A felvidéki magyar habitus és fejlődésének hátterei
XI. rész
Gímesen a Matica Slovenská (Matica Szlovenszká) alapszervezetének 1991-ben való megalakulása után szlovák testvéreink a magyarjaink tétlensége okán a leghatékonyabb nemzetépítő módszer alkalmazásába kezdhettek vidékünkön. 1991-ben a gímesiek 55%-át tették ki a szlovák nemzetiségűek. A gímesi hagyományos szlovákság mellett a szocializmus majd négy évtizede alatt a reszlovakizáció hatása által keletkező szlovákság és a környező barsi szlovák falukból beszivárgó, beházasodó, munka után Gímesre áramló szlovákok tették ki nagy hányadát e népelemnek.
A Matica Slovenská munkásságához a kilencvenes évek elején a jogalapot az ezerkétszáz fősre tehető szlovák ajkú lakosság képezte. Ezen intézmény abbéli igény kielégítését tartotta feladatának, mely a falu szlovák kultúréletének megszervezése kapcsán támasztódott. E formálódó feladatot a Matica Slovenská a helyi szervezetének tagjai révén vette gondozásba. Az 1990-ben sorait rendező és újraszervező intézmény működésében újra az 1948 előtti feladatait tűzte ki maga elé célul. A szlovák kultúra tudományos szintű kutatását, kiértékelését, fejlesztését, feldolgozását, terjesztését a legkisebb és legtávolibb szlovák közösségekhez való eljuttatását. A szlovák népelem felkarolását, kulturális felemelkedését, szellemi gyarapodását. Egyszóval a szlovák nemzetépítést. Az 1990-es évek elejére nemzetiségileg megbolygatott felvidéki magyar városaink, falvaink jelentős része tudott szolgálni olyan szlovák kisebbséggel, mely jogalapot képezett e szlovák nemzetépítő intézmény működéséhez. Azon településeken, hol a magyarság megőrizte jelentős számfölényét (főleg a Csallóköz falvaiban), ott a Matica Slovenská nem tudott gyökeret verni.
E falvakban elenyésző volt számára a táptalaj. Ahol volt gyökérverésre alkalmas szlovák közösség, aki igényelte a kulturális gondozást, mint Gímesen is, ott elkezdődött a szlovák kultúrába, nyelvbe vetett hit hirdetése, terjesztése a szlovák jövőbe vetett bizalom propagálása és elmélyítése nemcsak a szlovák, de a vacilláló magyar nemzetiségű lakosok körében is.
A szlovák életképességet vidékünkön leghatékonyabban hirdető eszköz az 1991-ben Gímesen is megalakuló Matica Slovenská helyi szervezetének szárnyai alatt alapított Jelencek (Jelencsek) gyermekcsoport, mely ezen intézmény sokrétű aktivitásának egyik részét képezte a faluban. Egy maréknyi falubéli gyermek barsi szlovák gyerekdalokkal, népdalokkal, népi gyermekjátékok előadásával kezdte tarkítani, Jelencek név alatt, a falu kultúrprogramjait. A falu szlovák megnevezése – a Jelenec név – volt ihletője a szlovák gyermekcsoport nevének. Jelenec – Jelencek. Annyit tesz magyarul, hogy szarvasocska, kis szarvas. E név már magában rejti a magyar eredetet bizonyító, Gímes falunév keletkezését magyarázó, gímszarvasra való utalást. Ezért logójukban meg is jelenik a szarvas stilizált formája, kikölcsönözve maguknak ezzel Gímes magyar eredetmagyarázatának állatjelképét.
1948 előtt a reszlovakizáció fő dobverője a Matica Slovenská volt, és az egyik utolsó nagy vívmányuk a reszlovakizáció kötelékeiben a faluátnevezésekben terebélyesedett ki. Az előzőekben elemeztük e történéseket. Mai témánkkal kapcsolatban az a tény a szembeötlő, hogy az 1946-tól 1948-ig Felvidék és ezzel Zoboralja magyartalanításával foglalatoskodó intézmény – a Matica Slovenská – 1991-es gímesi alapszervezetének megalakulásánál a Ján Stanislav nyelvész és szlavisztikus íróasztalánál kiötlött, és a benesi dekrétumok utolsó nagy intézkedését, a magyar falunévtörlést szolgáló Jelenec névalakból alakítja ki az első szlovák gyermekcsoport nevét Zoboralján. A szlovák folklórcsoportok, gyermekcsoportok névmegválasztásánál gyakori a falujuk nevéből kialakított névalak alkalmazása, ám Gímes esetében az említett történelmi tények tükrében a Jelencek megnevezés – a Jelenec név magyartalanítás céljából kiszabott formája révén – hordoz magában elszlovákosító mellékhangot is. E szimbolika valószínűleg jóhiszemű gímesi szlovák testvéreinknek, mint ahogy tenmagunknak, gímesi magyaroknak sem ötlött eszünkbe, ám ha a huszadik századi felvidéki történelem prizmáján keresztül vizsgáljuk a magyarok megfogyatkozását vidékeinken, még tudatosságot is sejthetünk e névválasztásban a Matica Slovenská soraiban dolgozó új nemzetépítők részéről. E tények kapcsán számos felvidéki faluközösség magyar közössége, mint ahogy az 1990-es évek eleji gímesi magyar faluközösség sem érzékelte még akkortájt nemzeti léte vészharangjának sem a szlovák gyermekcsoport névmegválasztását, sem annak megalakulását.
Ez érthető is volt, mert a gímesi magyarság még ekkor a maradék babérjain pihent. A szocializmus idején a gímesi magyar alapiskola, az egyenrangú szlovák–magyar közfeliratok, az élő néphagyományok, a magyar hitélet és a sikeres Csemadok rendezvények révén a gímesiek nyeregben érezték magukat. Ez időben Gímesen hagyományőrző csoport, a magyar iskolában pedig gyermekkar működik, és hagyományőrzés folyik. Az iskolában Jókai Mária néprajzkutató tanít, aki a zoboraljai néphagyományok kutatása terén tett több évtizednyi munkássága és tapasztalata által gyarapítja a gímesi iskola magyar tagozatát látogató gyerekekben élő hagyománytiszteletet, hagyományszeretet. A faluban ez idő tájt még élő hagyományokkal találkozhat az idevetődő. A lányok virágvasárnap viseletbe öltözve énekelve „villőzni” járnak, a nagylányok pünkösdkor ünnepi viseletben pünkösdölnek, pünkösdi dalokkal énekelik körbe a falut. Karácsonykor a betlehemezés is élő szokás még. A falu magyarságának tiszteletben tartott előjogai közé tartozik e szokások mellett a magyar nyelvű szentmisék számának fölénye és a vasárnapi magyar mise 11 órakori megtartása, és ennek a tiszteletben tartása, elfogadása a lassan többségbe kerülő szlovákság részéről.
A falu magyar életének ellenére a szlovák nemzetépítés elérte sikereit Gímesen is. A reszlovakizációs eredmények, a szlovák nyelv tekintélynyerésének hatása, már-már egyeduralma a környék városaiban, munkahelyeken, egészségügyi központokban, hivatalokban, tömegközlekedésben, a rádió, a televízió által tudatalattinkba beágyazódó szlovák nyelv hatása által megmardosták családonként, egyénenként a gímesi magyarok magyarságtudatát, magyar jövőbe vetett bizalmát, és ezáltal a szlovák jövő felé terelték magyarjainkat. A falu 1991-ben megpróbálkozott népszavazás keretén belül nevének visszaszerzésével, ám a betelepült és beházasodott szlovákság, és az elszlovákosodott lakosok révén a falu magyarjai nem tudták megvédeni Gímes ősi nevét, és a Jelenec névalak maradt a falu hivatalos neve. E történteket követően a Matica Slovenská égisze alatt alapított Jelencek gyermekcsoport neve a Jelenec név legitimálását jelentette a falu lakosságának tudatában. Üzenetértékű volt e gyermekcsoport névadása. A magyarok szemében a Jelencek név a szlovák népnemzeti igényeket szolgáló Jelenec név megerősödését és az a mögé felsorakozó gyermekek emberek általi hitelesítését jelentette. Valójában a szlovák nemzetépítés részére kreatívan, építő jellegűen felhasznált és átformált falunév a nemzetépítők, a szlovák jelleget és jövőt hirdetők hatásos marketingeszköze lett.
A falu szlovákságának még azzal tudott szolgálni a Jelencek gyermekcsoport neve, hogy segítette a falu nevéhez való viszonyuk kialakulását. Az új keletű 1948-ban kitalált névalak nem konkurálhatott a falu ősi nevével. A Jelenec sekélyes, keveset mondó névforma a Gímes név idők elejétől a történelmünkön keresztül napjainkig nyúló jelenségéhez képest. A Matica Slovenská szlovák nemzetépítőinek ezt kellett utolérniük a Jelenec név gyermekcsoport általi terjesztése, a gímesi lakosság tudatába plántálása által.
A beköltözött, beházasodott szlovákság, illetve az asszimiláció által eltérített magyarok gyermekeiket szívesen adták e folklórcsoportba, mert példaként ott szolgált a magyar hagyományőrző gyermekcsoport, a „Villő” és a szülőknek a szlovák, illetve szlováknak nevelt gyermeküket is jól esett egy hasonló csoportba járatni, bizonyítani ezzel önmaguk, illetve azok előtt, kik kitartottak magyarságuk mellett, hogy annak is van értelme, ha szlováknak neveli az ember a gyermekét, mert egy ilyen, időközben már sikereket elért szlovák gyermekcsoportba járathatja.
A Jelencek gyermek-folklórcsoport gyarapodását segítette a gímesi magyarság kilencvenes évekbeli sorvadása is, és egyben a Gímesen zajló asszimilációs jelenségnek is mutatta gyarapodását. Az előzőekben említett Csemadok állami támogatásának megnyirbálása a létfenntartás gondjaival való küszködésig terelte magyar kultúrszervező intézményünket. A gímesi alapszervezet is vergődött. Ezen évtizedben látogattam a gímesi alapiskolát, és még megéltem az iskolai énekkar, a hagyományőrzés nagy korszakát. Ennek az iskolai kultúréletnek erős záloga volt a már említett néprajzkutató, Jókai Mária. Az ő több évtizedes néprajzkutatásának egyik eredményéért a zoboraljai lakodalmas hagyományokat felvonultató Párta, párta nevű műsoráért UNESCO-díjban részesült. Ám a „tanító néni” távoztával a népi hagyományok szeretete és a hagyományőrzés a magyar gyerekek között hanyatlani kezdett. A Villő gyermekcsoport, ahogy nevezik a gímesi gyermek folklórcsoportot, munkásságának 50 évéből tulajdonképpen az első harminc év létezett igazán, amikor Jókai Mária vezetése, felügyelete alatt működött. A többi 20 év csupán „papíron”, mert ahogy elfogytak azon szervezők, tanárok, személyiségek, akik megszervezték, éltették e csoportot, akképp fogytak, hullottak ki a gyerekek is. Nem volt szervező egyéniség, ki gondoskodott volna az utánpótlásról, megszervezte volna a gyerekcsoportot.
A kilencvenes évek második felében, ha a falu kultúrrendezvényén szerepeltetni kellett gímesi magyar gyermekeket, hirtelenjében beöltöztettek, betanítottak néhány iskolás gyermeket a fellépés erejéig. Ez azért volt nyomasztó jelenség a magyarság szempontjából, mert nem volt szervezett magyar gyermekközösség, amely a néprajz közösségépítő jellegén, illetve más közösségformáló foglalkozás keretén belül létezett volna, és példaként ott álhatott volna a kételkedő magyar szülők, nagyszülők előtt, hogy életképes a magyar gyermek és a magyar élet is a faluban.
Élő emlékeim közt van azon falumbéli átalakulás, amikor is a Villő gyermek-hagyományőrző csoportból fokozatosan fogyatkoztak a gyerekek, ritkultak a fellépéseik, ritkultak a virágvasárnapi villőzések, abbamaradt a pünkösdölés, és a betlehemesek éneke is csendesült, és közben a Jelencek gyermek folklórcsoportban sokasodtak a gyermekek, szlovák népdaltól csengett ajkuk a kultúrműsorokon, mígnem a magyar népdal szinte teljesen elhalkult. A felnőtt hagyományőrzők tevékenysége is abbamaradt. Mígnem egy legfeljebb tíz tagú menyecskekórus hirdette a magyarok kultúráját a faluban. Az erősödő asszimiláció és szervezetlenségünk, már-már saját kultúránk iránti közömbösségünk idején, a Jelencek szlovák gyermekcsoport tevékenysége a faluban felfele ívelt. Gyermekekkel gyarapodott és gyakoribbá váltak fellépéseik, ezáltal erősödött a gímesiek asszimiláció felé terelt magyar tudatára tett hatása.
A gímesiek és főleg azon magyar szülők, kik a gyermekük magyar vagy szlovák iskolába való beíratásán haboztak, a Villő magyar hagyományőrző gyermekcsoport hanyatlásával, és a Jelencek szlovák csoport felduzzadásával fokozatosan csupán a szlovák gyermekek életrevalóságát, életképességét, azoknak sokaságát láthatták a falu ünnepein, kultúrrendezvényein.
1998-ban, mikor Gímes első írásos említésének 885. évfordulóját ünnepelte faluközösségünk, harmadszor is megjelent Gímes fölött a magyar zászló. Először 1938-ban a Magyar Királyi Honvédség észak felé menetelése késztette a gímesieket a templom tornyára tűzni a magyar zászlót. Harminc év telt el, és másodszor 1968-ban a Magyar Néphadsereg falunkba érkezése indította zászlóbontásra a falu Csemadok elnökét, ki házára tűzte a piros-fehér-zöld lobogót. Újra harminc év telt el, és harmadszor 1998-ban Ghymes várának csúcsán, a „ne bánts” torony ormán ékeskedve uralta a falu és a környék látképét a magyar zászló. Zoboralja és Gímes fölött a hatalmas méretű magyar zászló háborítatlanul lobogott, lengett, fodrozódott a Dúny-hegy ormát csapdosó Tribecs szülte örök szélben. 1998-ban senkit nem bántottak, üldöztek a magyar zászló kitűzése miatt Gímesen, mint az előző két alkalommal. A Ghymes várán zászlót bontók nem sejthették, hogy egyszer, előttük harminc évvel, egy történelmi jelentőségű időben tűztek ki magyar zászlót, mint ahogy a kétszer harminc, azaz hatvan évvel azelőtti magyar zászlótűző eseményről sem tudhattak. Zoboralján, Gímesen ez nem a köztudat része. Emlékének őrzője is alig van már az első alkalomnak, a második is csak nagy kérdezősködés után ugrik elő egyes gímesiek emlékhordalékai alól.
A Szent György lovagrend tagjai, akik kitűzték, nem tudhatták, hogy ilyen időközönként, éppen ilyen, a faluközösség számára történelmi fontosságú társadalmi zajlások kapcsán bontatik magyar zászló a falu fölött. A falu írásos említésének 885. évfordulója a nemzetváltás küszöbátlépésének is vehető. 1998-ban gyermekekkel magyar iskolát megtölteni tudó közösség létezett Gímesen, habár a magyar élet hanyatlását hirdető vészharangok ott kongtak az unokák ajkán sűrűsödő szlovák gyermekcsevejben.
Jancsó Badacs Károly
