Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

A vajdasági kormányfő határozottan ellenzi a kisebbségi területi autonómiát

E-mail Nyomtatás
A vajdasági kormányfő a nemzeti kisebbségek területi autonómiája ellen foglalt állást kedden. Bojan Pajtics a magyarok lakta Zentán kijelentette, hogy a tartományt nem szabad "felszabdalni". Szerinte az ilyen törekvések tették tönkre az országot. A Magyar Koalíció autonómiakoncepciójának része (a személyi autonómia mellett) a magyar autonóm körzet létrehozása is a Vajdaság északi részében.Pajtics - aki beszédét magyarul tartotta - kijelentette, hogy a Vajdaság mindig is Európa volt kicsiben, s ezért biztosra veszi, hogy a csaknem színtiszta magyar városban is a Demokrata Párt által vezetett koalíció fog győzedelmeskedni. Zentán egyébként VMSZ-es többségű az önkormányzat.

A szerbiai pártok közül nincs olyan, amelyik elfogadná a magyar autonómiakoncepciónak a területi autonómiára vonatkozó részét. Éppen ezért a május 11-ei választások utáni koalíciós tárgyalások feltételeként a Magyar Koalíció nem az autonómia e formájának a támogatását, hanem elsősorban az európai irányultságot szabta feltételként. A koalícióba tömörült három vajdasági magyar párt - a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége - sem támogatta egyformán a területi autonómiára vonatkozó elképzelést. Az utóbbi párt javaslatára került be az okmányba.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség