri tenni senki. A nemzetközi zsidóság elérte azt, hogy "a dolgot, őt magát" megnevezni sem lehet. Aki így kérdez, ahogyan mi most itt, Eörsi aljassága miatt megindulva, az antiszemita. És ezzel el van intézve. A kérdés is, a kérdező is. Jövője nincs. A sok évtizedes történelemhamisítás megtette a hatását. Ma már az esetlegesen ezt a kérdést firtató kérdőmondatok is hamisak, mert megkerülik, beburkolják a megnevezést kiváltó okot, a tényt és az azonnali visszavonulás érdekében metaforák ködébe költőiesítik a lényeget. Azt, ami tény, nem nevezik néven. A kódolt beszédnek olyan iskolái alakultak ki, amelyet csak szűk körben értenek, s közben az információit a tévéből szerző és fásult közönség azt hiszi, hogy ez a kérdés nincs. (Egy örök emlékezetű barátom egyszer azt mondta nekem: "mi már, kérlek, magunk közt is csak gepidáknak nevezzük őket.)
A magyarság lemondott a saját vezetői kiválasztásáról, lemondott az oktatásáról, a kultúrájáról, lemondott a nemzetállamról, hagyja elsorvasztani egyházi intézményeit, és hagyja közönybe és depresszióba taposni egész népét. Ez elsősorban a középosztály és az értelmiség, a keresztény értelmiség felelőssége.
Az uralkodáshoz, különösen most, válság idején, zűrzavar kell, tájékozatlanság és félrevezetettség, közöny és lemondás. A tűrés világrekordja. Az uralmat fenntartani már csak minden érték lerombolása és mindennek az összezavarása árán lehet. Időhúzás, káoszteremtés, hazugságkezelés hazugsággal. Most ez folyik.
A kigyógyulást nem lehet utcai ökölrázásokkal, kocsmai köpködésekkel, sértő szidalmazásokkal elkezdeni. Szívós munkára, öszszetartásra, a dolgok és a tények megnevezésére és bensőleg vezérelt ellenállásra van szükség. A megszállás 150 éve folyik, de a magyarság nem bír ki újabb százötven évet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy pogromkat kell szervezni, mert alig várják, hogy letörhessék. Lőni és lövetni akarnak, azért gyakorlatoznak a Moszad vezetésével. Az első lépés csak az lehet, hogy a magyar értelmiség minden szinten abbahagyja a mellébeszélést és a hódoltsági alkalmazkodást, és széles körben, minden számára adott fórumon megnevezi a belső ellenséget, a megszállókat és a felvilágosító eszméit eljuttatja a legszélesebb tömegekhez.
A magyar értelmiségnek eléggé bátornak kell lennie ahhoz, hogy átlásson a szitán. Nem szabad elfogadni, hogy a dolgok és a személyek megnevezése antiszemitizmus, pusztán azért, mert a megnevezett felelősök, esetenként bűnösök, zsidók. A nemzeti megmaradásért folyó küzdelem fölötte áll azon a kérdésen, hogy antiszemitizmus-e vagy sem. Ameddig mindent ez a kérdés ural és minden cselekvés előtt ez a kérdés fekszik keresztbe, addig nincs hatékony küzdelem a magyarság megmaradásáért. Nem lehet a megszállóknak mindent elnézni és magunkat mindenben korlátozni. Most ezt tesszük.
Az IMF-kézben lévő tévéket most még nem tudjuk megtisztítani, de talán a nemzeti oldal orgánumaiból ki lehet szűrni minden nem odavaló fékező és félrehúzó elemet. El kell kezdeni a tiszta beszédet. Le kell vetni a ránk kényszerített köntörfalazást.
Aztán fokozatosan vissza kell szerezni az oktatást és a nevelést, az óvodáktól az egyetemekig. Aztán fel kell állítani a nemzeti hadsereget. Minden idegen katonát, betelepedés- szervezőt, ingatlanfejlesztőt, fesztiválszervezőt haza kell küldeni.
Mindenekelőtt azonban a leghatározottabban ki kell jelenteni, hogy szó sem lehet arról, hogy most mindent a zsidókra kenünk és a magunk által elkövetett mulasztások fölött szemet hunyunk. Nincs menlevél a magyar gazemberség számára, nincs felmentés a gyávák és kollaboránsok számára, nincs kegyelem a magyar bűnözőnek sem azért, mert megnevezzük a megszállókat és ügyintézőiket. Aki csak azért akar közénk állni, hogy most ő lophasson, az menjen a fenébe. Úgyszintén.
Mi most csak azt kérjük, hogy sok Nagy-Magyarország térképet viseljünk, ragasszunk ki, és vegyük tudomásul végre, hogy az nem elsősorban a szlovákokat sérti, hanem a hazai ávós zsidókat, Károlyi-féle radikálisokat, a Kun Béla-híveket, a körömletépőket, az Eörsiket és Bauerokat. Áthúzott nevüket, arcukat is tegyük ki egy ideig, amíg el nem tűnnek a balfenéken. Az első lépés az, hogy a hazaárulók és az idegenek kiszolgálói, a megszorítók ne érezzék jól magukat. Vagy mi, vagy ők.
Most már nem lehetséges kompromisszum, nekik el kell tűnniök a közéletből és a pénzes helyekről.
Nem erőszak, hanem helytállás. Nem ordítás, hanem felvilágosítás és a dolgok nevén nevezése.
Magyarország nem volt, hanem lesz. De csak így.
Fent, a gyimesi havasokban van egy kis indóház. Nagy-Magyarországnak ott volt valamikor az utolsó megállóhelye. A pici kis állomás az idők folyamán tönkrement. De a megyei magyar önkormányzat részben közadakozásból mostanában rendbe hozatta és felavatták. Az avatáson 25 ezer ember, őrült és gazember vagy mindkettő vett részt. Lekötelezettjeik vagyunk. Nekik és az örök álomnak, amelyért élni érdemes. 
Csurka István