Tombol a bosszú népe

Spíró György és Kertész Ákos együttesen legalább harminc különböző díj tulajdonosa.

Most az erkölcsi magaslesre felkapaszkodók az alább történtek idején mit tettek, felemelték-e szavukat, mikor:

Spiró György leírta, hogy „Jönnek. Jönnek a dúlt-keblű / mélymagyarok megint, / fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek / a szarból, csönd van. / (…) Ó, ha gyilkolni szabadna újra, / csámcsogva, hersegve szívnák a / vért – miért is? ki tudja. Trianonért? (…)”(1987) És Kornis Mihállyal egyetértettek, amikor papírra vetette, hogy „Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy tudniillik mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.”(Beszélő – 1992)

Landeszmann György főrabbi következő kijelentéséhez, hogy viszonyultak?

„(…) ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bőgatya és a fütyülős barack.”(Napi Magyarország – 1993)

Kertész Ákostól elhatárolódtak a cikke miatt?

„A magyar genetikusan alattvaló. (…) A magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!”(Amerikai Népszava – 2011)

Bartus László, a főszerkesztő azt írta Kertésznek: „Tudod, hogy mennyire egyetértünk a leveledben írtakkal”.

Nem kérdés kiknek a nevében írta sorait Kornis Mihály. A Beszélő c. izének, melyben műve megjelent, vezető politikai elemzéseit többnyire Kis János írta, Demszky Gábor terjesztette, a Beszélő köré csoportosulók, Kőszeg Ferenc, Petri György, Nagy Bálint, Haraszti Miklós, Eörsi János, Magyar Bálint, Iványi Gábor, Pető Iván, Bauer Tamás, Rainer M. János, Szalai Erzsébet, Lengyel László, Bokros Lajos.

Petőfitől Utassyig

Ha pediglen nem fizetünk, / Aszondja, hogy jaj minekünk, / Háborút küld a magyarra, / Országunkat elfoglalja. // Foglalod a kurvanyádat, / De nem ám a mi hazánkat!… / Hadat nekünk ők izennek, / Kik egy nyúlra heten mennek.

Ezek már itt több mint százan mennek egyre, ezért a mérsékeltek úgy gondolják, jobb félni, mint megijedni. Van, aki mint Zárug Péter is, barátjának nevezi Bayert, de az igazi okot, amiért támadják, ő sem világítja meg. Amíg Bayer Csurka Istvánt nácizta, a liberátorok ajnározták. Amikor az Echo TV nyilvánossága előtt bocsánatot kért tőle ezért, és ráadásul felkérte Csurka Istvánt, írjon előszót Ady-tanulmányához, arra gondoltunk, ezt nem biztos, hogy elviszi Bayer szárazon, pláne hogy a nyilvános beszélgetés keretében még azt is bevallotta, hogy amit csinált, pénzért csinálta. Ez a kitüntetéscirkusz csupán a tiltakozást vezénylőkben azóta gyűlő gennyes indulat felfakadása. Az őrjöngés művi, átlátszó volta feltűnhetett a szervezőknek is, tehát századiknak bejelentették Fischer Ádámot. Nyomatéknak.

Bayer Csurkának tett vallomása, hogy tulajdonképpen mindazt, amiért bocsánatot kért, pénzért csinálta, gyanússá teszi ennek az aláírás-vadászatnak is az önkéntes voltát. A tiltakozó, kitüntetést visszaadó halottak némák, de a hozzátartozók még élnek, s mint tudjuk, van az a pénz… A látszólag még élők aláírásai közé meg bekevertek olyan aláírásokat is, melyek tulajdonosai oda sem adták a nevüket, nekik a listára vételük ellen azonban nincs merszük fellépni. És ami a legszebb, erről a tőlünk, magyaroktól teljesen idegen gyűlölethadjáratról képes volt valaki leírni, „ez megint egy igazi magyaros aránytévesztés”. Mi vernénk fel a Holokauszt Emlékmúzeum csendjét is pusztán hatalomvágyból? Mit nem beszéltek, felebarátaim? Hol élünk?

Én szemfedőlapod lerántom:

kelj föl és járj, Petőfi Sándor!

(…)

Szedd össze csontjaid, barátom:

lopnak a bőség kosarából,

a jognak asztalánál lopnak,

népek nevében! S te halott vagy?

Holnap a szellem napvilágát

roppantják ránk a hétszer gyávák.

Magyar lélek

„Sokat bántottam Csurka Istvánt.

Mert jó volt együtt üvölteni a sakálokkal.

Így van ez mindig. Az ember fiatalon és ostobán a falkához csapódik, különösen, ha úgy látszik, a falkán kívül nincsen élet, nincsen igazság. A kilencvenes évek elején úgy látszott. S ahonnét mi érkeztünk, a főváros egyetemeiről, főiskoláiról és szakkollégiumi mozgalmaiból, onnan csak a falka szava hallatszott. S ha elég nagyot rúgott az ember Csurkába, akkor tehetségesnek és haladónak és európainak lett nyilvánítva. Olyankor sorra jöttek az ajánlatok, külföldi ösztöndíjakra, szerkesztőségi állásokra, könyvekre – mindenre. És ez a langymeleg összetartás a megfellebbezhetetlen igazság vaníliaillatát árasztotta. Utóbb kellett kiválni, és megérezni a vaníliaillat mögött az árulások bűzét. Húsz év távolából az a legnagyobb tapasztalat, hogy a nemzeti gondolat köpködése és kiröhögése jól jövedelmező és lélekölő foglalatosság. No és persze az, hogy ki kell válni. S ha az ember kiválik, előbb-utóbb beleütközik Csurka Istvánba. (...)

Az urbánusok egyik legtehetségesebbike, Tamás Gáspár Miklós most helyenként emberien írt a halott íróról, de sok mindenben tévedett. A legnagyobbat abban, hogy Csurka szíve gonosz volt. Nagyon nem volt az. Gyermekien, zavarba ejtően jó szíve volt. Amikor végre volt lehetőségem és bátorságom nyilvánosan bocsánatot kérni tőle, a szemén láttam a jó szívét. És megbocsátott. És az Ő megbocsátása által voltam képes megbocsátani önmagamnak…”

Ez az, amit nem bocsátanak meg sosem Bayernek a liberálisok.

(Bayer Zsolt teljes búcsúbeszéde Csurka Istvántól a Heti Magyar Fórum 35. számának 3. oldalon olvasható)

czyla