Megjelent a Magyar Fórumban- XX. évf. 50. szám
Ez az írás tulajdonképpen bevezetője annak a hosszabbnak, amelyet a lap összevont karácsonyi és újévi számába tervezek. Ebben majd azt a borzalmas elsivárosodást és kiürülést akarom elemezni, amely 2002 óta és különösen 2006 óta borult a magyarságra. Kiegyensúlyozott, lehetőleg mindenre és mindenkire figyelmező történeti áttekintést szeretnék adni arról, ami azóta történt, korántsem csak kormányellenes propagandát akarok folytatni.
Meggyőződésem, hogy másik kormányfővel és másik "garnitúrával" - Károlyi Mihály pacifista bandája nevezte magát előszeretettel "garnitúrának" - ehhez a maihoz nagyon hasonló szikesedés következett volna be a magyar életben. Ez nem elnéző ítéletet jelent Gyurcsányt illetően, de mindegyik oldal részességét és mindenki felelősségét meg szeretném vizsgálni. Mert ahogy múlik az idő, úgy növekszik a mi saját felelősségünk, és úgy jelentéktelenedik a kijelölt gengsztereké.Ha nincs Gyurcsány és őt nem találják éppen linkségei, könnyűsége és gátlástalansága miatt alkalmasnak a feladatra, került volna másik bábfigura. A Magyarországot bekebelező zsidó központok, a nagytőke és a pénz Magyarországot irányító részlege - nem tudom mi a neve ennek a cégnek, csak tippjeim vannak, lehet például "tessék a tüdőt kiköhögni"-részleg, ("Öreg Kúnné") vagy egyszerűen csak - "nesztek!"-részleg, bizonyára talált volna Gyurcsány helyett mást is. Még jobbat is. De hát ez most már mindegy, Gyurcsány adva van.
A fentebbi mondat egyik fontos része, tekintettel arra, hogy ez az írás bevezető és ennek folytán mindent előre is világossá kell tennie, némi magyarázatra szorul. Miért írom, immár sokadszor, más és más összefüggésekben is, hogy a Magyarországot bekebelező zsidó tőke, vagy hazánkat zsidó érdek szerint irányítják, többnyire zsidók. Miért teszem ki magam annak, hogy újólag és ezredjére is antiszemitának mondjanak, s annak is, hogy a velem legalább részben egyetértők félve elhúzódjanak tőlem, tartva az általuk is látott, de soha le nem írt, ki nem mondott, de tényszerűen érzékelt zsidó világuralmi tényezők bosszújától.
Az elhúzódás magyar és egyben európai jelenség. szoveg>Haider halott, a körülmények módfelett gyanúsak, Ausztria mégis napirendre tér az eset felett. Akkor én miért teszek próbára jobb sorsra érdemes embereket? Mi ez? Feltűnési viszketegség? Önpusztítás? Gőgös magányra törekvés? Nem. Ez egyszerűen a meglátott és felismert igazság kimondásának kényszere és az a meggyőződés, hogy ameddig a magyar értelmiség ezt a kérdést megkerüli, nem lehetséges alapvető változás és bizonyos a pusztulás. szoveg>Most a magyar értelmiség kart karba fűzve, háttal a nyilvánvaló ténynek, körtáncot jár a ki nem mondott zsidókérdés körül és elnézi, hogy egyeseket a gyáván körültáncolt zsidókérdés központjaiból a zsidók, vagy a kormányszervek, ami ma már egyre megy, kényük-kedvük szerint kiragadjanak a szép magyar körtáncból. Elhallgattatják őket, meggyalázzák és cselekvésképtelenné tételükkel tulajdonképpen az egész társadalmi és kulturális életet rongyemberek dáridójává teszik.
Ma már ebben a társadalomban semmi sem működik rendeltetésszerűen. Semmilyen törvény nincs betartva, semmilyen irány, cél nincs meghatározva, minden terv a nem-teljesítésre készül fel és mielőtt bármi is történne, kész a magyarázat, hogy miért nem lehetett. Most pedig, hogy beköszöntött a világválság, beköszöntött a kimagyarázók, a szövegköziek számára a paradicsomi kor, nagyban szüretelik a tiltott gyümölcsöt és a világválság nevű fügefalevelet. Ez már nem is körtánc, ez már haláltánc. Az érvényesülésnek, a haláltáncban való kitűnésnek, esetleg ideiglenes jobblétnek egyetlen feltétele van: az alapkérdésről egy szót sem! - " S ha megjönnek a gyér aranyak: - Szabad megint Istennek lenni, - Két-három-négy napig szabad." (Ady: Vér és arany) Így aztán Magyarország iránt, mint romlott hely iránt növekszik az undor. szoveg>Ezért az alaphelyzet konok meg-nevezése nem antiszemitizmus. Ez egy pusztuló nemzet egy tagjának, vagy egynéhány fiának a tényközlése. Benne foglaltatik az is, hogy bizony mi, magyarok, törzsökösök, népiek és úriak vagyunk okai romlásunknak. Ha ez a mostani zsidó politika, megszállás, minden lényeges pont elfoglalása és az egész kultúra átitatása nem magyar elemekkel, a rombolás abbamarad, azonnal értelmetlenné válik a zsidó mint jelző és a tényleges hatalmat meghatározó szó.
Következésképp magyarságunk felmutatása, erős hangsúlyozása, megverselése és megéneklése, szittyaságunk felmutatása és Árpád-sávos zászlaink lobogtatása sem lesz ily mértékben szükséges. Nem lesz mi körül körtáncot lejteni. Szívesen abbahagynám. De amíg szolgák közt élek, addig nem tudom abbahagyni. Én nem antiszemita vagyok, noha a részvét melegségét már nem érzem a szívem tájékán, amikor rájuk gondolok - sok a halál általuk és miattuk. Túlteng a provokált üzleti célú részvétkövetelés, sok a holokauszt, miközben a magyar nép éli vészkorszakát. Sok a szenvedés, a nyomor, a bánat, miközben ők reneszánszukat élik. Mégis, inkább szolgaellenes vagyok. Azokat utálom, akik mindennek ellenére kiszolgálják őket. Különösen fajtám, a magyarság szolgalelkűségét és gyávaságát rühellem.
Rövid és folyamatban lévő korszakot fogok tehát tárgyalni, s ez azért is nehéz, mert éppen most történő dolgok, buta és még butább fejlemények visszahatóan is megváltoztathatják egyes események jellegét. Ki tudja, mire a következő rész megírásába belefogok, nem gondol-e újat a Monetáris Tanács (óh, mily szép, óh mily nagy bölcsességet sugall, óh mennyi milliárdocskán ül...) és nem vág-e újabbat a kamatollóval, vagy éppenséggel nem emeli-e újra az egekbe az alapkamatot, és ezzel nem kelt-e újabb zűrzavart. Ma megfogtam a rendszer leglényegét, gondolom, s holnap nincs a kezemben semmi. Mert minden képlékeny és minden alapvetően zűrzavaros.
Számomra már csak egy bizonyos: a zűrzavar szándékos. Megszállni csak végsőkig öszszezavart társadalmat lehet. Minden ezt igazolja előttem és azt is tudom, hogy a zavarkeltés zsidó alapmódszer. Káin, illetve ős Kaján óta.
Most a hirtelen kitört világgazdasági válság megváltoztatja minden mai cselekvés és nem-cselekvés értelmét és jelentését. Korábban már leírtam, hogy ez a válság úgy kellett Gyurcsányéknak - ilyenkor mindig hozzáfoghatják: és a zsidóknak -, mint egy falat kenyér. Most már viháncolnak ebben a számukra minden alól felmentést hozó válságban. Minden oknyomozás, minden vádlott kikérdezés, s minden riporterhölgyemény minden sejpegése azzal kezdődik: "most, a válságban, amiről nem tehetünk.." ( van persze olyan is, aki a válság előtt "aki"-t használ, mint Göre Gábor, de már nem is veszi észre. Valamelyik este az Estében a Monetáris Tanács 7 és félmilliós havi fixű elnöke is "bank, aki"-t ejtett ki decens száján, többször is, és a riporternő szolidáris volt vele, ő is "bankakizett".) A válság a nagy felmentés, talán még egy választás előtti pénzosztást is helyettesít.
A Gyurcsány-kormány minden reménye a válság elmélyüléséhez fűződik. Ezzel akarja eltemetni az éhenhaltakat, az öngyilkosokat, a tizedikről kiugrottakat, a megélhetési bűnözőket. Bizonyos belső irodái, mint az Eörsi és Társai, már dolgoznak a válság számlájára írható megélhetési bűnözés felerősödésének fél-marxista elméletén. Már nem falat kenyér számukra a válság, hanem bombapolitikai üzlet.
Hiába foglalkoztam hétről hétre ezekkel a sorskérdésekkel, hiába kíséreltem meg összefoglalásokat közreadni (Lámpás Program, Kilábalás forgatókönyve), úgy tapasztalom, hogy a látás nem tisztul. Abban bízom, hogy a tények végső, kérlelhetetlenül pontos megismertetése talán segít. Elbeszélésemben lehetőleg időrendben fogok haladni és azt akarom kimutatni, megkeresni, s amennyire lehet bizonyítani, hogy az egyes fordulatok, rendeletek, tények, események hogyan mozdították elő a zűrzavart és a megszállást. Elemzésem során egyaránt hivatkozom a "cion bölcseinek jegyzőkönyvére, ami ugyebár hamisítvány és az Ószövetség egyes fejezeteire, amely nem az, nem hamisítvány, de sokszor összecseng a hamisítvánnyal.
Magyarország mostani megszállásában évszázados történelmi tervszerűség nyilvánul meg, amit ideiglenesen háttérbe tolt a cionizmus 1948-as államalapítása és Amerika hatalmas támogatása, most viszont újra előtérbe állít a liberális világrend bukása és áthidalhatatlan nehézségei és a hadiszerencse forgandósága.
1910-ben a "Russzisen Invaliden" című galíciai zsidó lapban a következő szöveg jelent meg és járta be a világsajtót. Erre senki nem mondta azt, hogy hamisítvány. Kis jelentéktelen lapban jelent meg jiddis nyelven és hamarosan napirendre tértek fölötte. Aki azonban azt feltételezi, hogy a közreadók és a világ zsidósága is elfelejtette, az nagyon téved. Ez a nép nem maradt volna fenn kétezer év szétszórtságában, sokszor iszonyatosan nehéz körülmények, szenvedés és üldözés közepette, ha az ilyen kis galíciai közleményeket elfelejtette volna. A New York Timest és a nagy világtévéket és Hollywoodot is ezek a kis felhívások tartják életben.
"Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könynyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a mienknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokba vehessétek, fáradozzatok, hogy minden keresztényt elűzzetek, és teljesen úrrá legyetek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, párisi szövetségünk minden erőkkel segíteni fog benneteket. Erre a célra szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciaiak és a magyarok kezéből kiragadjátok és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek."
A fogalmazáson érződik a helyi jelleg, az istenhátamögöttiség és a galíciai szegénység, de hogy mégis prófécia, azt az bizonyítja, hogy kilencvennyolc év múlva megérkezett Magyarországra az ígért összeg, 25 milliárd euró, és az most ott van a magyar pénz-kahal, a Monetáris Tanács kezében.
Csurka István
