SZDSZ-tisztújítás - már rendőrségi ügy

E-mail Nyomtatás
Okirat hamisítás gyanúja miatt bejelentést tett a rendőrségen az SZDSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke. Jüttner Csaba azt kéri a rendőrségtől, hogy vizsgálja ki a párt tavalyi tisztújításán történt szabálytalanságok egyikét.Az SZDSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke szombati közleményében arról tájékoztatta a Független Hírügynökséget, hogy az egyik gulácsi küldött, Vass Albert valójában nem vett részt a párt tavaly márciusi tisztújító küldöttgyűlésen. Emiatt az ügyben belső vizsgálat is indult. A Független Hírügynökség eddig nem érte utol Jüttner Csabát, így nem tudni, hogy a gulácsi küldött nevében felvette-e valaki a szavazólapot. Arról sincs információ, hogy a többi "álküldött" ügyében szintén tettek-e rendőrségi bejelentést.

Február elején a HírTV egyik műsorában hangzott el: 2007-ben többen állítólag az igazi küldöttek helyett szavaztak az SZDSZ tisztújításán Kóka Jánosra, aki megnyerte az elnökválasztást. A hír nyomán az SZDSZ vizsgálatot rendelt el, amit Jüttner Csaba, a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke folytatott le. Ez megállapította, hogy a borsodi küldöttek közül többen azt állították, hogy történtek szabálytalanságok: T. Asztalos Ildikó a vendégek közül kért fel négy embert a szavazásra azért, hogy Fodor Gáborra voksoljanak. Azt azonban, hogy ők szavaztak-e végül és ha igen, akkor kire adták le voksukat a szavazás titkossága miatt nem lehet eldönteni, így azt sem, hogy a szabálytalanság befolyásolta-e az elnökválasztás kimenetelét.

Pénteken felfüggesztette tisztségét az SZDSZ Ügyvivői Testületében Fodor Gábor, amíg a párt Országos Tanácsa nem dönt az új tisztújító küldöttgyűlés összehívásáról. Rajta kívül három másik liberális politikus is így döntött. Kóka János, a párt elnöke szerint Fodor Gábor és támogatói szükségtelenül vállalták T. Asztalos Ildikó helyett a politikai felelősséget.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség