Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Százezer forintos óradíj a BKV ésszerűsítéséért

E-mail Nyomtatás
Tízmillió forintos pályázatot nyert, de csaknem 300 milliót kasszírozott egy tanácsadó cég a BKV-tól Az újság szerint több tanácsadó óradíja elérte a százezer forintot. Az újságíró felhívja a figyelmet arra is, hogy a Cemi Kft. díjai azért is igazán figyelemre méltóak, mert a BKV csak tavaly tizenegymilliárd forintot tett hozzá adósságához, amely mára eléri a nyolcvanmilliárd forintot. A Cemit előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos közbeszerzési eljárás keretében választották ki 2007 januárjában, néhány héttel azután, hogy Antal Attila elfoglalta a BKV vezérigazgatói székét. Antal egyik legfontosabb kezdő lépése a Cemi megbízása volt, bő egy évvel később, március 9-én többek között éppen a beszállítói és tanácsadói kiválasztás gyanús háttere miatt kényszerült lemondani tisztéről - emlékeztetet a lap. Az újság hosszú hónapokig próbált adatokat kérni a BKV és a Cemi szerződéséről, sikertelenül. Később egy civil szervezet segítségével pert indított a közérdekű adatok megismeréséért.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség