Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 20, szombat, Tivadar napja van. Holnap Konrád és Zelmira napja lesz.

Havazással köszöntött be a húsvét hétfő

E-mail Nyomtatás
Havazással köszöntött be a húsvét hétfő elsősorban az országi északi és észak-nyugati területein. A hegyekben volt, ahol 20 centi is hullott. A meteorológusok szerint azonban nem marad meg sokáig, mert egyre enyhébb az idő, hétvégén már 19 fok is lehet.Havazott éjszaka az országi északi, észak-nyugati és néhol a délnyugati területein is, a hóréteg általában mindössze 1-2 centiméteres. A hegyekben azonban ennek a többszöröse hullott: a Kékestetőn 19, Bánkúton pedig 20 centis hó vastagságot mértek. Várhatóan azonban sehol sem fog sokáig megmaradni, hiszen folyamatosan enyhül az idő - mondta el a Független Hírügynökségnek Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa.

Török László a várható időjárással kapcsolatban azt közölte, hogy egészen hétvégéig gyakran felhős lesz az ég, záporokra és akár hózáporra is lehet számítani. Kiugróan nagy mennyiségű csapadék azonban már nem valószínű.

Hétfőn 4 és 9 Celsius fok körül alakul a nappali csúcshőmérséklet, éjszaka még lehetnek fagyok. Az elkövetkező napokban folyamatosan egyre melegebb lesz napközben, bár szerdán éjjel északon akár -7, -8 fokot is mutathatnak majd a hőmérők. Hétvégére azonban megérkezik a jó idő, napközben akár 12-19 fok is lehet és már fagy sem várható sehol az országban - tette hozzá Török László.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség