Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 20, szombat, Tivadar napja van. Holnap Konrád és Zelmira napja lesz.

Két-három év múlva összekötik a magyar és a horvát gázhálózatot

E-mail Nyomtatás
Magyarország és Horvátország összeköti gázhálózatait 2010-2011-re, így a horvát folyékony gázterminál, az LNG elérhetővé válik - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a Parlamentben azután, hogy eszmecserét folytatott Ivo Sanader horvát kormányfővel. A két miniszterelnök egyebek mellett közlekedési, környezetvédelmi és kulturális kérdésekről is tárgyalt egymással.Gyurcsány Ferenc hozzátette: a magyar és a horvát gázhálózat összekapcsolásában a kormány közvetlenül nem vesz részt, ez egy vállalatközi program. Ivo Sanader erre elmondta: szeretnék bevonni a MOL-t az LNG építésébe, de azt még nem döntötték el, hogy a gázterminált hol építenék fel.

A magyar kormányfő megemlítette: 2010-re elkészül Eszék és Pécs között több távvezeték, illetve két közúti folyosót is megépítenek - egyet Budapest és Fiume között, a második pedig Magyarországról Eszék irányába készülne el.

A horvát miniszterelnök beszélt a MOL és az INA közötti további együttműködésről is: Ivo Sanader azt sem zárta ki, hogy a magyar és a horvát olajtársaság között kölcsönös részvénycsere is lehet.

A magyar kormányfő gratulált ahhoz, hogy Horvátország 2009-ben a NATO tagja lesz és várhatóan a csatlakozási tárgyalások befejeződése után 2010-ben az Európai Unió új tagállamai közé tartozik majd.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség