Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 19, péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Újabb figyelemelterelési akció

E-mail Nyomtatás

Az állampolgári jogok biztosa szerint a kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója megsértette, korlátozta diákjainak alkotmányos jogait, amikor tavaly szeptemberben engedélyezte, hogy a tanulók részt vegyenek a rendőrség egyik gyakorlatán.
Az iskola igazgatója "az élethez és emberi méltósághoz való alapjoggal összefüggésben sértette, alkotmányjogi összefüggésben pedig aránytalanul és szükségtelenül korlátozta a tanulók általános cselekvési szabadságát", amikor hozzájárult ahhoz, hogy az iskola 16-18 éves tanulói 2007. szeptember 13-án részt vegyenek a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tömegoszlatási gyakorlatán.

Amelyhez ráadásul a rendőrök azért igényelték a diákok részvételét, hogy gyakorolhassák a fellépést a passzív, majd aktív ellenállást tanúsító tömeggel szemben - áll az esetről készült, s az MTI-hez eljuttatott ombudsmani jelentésben.
 Ebben Szabó Máté rámutatott: a diákok a gyakorlat alatt potenciális veszélyhelyzetben voltak, egyikük könnyebben meg is sérült. Az országgyűlési biztos kifogásolta, hogy a tanulók tanóra keretében - végső soron nem szabad akaratukból - vettek részt a gyakorlaton, s így nem volt választási lehetőségük. Továbbá azt is szóvá tette, hogy az iskola nem kérte írásban a szülők véleményét a gyakorlaton való részvételről, s nem is tájékoztatta őket előzetesen erről. Az országgyűlési biztos az eset kapcsán vizsgálatot kért.
A hírt olvasva arra voltam kíváncsi, a rendőrség milyen újabb botrányt kavart maga körül. Amikor mindenki a rendőri brutalitásról, túlkapásokról, korrupcióról, erőszakról beszél az országban, amikor a rendőrségbe vetett bizalom az emberekben teljesen megcsappant, ebben a helyzetben ártatlan középiskolás fiatalokon gyakorolják a gumibotozást, a könnygáz és a vízágyúk bevetését?
Horváth Miklóst, a kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola igazgatóját telefonon kérdeztem az esetről.

 

- Igazgató úr, az élethez és emberi méltósághoz való alapjog megsértésével vádolja az ön iskoláját az országgyűlési biztos. Miért engedte diákjait kitenni a tömegoszlatási gyakorlatnak?
- Az események ilyenfajta tálalása árt az iskolának. Egyáltalán nem erről van szó, ez a tényeknek az eltorzítása. Az iskola tíz éve foglalkozik közbiztonsági kérdésekkel, tehát a diákok rendőrségi pályára való felkészítésével. Ezt úgy nevezik: közbiztonsági fakultációs osztály.
- Érdekes, erről nem szóltak a hírek, az nekem is új, hogy az önök iskolája rendőrségi pályára készíti fel a diákokat.
- Ide olyan gyerekek jelentkeznek, akik rendőrök szeretnének lenni. Az ő képzésükhöz mindenképpen szükséges a rendőrséggel való együttműködés. A rendőrség azzal a kéréssel fordult az iskolához, engedélyezzük az ebben a képzésben résztvevő tanulóknak, hogy a Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság csapatszolgálati zászlajának gyakorlatán részt vegyenek.
- Mit szól az országgyűlési biztos vádjaihoz?
- Az országgyűlési biztos ajánlásait elfogadom, de ezzel a nyilatkozatával nem értek egyet. Kilencven gyerek vett részt a gyakorlaton, 16-18 évesek. Azt gondolom, hogy ezekből a fiatalokból olyan rendőrök lesznek, akik intelligensen, ügyesen látják majd el a feladataikat. Ezt úgy beállítani - pláne ebben a zűrzavaros időszakban -, hogy gyerekeken gyakorlatoztatjuk a rendőröket, akik utána kimennek a nemzeti tömeg ellen, nem igaz. Ezek a gyerekek  biztos nem úgy fognak viselkedni a tömeggel, mint amilyen szégyenteljesen viselkedtek a 2006. október 23-án eljáró rendőrök. Az iskola ezen együttműködés keretében többször megnyerte az országos rendvédelmi versenyeket. Az utóbbi 10 évben mindig dobogósak voltunk. És akkor azt állítják, hogy erőszaknak tesszük ki a gyerekeinket. Nem voltak kényszerítve, önként mentek, és részvételük senkinek nem jelentett problémát, sem szülőnek, diáknak, iskolának, egészen mostanáig. Folya-matos a rendőrséggel való együttműködés.  A gyerekeknek például lövészetre kell járni. Mivel se pénzünk, se eszközünk, ezt csak a rendőrségen tudjuk megoldani. Nyáron bűnmegelőzési táborban vannak a Balatonon. Mivel diákjaink jól beszélnek idegen nyelveket,  a turistáknak komoly segítséget nyújtanak. Tavaly Németországban az ottani rendőrség munkájába nyertek betekintést, s például egy stadion biztosításában vettek részt. A gyakorlat előtti órán a gyerekeknek elmondtuk: mi ez a gyakorlat, felkészítettük őket, s kimondtuk: aki akar, csak az menjen. Persze a média ettől eltérően tálalta az esetet.
- Én is a korrekt tájékoztatás hiányát vélem felfedezni, hiszen amikor felhívtam önt, még másként gondoltam az iskolájukra. Többnyire hová mennek továbbtanulni az intézmény diákjai?
- Jelentkezésüket főleg a Rendőrtiszti Főiskolára adják be.
- A rendőrségnek az utóbbi idők eseményei miatt nincs túl jó megítélése. A diákokon gyakorolt oszlatás is felborzolja a kedélyeket? Szeptemberben volt az eset, miért csak most került napvilágra?
- Az időzítés volt az, ami nagyon rosszulesett. Ameny-nyiben ennek utánanéz, láthatja, mely sajtótermékek indították útjára ezt a rémhírt, és ezek között nem látjuk a Magyar Fórumot. Mikor pattant ki ez a botrány? Amikor az egészségbiztosítók privatizációjával foglalkozik az ország, a végszavazás előtt, hogy eltereljék az emberek figyelmét.

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség