Magyar Igazság és élet pártja

Megjelent a Magyar Fórumban- XXI. évf. 4 szám

Számadás elől bujkáló milliárdosunk, Gy. F. a világválságra hivatkozó időhúzásainak elemzését most mellőzve, XVI. Benedek pápa világpolitikai jelentőségű egyházpolitikai döntésére vetünk egy szerény pillantást. XVI. Benedek a napokban visszafogadta azokat a püspököket és híveiket az Anyaszentegyházba, akiket az előző korszakban, elsősorban nemzetközi zsidó nyomásra kitagadtak. Ezeknek a katolikusoknak egyik vezetője, Williamson angol püspök a svéd televízióban újólag han-got adott annak a nézetének, hogy nem voltak gázkamrák a koncentrációs táborokban, s a hatmillió zsidó áldozat a világközvéleményére ráerőszakolt legenda. Nagyon erős túlzás. A pápai határozatot bírálva, azonnal tiltakozásba kezdett úgyszólván minden zsidó szervezet és a kapcsolatok megszakításával fenyegetőzik.
A Szentszék elhatározása azonban szilárd és nyilvánvalóan az egész talpára álló vatikáni vezetés egyetértésével találkozik, s még nyilvánvalóbb, hogy mélyreható elemzésen alapszik. A kiátkozás visszavonását azért látta XVI. Benedek éppen most időszerűnek, mert a világliberalizmus most bukott meg. Hiába állítják a tőzsdemániás közgazdászok, a nemzetközi hangadók, hogy ez a válság csak egy ciklikus jelenség, és elmúltával majd helyre- áll a világgazdaság növekedése, ez nem igaz. Ez már csak utóvédharc és mindössze a különböző állami költségvetésekből való utolsó pénzkifejés elvi alátámasztása. A tisztán látó közgazdák megmondják, hogy a világgazdaságból, és elsősorban az USA piacából kimondhatatlanul sok pénz hiányzik, tűnt el nyomtalanul, amit évtizedekig nem lehet oda visszatölteni. A piac keresleti oldala a nulla felé süllyed. De azt még senki nem meri kimondani, hogy ezzel a világliberalizmus rendszere is megbukott. Véglegesen? Ezt nem érdemes firtatni. Ha valami a történelemből tíz  húsz évre kiiktatódik, egy emberöltőre megszűnik, az megszűntnek tekinthető. Ezzel a ténnyel kell szembenézni most.
A világliberalizmus ugyanakkor egyidős az egyházellenességgel és különösen a katolikus egyház elleni támadásokkal. Ezek mögött mindig a nemzetközi zsidó pénzhatalom állott, még akkor is, ha az egyházellenesség szószólója, irodalmi és filozófiai alátámasztója egy szenzációs képességű Voltaire volt.
De a pápai visszafogadás időzítésének egy másik, közvetlenebb oka is van: Izrael szenynyes, gonosz gázai népirtása, mérhetetlen kegyetlensége. Izrael a katonai vereség kockázata nélkül, kizárólag népirtási és megfélemlítési céllal betört a maga által fenntartott koncentrációs táborba és elkezdett öldökölni. A támadását az előzőleg kiéheztetett Gáza ellen a keresztény világ tiltakozása ellenére hajtotta végre. Most az egész világközvélemény ellenszenvét tapasztalhatja. A vérengzést a már megbukott és süllyesztőbe került Bush-kormány számlájára hajtották végre, azért kellett a szerecsen elnök beiktatására tűzszünetet elrendelni - mi ezt itt a kitöréskor megjósoltuk -, hogy Obamát ne terheljék vele. De a népirtás emléke tovább éget és sok jóérzésű embert a tehetetlenség is szorítja, sérti az a félrenézés és szolgai belenyugvás, amellyel Európa sok kormánya ezt a gyalázatos tettet jóváhagyta. Egyes szervezetek a foszforlövedékek használata miatt és más háborús bűncselekmények miatt akarják az izraeli hadsereget, kormányt a nemzetközi ítélőszék elé citálni. Ebben a helyzetben ítélt úgy a Vatikán, hogy megelőzendő az egyházszakadást, viszszafogadja a holokauszttagadó püspököket.
A Vatikán és személy szerint a pápa úgy látszik, pontosan érzékeli a világliberalizmus végét és annak a képtelenségét, hogy a nemzetközi zsidóság és Izrael ezután a bukás után is, pénzügyi hatalmánál fogva, nyomás alatt tartsa a katolikus egyházat. A nemzetközi zsidóság és a zsidó intézetek pedig ugyanígy érzékelik, hogy a kiátkozás megszüntetése éppen ezt jelenti. Mert, ha a világliberalizmus mint gazdasági rendszer megbukott, akkor mint eszme és mint Számonkérő Szék is megbukott, sőt mint a demokrácia világcsendőre is elvesztette minden hitelét. Ha Izrael háborús bűnt követett el, márpedig nem egyet követett el, akkor megbukott a háborús bűnösök nürnbergi pere is és az egész erre épített politikai rendszer is, amely elsősorban a bolsevizmus terjedésének kedvezett.
1917-18 óta hamis az európai történelem. A Versailles-i, trianoni hamisítás vezetett a
második világháborúhoz, aminek eredményeként minden még hamisabb lett. Egész vezető rétegeket irtottak ki mindenestől, vagy űztek el hazájukból a demokráciateremtés ígéretével, de nem lett demokrácia, hanem diktatúra. Csehországból, Sziléziából három és félmillió őslakos németet hajtottak el csordaként Németországba, hatszázezer magyart mindenüktől megfosztva löktek ki a Felvidékről és például Prágában, 1944-ben, amikor a szovjet csapatok bevonulása már küszöbön állt, a németek kiürítették a várost, több ezer német asszonyt és leányt aláztak meg azzal, hogy meztelenül hajtották végig őket Prága utcáin, a csőcselék - és nem csak a csőcselék - harsány röhögése közepett.
A liberális piacgazdaság rendszerének öszszeomlásakor, amely egyben a holokauszt vámszedő mindenhatóságának a végét is jelenti, a katolikus egyház ezzel a visszafogadással az igazságtétel gesztusát hajtja végre. Azt mondja, hogy nincs kiemelt, fontosabb szenvedés és nincs tűrhető zsarnokság. Minden nép szenvedéseire emlékezni kell és a gaztettek következményei alól senki nem bújhat ki.
A pápa dekrétuma senki másra nem tartozik csak a katolikus egyházra és hierarchiájára, mégis az egész világnak szól. A legidőszerűbb lépés, amit most, hogy Gáza ne ismétlődjék meg, meg lehetett és meg kellett lépni. Ezzel kapcsolatban nekünk, magyaroknak is van adósságunk és van teendőnk.
Ma már kevesen tudják, mert az oktatásból módszeresen ki van iktatva, hogy a szovjet és Magyarországon különösképpen zsidó bolsevizmus elleni első fellépés már 1945 októberében, novemberében megkezdődött. Mindszenty József hercegprímás "József, hercegprímás, esztergomi érsek" aláírással 1945. október 18-án pásztorlevelet adott ki, amelyet ettől kezdve minden katolikus templomban felolvastak. Voltaképpen ezzel kezdődött a Mindszenty-per. A kommunisták és a szocdemek tajtékoztak a dühtől, mert a körlevél közvetlenül a novemberi választások előtt kelt és közvetlenül abba avatkozott be, mégpedig az akkor még elvileg fennálló ezeréves magyar alkotmány szellemében. A hercegprímás a király és a nádor után a legfőbb méltóság volt, ő tette a koronát a király fejére. Hiába volt az ország legyőzve és megszállva, az ezeréves alkotmány még élt - Mindszenty úgy tekintette -, kiadta pásztorlevelét.
Mindszenty kiállása a legyőzött Európában, a Magyarországon garázdálkodó, önkényeskedő szovjet csapatok (négyszázötven-ezer nőt fertőztek meg, erőszakot elkövetve rajtuk) és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság mindent jóváhagyó elnézései közepett - történelmi tett volt. Az egész pásztorlevél idézése meghaladná terjedelmi korlátainkat, ezért a leglényegesebb megállapítások, figyelmeztetések és óva intések idézésére szorítkozunk.
...Jelenlegi szózatunkat pedig annak a kérdésnek szenteljük, hogyan kell felépítenünk az annyira várt békésebb, rendezettebb jövőt. Felszólalunk pedig azért, mert a jövő kialakulásának egyik fontos, talán döntő fordulatához érkeztünk. Választások előtt áll a magyar nép. Nagyon sok függ attól, hogy a jelen körülmények között milyen irányban nyilvánítja akaratát az ország. Lelkiismeretbe vágó kérdés ez, épp ezért kötelességünknek érezzük, hogy e fontos elhatározás előtt híveink segítségére siessünk. Nem avatkozunk bele a választási küzdelembe, nem foglalunk állást egyetlen párt mellett sem, de az igazság és a kötelesség elveit kifejtjük, hogy minden katolikus hívő szerintük válasszon.
Az állami élet jövő berendezkedése kétségtelenül csak a demokrácia elvei szerint történhetik. A demokratikus gondolatot már előző pásztorlevelünkben is bizalommal üdvözöltük. A zsarnokságtól eleget szenvedett a világ. Zsarnokság erőszakolta rá egy ember akaratát jobb sorsra érdemes népekre. Zsarnokság hajszolta be meggondolatlanul Európát a szörnyű háborúba, zsarnokság folytatta a szörnyű küzdelmet egészen az értelmetlenségig. Zsarnokság gázolt bele hosszú éveken át az emberiség legszentebb jogaiba, megvetette a lelkiismereti szabadságot, lábbal tiporta a szülők jogait gyermekeik nevelésére. A zsarnokság tagadta még gondolatban is, hogy az emberi személynek joga volna önálló érvényesülésre, képességeinek, hajlamainak, egyéni hivatásának szabad kifejezésére.
A zsarnokság eme visszaélésével számol le a demokrácia. Természetesen nem az a demokrácia, amely az egyik emberi személy korlátlan uralma helyébe egy másikét állítja. Nem az, amelyik egyik embercsoport önző és féktelen uralmát egy másik csoport hasonlóan önző és féktelen hatalmaskodásával váltja fel. Az igazi demokrácia alappillére, hogy sértetlen természetjogi elveket ismer el, melyekhez soha semmiféle emberi hatalomnak erőszakkal nyúlni nem szabad. Az igazi demokrácia arra törekszik, hogy ahol valamely oknál fogva ezek a jogok uralomra nem jutottak, azok ott is, minél előbb elismertessenek és tiszteletben tartassanak. Az igazi demokrácia a lelkiismereti szabadságot, a szülők jogait, a munkásnak szabad egyéniséggé való kialakulását, a munka rabszolgaságának megtörését írja zászlajára. E célok elérése érdekében mozgósítja erkölcsileg kifogástalan eszközökkel a társadalom minden rétegét, erre a célra veszi igénybe minden jobb érzésű egyén közreműködését. Mi örömmel fogjuk látni, ha majd a magyar népet az emberiség e nagy törekvésének szolgálatába állítják. Örömünk annál nagyobb lesz, mert a demokrácia ezen értelmezése tökéletesen megfelel azoknak a bölcs és mély evangéliumi elveknek, melyeket a di-csőségesen uralkodó XII. Pius Pápa 1942. évi karácsonyi beszédében a jövő társadalmi berendezkedése alapjaként mutatott be.
Ez után a bevezetés után a pásztorlevél, néhány, a korszak történetének részletesebb ismeretét megkívánó tétel után rátér a rendszert, a készülő úgynevezett demokráciát érintő kifogásaira. Ezeket felidézve döbbenetesen szembesülünk a ténnyel: semmi sem változott.
 Várakozásunk hosszú és türelmes volt. Többször úgy éreztük már, hogy fel kellene szólalnunk, de nem akartuk a kibontakozást megzavarni, nem akartuk jó szándékú emberek bizalmas és szorgos fáradozását nyílt állásfoglalásunkkal megzavarni. De most a választások előtt nem hallgathatunk már. Meg kell mondanunk a magyar közvéleménynek, hogy sok, nagyon sok olyan jelenséget tapasztalunk, melyek a tiszta demokrácia elvei-vel éles ellentétben vannak, meg kell mondanunk, hogy ez az irányzat újabb veszélyekbe sodorhatja szerencsétlen és sokszor megpróbált hazánkat. Meg kell mondanunk, hogy keresztény választó nem adhatja szavazatát olyan irányzatra, amely újabb elnyomás, újabb erőszak uralmát, a természettörvények mellőzését felelőtlenül és sűrűn elköveti.
 Van áthallás? Pedig Mindszenty csak a legközvetlenebb napi valóságról szól. A kommunista rendőrség önkényeskedéséről, a málenkij robotról, a rekvirálásokról és az internálásokról. Amit pedig a földreformról mond, az csak most, hat évtized után válik sorsszerűen igazzá, amikor ki akarják rántani a magyarság talpa alól a saját földjét.
Meg kell említenünk, hogy a földreform-rendelet több részletében olyan törekvéseket árult el, mintha bizonyos társadalmi osztályok egyszerű gazdasági tönkretételét célozta volna. Néha még hangok is hallatszanak, hogy az intézkedés büntetés a magyar birtokos osztály múltjáért. Ám megfelel-e mindez az igazságnak, megfelel-e a természettörvénynek? Helyes-e a kollektív igazságszolgáltatás elve?(...)A földosztásnál pártpolitika érvényesült és katonáink is kimaradtak a földosztásból.
Nem a földbirtokreformot tesszük itt bírálat tárgyává, hanem a benne megnyilvánult bosszúálló szellemet.(...)
Még inkább meg kell döbbennünk, ha arra nézünk, hogy az erőszakosságba hajló "rendszer" milyen közszellemet teremtett az ország egyes intézményeiben. Országszerte, de egyes vidékeken különösképpen örömüket találják abban, hogy üres gyanú, egyéni neheztelés, személyes sérelem, titkos pártmesterkedések miatt fogjanak le férfiakat, akik maguk sem sejtik, mi elfogásuk oka, és senkinek megtudni nem sikerül a vidéki hatalmasságok szigorú eljárásának végső indítékát. (...)
Mindenfelé azt látjuk tehát, hogy vagy az alapvető jogokat vetik meg, s a társadalom leghatalmasabb pilléreit, az erkölcsiséget és az igazságosságot semmibe veszik, vagy pedig lábbal tipornak azon hagyományokon és azon eszményeken, amelyek a szenvedő magyar népet ismét lelki felemelkedésre, a nemességre és áldozatkészségre nevelnék.(...) Ne beszéljünk most a gazdasági bajokról. Erről a kormány és a hatóságok nem mindenkor tehetnek. De szégyenkezve állapíthatjuk meg, hogy Magyarországon vonatokat, ha nem is rendszeresen, de mindenképpen megdöbbentő gyakorisággal ismeretlen fegyveres rablók támadják meg, akik sokszor a szerencsétlen utasok betevő falatját, végső megmaradt ruháját veszik el. (...) Vajon az a kormány, amely ily állapotokat tűr, vagy ezekkel szemben tehetetlen, nem fog-e a politikai erőszak zsarnokságával szemben még gyöngébbnek és zavartabbnak mutatkozni?(...)
Titeket pedig, kedves Híveink felszólítunk, hogy fontoljátok meg szavainkat, s a választás alkalmával adjátok szavazatotokat arra a jelöltre, aki az erkölcsi tisztaság a jog és az igazság és a rend érdekében fog síkraszállni, s képes lesz küzdeni a jelenlegi szomorú állapotok visszásságai ellen. Ne rettenjetek meg a gonoszság fiainak fenyegetéseitől. Könnyebb egyszeri fenyegetést kiállni és elszenvedni, mint rálépni arra az útra, ahová meggondolatlan és lelkiismeretlen emberek csábítani akarják a magyarságot. Az erőszak és a zsarnokság annál nagyobb lesz, minél kevesebb ellenállásra talál. Az erőszak természete az, hogy ma csak szavazatot kényszerít ki, holnap már fenyegetésekkel kényszerít munkára, holnapután háborúba visz, majd erőszakkal a megsemmisülésbe kerget." (kiemelés tőlem: Cs.I.)
A látnoki szavak ma aktuálisabbak mint valaha. Mai végromlásunk, végzetes eladósodásunk és kiszolgáltatottságunk zsidó hitelezőinknek nem következett volna be, ha Mindszenty figyelmeztetéséhez tartjuk magunkat és legalább a rendszerváltáskor nem hajlunk meg, a világliberalizmus másképpen és más módon megnyilvánuló "egyszeri fenyegetését" kiálljuk, ha nem megyünk bele azokba a megalkuvásokba, amelyektől Mindszenty már 1945-ben óvott bennünket és amely óva intések és figyelmeztetések 1989-90-ben is elhangzottak.
 De valami remény még mindig van. Most mindenekelőtt a liberális világrend összeomlását kellene észrevenni és belőle minden szükséges következtetést levonni. Nem tűrni tovább a kormány packázását, és azt sem, hogy a döntő többséget erre a tűrésre naponta rávezessék. A szembeszállás halogatása életveszélyes. A zsidó bolsevizmus két ikerpártja, az SZDSZ és az MSZP arról már letett, hogy választásokon, akármikor következik is, kiegyenlített eredményt érjen el. Nekik most új romboló erőkre van szükség. Ezért felállították az abszolút titkosszolgálati szervezésű Jobbikot, alátámasztva a Magyar Gárdával, megadnak neki minden támogatást, hogy lopjon ki mindenkit a MIÉP-ből és amennyire lehet, ássa alá a Fidesz népszerűségét. Majd még jönnek új konstrukciókkal is - ha az idejük megengedi.
 Minden megoldás, ami ezen a rendszeren belül van, rossz megoldás. Ha csak azért állítunk majd fel új kormányt hatvanszázalékos többséggel, hogy ezen a megbukott rendszeren belül folytasson jobb politikát, hogy tatarozza azt, ami már tatarozhatatlan, akkor ne állítsunk fel új kormányt. Most elhatározó lépéseket kell tenni. Véget kell vetni a hamis történelem korszakának. Véget kell vetni a hitelekből vegetálásnak, neki kell látni dolgozni.
Sok alternatíva nincs. Ha itt most ez a kapitalizmus megbukott és korábban az a rendszer is, amelyet szocializmusnak neveztek, de nem volt az, akkor csak egy harmadik jöhet. Magyar út, harmadik út.
Mindszenty József életútja bizonyító és ránk, magyar keresztényekre és keresztyének-re kötelező erejű. Megkínzása, börtönévei, hosszú raboskodása az amerikai követségen, majd emigrációba kényszerülése a liberális világrend gonoszságát és részrehajlását, keresztényellenességét testesíti meg. Mindszenty a legnagyobb magyar szélsőséges. De XVI. Benedek pápának az egykori kitagadást feloldó dekrétuma egyben igazságtétel Mindszenty József és minden szenvedő és igazságot kereső keresztény ember számára. Vegyük észre, hogy lázas napokat élünk, amikor a történelem fordul és valaminek egyszer s mindenkorra vége van. Aki ilyenkor meglapul és mástól várja a segítséget, a megszabadítást, a sorsváltoztatást, annak vége lesz a tönkrejutott rendszerrel együtt.
A pápa talpra állásra inti a keresztényeket.
Csurka István