Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 19, péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Ahmadinezsád: szeptember 11. "gyanús eset"

E-mail Nyomtatás
"Gyanús esetnek" nevezte az iráni elnök szerdán a 2001. szeptember 11-i amerikai merényleteket. Mahmúd Ahmadinezsád Kúm városában tartott beszédében azt mondta: "négy vagy öt évvel ezelőtt gyanús eset történt New Yorkban. Összedőlt egy épület, és azt mondják, hogy 3000-en meghaltak. Az áldozatok nevét azonban sosem hozták nyilvánosságra"- fogalmazott a perzsa állam vezetője. Ahmadinezsád hozzátette: "ezek után Amerika megtámadta Afganisztánt és Irakot. Azóta pedig 1 millió embert halt meg"- mondta az elnök.Egy héten belül ez volt a harmadik eset, hogy Ahmadinezsád nyilvánosan megkérdőjelezi a többezer életet követelő Amerikát ért támadások valódiságát, amelyért Washington az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet tette felelőssé. Az iráni elnök április 8-án, az ország nukleáris programjának szentelt ünnepen, majd egy nappal később is a terrortámadások valódiságát vonta kétségbe. A politikus a szerdai beszédében sem mondta el azt, hogy szerinte ki állt a merényletek mögött.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség