Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Manipulálta a televíziós katonai szakértőket a Bush-kormányzat

E-mail Nyomtatás

A Bush-kormányzat manipulálta az amerikai televízióknak dolgozó katonai szakértőket, hogy kedvezően tüntessék fel a terrorizmus elleni háborút - írta szombaton a New York Times című lap weboldalán. A kormányzat leginkább azt használta ki, hogy a szakértők különböző, katonai szerződésekre váró cégeknek dolgoztak, vagy azok érdekében lobbiztak. A Bush kormányzat még az iraki háborút, az invázióra készülve kezdte el kihasználni a -főleg volt katonatisztekből összeverbuvált- szakértőket, akik a tárgyilagosság látszatát keltve ismételgették a kormányzat által propagált témákat és nézeteket - írta a New York Times. A kormányzat lehetővé tette számukra, hogy magas rangú katonai és civil tisztviselőkkel találkozzanak. Ezenkívül több utat szerveztek nekik Irakba, vagy a guantanamói támaszpontra, de még belső kormányzati dokumentumokhoz is hozzájuthattak.

A több milliárdos katonai szerződésekre vágyakozó cégeknek dolgozó szakértők ezzel olyan információkhoz és kapcsolatokhoz jutottak hozzá, amiket jól fel tudtak használni üzletkötésre. Többen elmondták, hogy annak ellenére is a kormányzat álláspontját hangoztatták, hogy gyanították: a kapott információk hamisak. Nem akarták ugyanis elveszíteni kiváltságaikat, és a várható többmilliárdos üzleteket.

A New York Times azután derített fényt az "információs hadműveletre", hogy megnyertek egy pert a Pentagon ellen. Ennek eredményeképp bepillanthattak a védelmi minisztérium nyolcezer oldalos iratanyagába, amely bizonyítékúl szolgált a kormányzat és a számukra a médiumokban propagandát folytató "szakértők" összefonódására.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség