Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 20, szombat, Tivadar napja van. Holnap Konrád és Zelmira napja lesz.

Budapest-Baja-Tel-Aviv

E-mail Nyomtatás

Amint látják kedves olvasóim, az évet megváltozott, karikaturisztikus rovatcímmel indítom el. Ez fenn is marad mindaddig, amíg valami nyomós ok nem indokolja a átírását. Ilyen lehet egy előre hozott választás, vagy Tel- Avivnak mint pénzelszívó elit -úti célnak az eljelentéktelenedése. Az is lehet, hogy később körforgalmi útmegjelölésekre kell áttérnem, például Budapest-Baja- Budapest, vagy a Tel- Aviv-Baja -Tel-Aviv. Több változat elképzelhető.
Most azonban a GÁZAI NÉPIRTÁSRA akarok néhány észrevételt tenni.
Miként minden eddigi izraeli háború, ez is közös amerikai-zsidó vállalkozás. Most már egyre világosabb az egész világ előtt, hogy 2001. szeptember ll-e, a két egymásutáni háborút kiváltó toronydöntés New Yorkban ugyanilyen volt, közös kitervelésű és elsősorban Izrael érdekét szolgáló háborút kezdeményező cselekmény. Mindig Izrael biztonságát kell megvédeni. Izrael ugyanis mindig veszélyeztetve van. Biztonságára ellenséges álla-mok, népek, szélsőséges szervezetek fenekednek, amelyeket ki kell irtani, állandóan sakkban kell tartani kiirtásuk előtt. Izraelt ezenkívül a rosszindulatú szervezetek által feltámasztandó múlt is állandóan fenyegeti, függetlenül attól, hogy a múltat érvényesen feltámasztani eddig csak Mikszáth Kálmánunknak sikerült az "Új Zrínyiász" című regényében. Igaz, hogy a feltámasztott egy darab ember - a muszlimok réme - feltámadása után meglehetősen súlyosan ítélte meg a Budapesten székelő bankokat, amelyek zsidó kézben voltak. Másnak, másként még sehol senkinek nem sikerült semmilyen átkos múltat feltámasztani.
Izrael mindig veszélyben van, de különösen akkor, ha béke veszi körül. Akkor háborút kell indítania és ettől valamilyen pavlovi reflex szerint, megnyugszik. A békekorszak azonban rövid, mert a népirtás befejeződése után azonnal lázasan keresni kezdik a következő ellenséget. Ha nincs ellenség, csinálni kell. Mert háború kell. Izrael számára csak a háború a biztonságos létforma. Meg a zűrzavar, a káosz, amellyel most Magyarországon kísérleteznek. A zűrzavar pénzszerzési forrás. Akkor dől a pénz.
Izraelnek és persze Amerikának kihelyezett kormányai vannak, amelyeknek a feladata a zűrzavar előidézése és fenntartása. Ez idő szerint a legjobb kihelyezett izraeli-amerikai kormány a Magyarországon most álkisebbségben kormányzó Gyurcsány-kormány. Zűrzavarban Guinness-rekorder.
Sötétebb tónusban szólva a gázai öldöklés nem a Hamasz ellen irányul, hanem az egész palesztin nép ellen, és célja a Hamasz megsemmisítésén felül az élet végleges lehetetlenné tétele egész Palesztinában. Most, mielőtt a szerecsen Obamát beiktatják a Fehér Házban, értésére akarják adni mindenkinek, akit illet, hogy a palesztinokra kiirtás vár, tehát jobb, ha takarodnak. A támadás gonoszul van időzítve három szempontból is. Mielőtt a támadást megindították volna, mélyen belenyúltak az államok zsebébe és megrendezték a pénzügyi világválságot, mely recesszióba fordult. Beszéljen erről a világ, rettegjen, de a bankok kapják meg a maguk ezermilliárd dollárjait. Fordítva ez után a háború után ez lehetetlen lett volna. A másik időzítés izraeli és amerikai belügy, már amennyiben lehet ennek a kicsi által irányított nagynak belügye egyáltalán. Izraelben választás közeledik és mivel mindegyik izraeli párt háborús párt, a véresebben népirtók, a gőgösebbek akarnak győzni. Amerikában pedig a megbukott, ronggyá ment Bush számlájára akarják írni a gázai sajnálatos eseményeket, de úgy, hogy Obama is értsen belőle. Hallgat is a szerencsétlen!
A harmadik üzenete a borzalomnak, ami történik, éppen ez: ujjongó, boldog szerecsenek, valamint mindig hiszékeny fehérek valahol Európában, elég volt! Vége az Obama dzsemborinek! Nem lesz változás, sőt roszszabb lesz. Ahogy azt a tíz rabbi bölcsességű Soros György megmondta Budapesten.
Az alapkérdés az, hogy elfogadja-e ezt a kemény módszert, ezt a véres irányítást, a pénzmonopolisták új, kemény hangját a nyugati világ, az Európai Unió és kapcsolt részei. Mert minden izraeli-amerikai háború és népirtás egy világméretű Szonda Ipsos-kutatás, de valódi kutatás. Itt nincsenek rávezető kérdések, itt gyermekhalál van. Elfogadja-e Európa a gyermekhalált. A válasz, egyelőre igen. A tiltakozások oly bátortalanok, néha szenteskedők, megértők, hogy a jóérzésű ember szégyelli magát.
 Maga az a tény, hogy felszólítják mindkét felet, hogy hagyja abba a tüzelést. A Hamasz- legények ne lőjenek ki egyetlenegyet se azokból a megszámlált, szállítás közben meggyengített, ma már szinte játéknak minősülő rakétákból, amelyeket az izraeli ellenőrzés, akár alagúton, akár közvetlen kereskedelmi forgalomban, beenged a Hamasz körletbe. A háború oka az, hogy a Hamasz petárdázik. De hát, édes Istenem, hogyne petárdázna, ha nem kap vizet, ha megalázzák, ha naponta fenyegetik, gyilkolják, ha tegnap is megölték valakijét, ha számára becsületbeli kérdés a végsőkig való ellenállás, ha még az életét is hajlandó volna feláldozni egy öngyilkos merénylet során. Bizonyára akad olyan is, aki magát lőné ki a rozsdás katyusából. A kilőtt rakéták nagy része nem éri el a lakott területeket, mezőn robban és nem okoz kárt. Ezzel együtt persze abbahagyhatnák a petárdázást a Hamasz-legények, mert nincs semmi értelme és minden lövés Izrael akarata szerint történik.
Európa most siralmas képet mutat, erkölcsileg meghalni látszik. Halvány, gyermeteg pacifista kérelmeket terjesztenek elő a két félhez, amikor nincs két fél. Semmilyen szankciót nem csatolnak hozzá. Úgyszólván bátorítják a népirtókat a népirtásra. Amerika magától értetődő következetességgel emeli a vétót a Biztonsági Tanácsban. "Európa csendes, újra csendes." Többnyire csak arabok, palesztinok, bevándorlók tüntetgetnek. A zsidó szervezetek, amelyek oly szépen hirdetik a "Zsidó-Keresztény" kultúra egygyökerűségét, összetartozását, a keresztényekkel együtt, mélyen hallgatnak. Ha a zsidó-keresztény kultúra élő, eleven, természetes folyamatosság volna, akkor nem hallgathatna a Mazsihisz és a Vatikán keresztes hadjáratot szervezne a Szentföld felszabadítására. A teljes Szentírás minden fő parancsolatával ellenkezik, ami történik. Minden modern erkölcsi elvvel és paranccsal ellenkezik az, ami történik. Csak a talmud rendelkezéseibe fér be a népirtás és a Sulhan Árukba. Ezeknek viszont nincs folytatásuk a keresztény kultúrában. Szégyen a németekre, a lengyelekre, a magyarokra és az európai zsidóságra is ez a mély hallgatás.
 Csakhogy a látott képek ezzel a szégyennel együtt kezdenek dolgozni a lélekben. A lélek most még csendes, de akármilyen harci kimenetele lesz is a dolognak - ugyan mi lehet? -, a válasz nem marad el. A világállapot tarthatatlanságának felismerése előbb-utóbb felszínre tör.
A megölt csöppségek, de még a Hamasz harcosok lelke a feltámadó lelkifurdalásban fog bosszút állni. Európa, s még Amerika is, egyáltalán a népek, csak ideiglenesen vannak anyagiassá, hitetlenné téve, elgyávítva és megalázva. Az igazságérzet, a szeretet végül is erősebb lesz. Megharagszik magára ezért a hallgatásért és eltávolítja azokat, akik erre az üzleti és félelemszempontú erkölcsi semmirekellőségre rábeszélték, akik hazudtak neki.
Azt hiszem, a támadók elszámították magukat. Ez a tankos túlerő és túlbombázás Amerika-Izrael 1956. november 4-éje is lehet, amely szintén elhozta a pillanatnyi győztes vereségét, csak ki kellett várni. De most felgyorsult világban élünk.
á
A hétre ennyit - mondanám, ha nem feszítene még valami. Ez sokkal kisebb horderejű, sőt mondhatni piti dolog, de időzítve van ez is és érintve van benne mindenki, aki a Budapest-Baja-Tel-Aviv buszra jegyet váltott, vagy akit akarata ellenére feltuszkoltak rá, hordárként.

A második téma tehát:
ÚJ TORGYÁN SZÜLETIK.
Amikor a régi még él - hál Istennek - és szerepeket is vállal. Az új Torgyánt Vona Gábornak hívják. Most. Korábban Zazrivec névre hallgatott, de akkor még nem volt a Jobbik elnöke.
Az új Torgyánt kettős célból kreálják. Az egyik a MIÉP elhallgatását és semmivé nyilvánítását célozza, a másik, a jelenleg fontosabb, a Fidesz meggyengítése. Most megint kell egy párt, amelyik jobbról kerüli és támadja a Fideszt, de nem antiszemita és irányítható. A Zazrivec Vona Gábor-féle Jobbik mindegyik feltételnek megfelel. Tud jobbról támadni, szó szerint átvéve a MIÉP sokkal korábban kidolgozott politikai és gazdasági tételeit, de elhallgatva a forrást és az egészet sajátjának feltüntetve és irányítható is. A Vona- féle Jobbik irányítható, mint egy habostorta, amelyet valaki kézbevesz és annak a pofájába vágja, akinek a pofájába akarja. Először úgy volt, hogy a Jobbik a MIÉP pofájába lesz vágva, de ez nem sikerült, mert a MIÉP elkapta a fejét a hab elől, mint Bush az arab újságíró cipője elől. A Jobbik nem antiszemita. Ezt már az előző Jobbik-vezetőség kinyilvánította, ám azt Vona szélnek eresztette, mert filoszemitizmusa nem volt elég meggyőző. Ezért az új csillag, aki most születik, Vona Gabri nem ám kipát tett a fejére mint Torgyán, amikor támogatást kért, hanem a feje fölé emelt egy antiszemita hírben is álló zsidó nőt, Baló György feleségét, Morvai Krisztinát, aki,hogy hitelesebbnek tűnjék fel, mindétig a nagyszüleiről beszél. Az egyik nagyatyja pópa volt. Baló Györgyné tehát a szülei kihagyásával árjásítja magát és így startol rá az Európai Parlamentben összeszedhető havi 7500 euróra.
De mindez ma már szinte mellékes. Ma már az új Torgyán politikai jövője, hatása, eredményessége áll a politika homlokterében. A jövőben - ez a helyi Moszad elképzelése és a Ron Werber tanácsadó cég véleménye is - Vona kell hogy legyen minden, ami Torgyán volt. Földvédő, zászló, rendteremtő - Magyar Gárda - rendszergazda és kiterjedt kapcsolatokkal bíró nagy politikus.
 Alányúltak a gyereknek, mióta Balóné Morvai Krisztina a zsidó-keresztény a védőszentje. Pontosan azt a hátszelet, médiatámogatást és ostorozva előre hajtó ösztönzést kapja, mint Torgyán kapott a rendszerváltás idején először, majd vádalkuja után másodszor is, amikor a Fidesz szövetségese és minisztere lett, majd a Buzera munkatársa. Aki nem lila kamaty-igény volt azokban rend-szerváltási előidőkben, mint Vona, az ennek az állításnak minden tételét ellenőrizheti. Ez ugyanaz a műsor.
Ahhoz azonban, hogy Vona "a nagy politikus" lehessen és nevezett elődjének nyomdokaiba léphessen, jobban és gátlástalanabbul kell tudnia a hazudás művészetét mindenkinél. Most ezt is bebizonyította. Itt azonban van egy kis bökkenő. A korlátlan hazudozásra való képesség bizonyítása a Magyar Nemzetben történt, amely állítólag a Fidesz lapja, annak az érdekeit szolgálja. Most ez is megdőlt.
A Magyar Nemzet január harmadiki száma egész oldalas, fényképes interjút közöl Vona Gáborral a ferencvárosi időközi választás előtt egy héttel, amelyben (huza)Vonánk a nemzetközi politika színterére lép. Ahogy illik.
Idézzük. A nyitó kérdést Pál Gábor, a Jobbik házi riportere teszi fel. - Nemrég jött viszsza Moszkvából. Ez a látogatás a sajtóban nem kapott semmilyen nyilvánosságot. Mit keresett a Jobbik elnöke Oroszországban, kikkel tárgyalt?
Vona: Eredetileg két célja volt moszkvai látogatásomnak. Egyrészről orosz parlamenti képviselőkkel találkoztam volna, ám sajnos egy vírusos gyulladás támadta meg a szememet, amelytől már a gárdaper tárgyalásán is szenvedtem. Ezt a betegséget a balliberális sajtó jól ki is használta, szinte az egész világot bejárták a vérben forgó gárdavezérről készült fényképek. Az oroszországi politikustalálkozók így nem jöttek össze, de majd márciusban bepótolom. Ezt úgy kell érteni, hogy akkor majd vírusos szemgyulladás nélkül száll fel a repülőgépre és nem reméli azt, hogy az úton meggyógyul, vagy ha még akkor is egy kicsit csipás lesz, erről előre értesíti Zsirinovszkijt, hogy nem ragályos. A látogatásom másik célja egy olyan konferencián való részvétel volt, amit orosz akadémikusok, történészek szerveztek. Témája pedig Oroszország és Európa változó kapcsolata volt. Vagy van gáz, vagy nincs gáz, talán... Itt szólaltam fel. Úgy látom, hogy Oroszország nélkül nem létezik Európa, kontinensünknek nincsen jövője nélküle. Európa politikai centrumát a jelenleginél keletebbre kellene tolni, s ha ez megvalósul, abban Magyarországnak kitüntetett szerepe lehet, mint közvetítőnek."
Hű, a mindenségit, csettint a nyelvével a nyájas olvasó. Micsoda koponya, még csipásan is mekkora előrelátás. Széles nemzetközi kapcsolatrendszer. Orosz akadémikusok és történészek. És Vona felszólalt a konferencián. Ez bizonyos, hiszen a Magyar Nemzet közli. Csakhogy az egészből egy büdös szó nem igaz. Minden lehetséges helyen oroszul és magyarul utánanéztünk: ilyen konferenciáról nem tud senki, pedig ha valami érdekes ma, ebben a borzalmasan feszült világban, akkor ez az volna. Mikor volt, hol tartották, Vonán kívül ki szólalt fel és mit mondott és hogyan vettek erőt magukon az orosz akadémikusok, hogy Európához mérjék magukat, ami a méret és a gáz-olaj mennyiségek közti különbségek és a történelem miatt nem szokásuk - csakhát a Vona-gyerek nem konyít az orosz lélekhez, történelemhez és itthoniasan, liberálisan és mindenekelőtt provinciálisan hazudik.
De nagyobb baj ennél, hogy a Magyar Nemzetnél senki nem akadt, aki utánanézett volna, hogy mit miért és hogyan ad el nekik ez a két összecinkosodott fiatalember. Ha mást nem, legalább ezt a konferencia részt kihúzatta volna. Csakhát akkor nem marad más, csak a csipa, meg a Magyar Gárda és nem látjuk a nagy nemzetközileg is számító politikust. Vonát, az államférfit, közvetlenül a ferencvárosi választások előtt.
Vona tehát a Magyar Nemzet jóvoltából közelebb került a céljához, a Fidesz távolabb. Felvetődik a kérdés, ki irányítja ezt a lapot? Netán Leisztinger, vagy Zsirinovszkij?
Hétfőn aztán a Magyar Televízió híradójában láthatta a nagyérdemű közönség Vona konferenciahőst, amint petíciót ad át az izraeli követségnek a gázai kérdésben. Délcegen lépdelnek a vaskerítés, a rácsok felé a fiúk, de azt, hogy kapurácsok közt nyújtják be a petíciót vagy felengedték őket, a nagy Vonát a lépcsőházba, nem. Szemérmes képsorok voltak.
Az interjú végén aztán Vona elmondja, hogy miután a Gárdával megmentették a földet, a magyart és új irányt szabtak a történelemnek, 2010-ben bejutnak a parlamentbe és valószínűleg a Fidesz konstruktív ellenzéke lesznek, de aztán, 2014-ben könyörtelenül megnyerik a választást és átveszik a hatalmat.
Ez reális célkitűzés részükről. Mert ha továbbra is az lesz a mérce, hogy ki tud nagyobbat hazudni, akkor Vona már most verhetetlen.
Ha volt Moszkvában, ha nem volt.
Csurka István
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség