Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2019. augusztus 22, csütörtök, Menyhért és Mirjam napja van. Holnap Bence napja lesz.

Az élhetetlenség pszichológiája

E-mail Nyomtatás
Fajtámat nézve, róla beszélve, kezdek úgy viselkedni, mint az olyan szülő, akit szomorú sorsa sérült, testileg vagy szellemileg retardált gyermekkel ajándékozott meg, és aki kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja meggyőzni önmagát és a gonosz külvilágot, hogy nem is olyan nagy a baj valójában. Pedig hát bármerre nézek magam körül, nagy az a baj, nagyobb már nem is lehetne: nem létezik statisztika, kimutatás, nemzetközi reláció, ahol a magyar élhetetlenség ne lenne élenjáró, de legalábbis dobogós helyen. Legyen az GDP, infláció, ipar, mezőgazdaság, valutaárfolyam, bérszínvonal, várható életkor, öngyilkossági ráta, demográfiai grafikon, bármiféle megmérettetés, összehasonlítás - nem mi fogjuk kapni a babért, még azokon a területeken sem, ahol pedig korábban mindig nekünk dukált. A nemzet, amely a legtöbb Nobel-díjast adta a világnak, szánalmas, szürke egérkévé aszott, méghozzá olyanná, amelyik évről évre még szürkébb és még pirinyóbb lesz. (Lásd aktuális Nobel-díjasunkat, Kertész Imrét.) Lehangoló ez, de nem meglepő, gondoljuk végig: egész Kelet-Közép-Európában nyüzsögnek, konferenciákon fontoskodnak, fogadásokon reprezentálnak az újabbnál újabb generációs Habsburgok, fényesítve Ausztria nevét. Párizsban rendszeresen nyilatkozik, interjúkat ad - a politikailag amúgy teljesen súlytalan, de családjogilag legitim "herceg" - az éppen soron lévő Bourbon- trónörökös, aki puszta létével a francia gloire bizonyítéka. Viszont nyom nélkül tűnt el a múló időben az az Árpád-ház, amely minden más családnál több szentet és boldogot adott egykoron a katolikus egyháznak, s amelynek nevét rettegéssel és respektussal tanulta meg kiejteni Európa. Kifulladtunk? Kifáradtunk? Lejárt az időnk? Fátum ül rajtunk? Állítom: ma is a legtehetségesebb náció vagyunk a vén kontinensen, miért, hogy mégis a legtehetetlenebbül nézzük, amint a hullámok összecsapnak felettünk?
Ady sem tudta megkerülni, igaz, megokolni sem, a magyar élhetetlenség már akkor jól érezhető jeleit. A sokat idézett   "Valahol utat vesztettünk", vagy a még többet idézett "S felolvaszt a világ kohója / S elveszünk, mert elvesztettük magunkat", miképpen Az eltévedt lovas víziója  dokumentumértékűen igazolják, nem mai eredetű a jelenség, de mára nőtte ki magát képtelenül naggyá, amúgy daganat módra burjánozva rá a magyarság lelki állagára.
Fajtámat nézve, róla beszélve akadtam rá Battonya MSZP-s hírességére, Karsai  Józsefre. Nem volt nehéz, a vízcsapból is ő folyik, mostanság igazi médiasztár lett. (Kis ország, kis sztár.) Nem tudom nem észrevenni, hogy Karsai úr finoman szólva is ellentmondásos nézetrendszere ugyan-azokat a kérdéseket provokálhatja elő a   nézőből, miket fentebb fajtám általános állaga kapcsán feltettem. Ugyanis fenemód radikálissá vált ez a Karsai december 17-e óta, amikor is engedelmes jófiúként megszavazta az egészségpénztári törvényt. Amiket viszont most nyilatkozik, nehéz összeegyeztetni ezzel: azt mondja, ha hordágyon is, de be fog menni a Parlamentbe, hogy NEM-mel szavazhasson a gyalázatosan hazug, elfogadhatatlanul káros egészségbiztosítási reformra.  Azt is mondja, hogy az illetékes munkacsoport tagjai, de még frakciójának szakértői is félrevezették a közvéleményt. Azt is mondja, hogy Oszöd óta ugyanúgy hazudik a kormány, mint addig, hogy Bajnai Gordon politikai zsarolásra használja fel az EU-pénzek elosztása feletti hatalmát, azt is, hogy teljesen elfogadhatatlan, hogy a törpe SZDSZ számára az a koalíció, hogy a maga 20 emberével gátlástalanul irányítani akarja a 190 fős szoci frakciót. Mond még sok minden mást is, ami valójában balzsam füleimnek, még akkor is - vagy talán annál inkább? -, mert tökéletesen ismerem Karsai úr eddigi gombnyomogatási fegyelmét, amely még alig két hónapja is a hazug Gyurcsány és a lelkes Lendvai Ildikó megbízható vazallusává tették.
De mi történt valójában, magyar földön tanúi lehetünk egy damaszkuszi fordulatnak: Saulusból Paulus lett a battonyai vállalkozó? Bármennyire is jogos a kérdés, valójában nem ezzel szeretnék foglalkozni. Egyrészt jobban érdekel, hogy meddig fog kitartani Paulus az új szerepben, és nem dönt-e úgy - szigorúan "reálpolitikai alapon" persze -, hogy mégis visszatér a nyájba, Lendvai Ildikó családias mosolyához? De van, ami még ennél is jobban érdekel, nevesen az, hogy miért csak most ömlött ki a bili Karsaiéknál, hiszen csurranásig tele van az már évek óta?
Úgy is megfogalmazhatnám problémámat, hogy ez a paraszti világból kiszakadt, a legszegényebb viharsaroki tájakon élő, két lábbal a földön álló, nem intellektuális, de  józan paraszti ésszel ellátott, mérnöknek tanult, sikeres vállalkozó, aki ennyire tisztán és félre nem érthetően látja, tapasztalja, érti azokat a politikai, gazdasági, banki összefonódásokat, kulissza mögötti aljasságokat, amik dominálnak az MSZP- SZDSZ-koalíció minden egyes  megmozdulásában, még december 17-én is IGEN szavazatával azonosul a Gyurcsány-Kóka- csapattal, melléjük áll, és aztán nagy lelki nyugalommal hazamegy aludni. Az én igazi Karsai-rébuszom nem az, hogy Paulussá lett Saulus - erre kétezer év óta számos példát találhatunk -, sokkal inkább az, hogy miért tartott ez ilyen sokáig?
Azt ugyanis nem hiszem el - Karsai nem is mondja persze -, hogy csak december 17-e után, valamiféle megvilágosodásos pillanatban ismerte fel mindezen hazug és becstelen eljárások jelenlétét a kormányerőkben. Szó nincsen erről! Karsai József, kormánypárti képviselő úr, a kezdetek kezdetétől látta és értette, mi folyik Ma-gyarországon, méghozzá az ő asszisztálásával. Mégis asszisztált, engedelmesen nyomkodta a gombot, egészen mostanáig. Gyáva volt, lusta, vagy úgy gondolta, hogy szemesnek áll a világ: ha az ő Battonyája is kap a koncból,  miért ne éljen vele? Akárhogy is volt, Karsai tettestárs lett az ország szétverésében. Aztán jött a nagy fordulat, amely kérdés, hogy tud-e még bármit változtatni az eseményeken. Ugyanis nagyon későn jött, a nemzet teljes kifosztása, padlóra kerülése után.
Nos, tulajdonképpen ennek a vakságos közönynek a pszichológiája tudna foglalkoztatni engem: miért lehet ebben az országban minden ellenállás, pisszenés, tiltakozás, visszacsapás nélkül megtenni bármit, mindenki szeme láttára, a legteljesebb, legcinikusabb és legcinkosabb nyilvánossággal? A potenciális helyzetben lévő Karsaiak, akikben megvolna az értelem, a józanság és a becsületesség azon minimuma, amely "Állj! Eddig és ne tovább!"-ot kiálthatna a hatalom gátlástalanjai felé, miért várnak bárgyún és felelőtlenül évtizedekig ezzel a kiáltással?
A tett értéke önmagában nem értelmezhető a tett idejének ismerete nélkül. Életmentő, aki egy pohár vizet ad a szomjazónak. Halottmosó, aki ezt a vizet a szomjanhalt arcára önti.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség