A harmadik út a legelőnyösebb

E-mail Nyomtatás

Magyar Látóhatár – Borbándi Gyula emlékkönyv

Papp Endre, Gróh Gáspár, Bartha Ákos, Nagymihály Zoltán, Mohácsi János, Monostori Imre, Salamon Konrád, Petrik Béla, Bertha Zoltán, Baumgartner Bernadette, N. Pál József és Alexa Károly – Borbándi Gyulára emlékezik és emlékeztet, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum kiadásában megjelent tanulmánykötetben.

Borbándi Gyula 1951 és 1984 között álnéven a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. 1951-ben részt vett az emigránsok által szerkesztett Látóhatár folyóirat megindításában, később ennek főmunkatársa, majd főszerkesztője, 1958–1990 között pedig az Új Látóhatár felelős szerkesztője volt. 1992 óta a Magyar Szemle, 1995 óta a Bécsi Napló szerkesztőbizottsági tagja volt. Szinte minden jelentős emigráns-folyóiratban jelentek meg írásai. 1919. szeptember 24-én született Budapesten. A közügyek és az irodalom iránti érzékenységet fiatal korából hozta magával, rendszeresen olvasta a népi írók műveit és részt vett a Széchenyi Szövetség falukutató munkájában, a szervezetnek alelnöke is volt. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemet munka mellett végezte el, 1942-ben szerzett jogi diplomát. A Nemzeti Parasztpárt Kovács Imre nevével jelzett irányvonalához csatlakozva kapcsolódott be a politikai életbe. 1949 januárjában a politikai mozgástér beszűkülése miatt hagyta el Magyarországot. Rövid ausztriai tartózkodás után Svájcban telepedett le, majd 1951 nyarán Münchenbe költözött. Először 1987-ben látogatott haza, a rendszerváltást követően idehaza is publikált. Munkáiban főleg irodalomtörténeti, történelmi és politikai kérdésekkel foglalkozott. A ’70-es évek elején kezdte el írni a magyar népi irodalom és mozgalom bemutatását és értékelését, a kiadási lehetőségekre tekintettel német nyelven. A magyar népi mozgalom című kötet német változatát 1976-ban Münchenben, a magyar változatot 1983-ban New Yorkban adták ki – Budapesten csak 1989-ben jelenhetett meg. A magyar emigráció életrajza 1945–1985 című munkája, a külföldre szakadt magyar politikusok, írók tevékenységének lexikális alaposságra törekvő összefoglalása Bernben 1985-ben, Budapesten 1989-ben látott napvilágot. 1987-ben jelent meg a Nyugati magyar tanulmányírók antológiája, majd 1992-ben az évtizedes gyűjtőmunka eredményeit összegző nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. 1997-ben adták ki a Magyar politikai pályaképek 1938–1948 című, több mint háromszáz politikus életrajzát tartalmazó könyvét.

Papp Endre irodalomtörténész tanulmányában azt vizsgálja, miként bánt a népi írók örökségével Borbándi Gyula. A népi kifejezést el kellett választania a 19. századi irodalmi népiességtől. Erre nem csupán a tisztánlátás miatt volt szükség, hanem azért is, mert Borbándi megfogalmazása szerint a népies kifejezésben van valami lekicsinylő, megvető. Gombos Gyula – a nagyra becsült eszme- és sorstárs – szerint a különbség lényegi. Míg a népi jelleget és tartalmat sűrít magába, addig a népies mindennek csak utánzata. Borbándi Gyula szerint a népi írók amellett, hogy az irodalomba emelték az addig köznapinak és póriasnak tekintett témákat, érdeklődést keltettek periférikus, ismeretlen társadalmi rétegek iránt. S bár nem tekinthetők egységes alkotói csoportosulásnak, végső soron a társadalmi elkötelezettség alapján kapcsolódtak össze. Veres Péterrel szólva: a népiség nemcsak származás, hanem vállalás dolga is. Tudat, szellemi tájékozódás, politikai magatartás. Fő feladatát Illyés Gyula így fogalmazta meg: a szellem embereinek történelmi dolga népük tudatának fölrázása, ébren tartása. A népiség több szálon is a 19. századi népiség és a kialakuló, modern értelemben vett nemzeti kultúra gondolatköréből táplálkozik. S kik voltak a népiek első példaképei? Ady, Szabó Dezső, Móricz, Bartók és Kodály az akkor születő sorskérdések napirenden tartói és újrafogalmazói. A harmadik – eredetileg Németh László szóhasználatát követve – oldal, majd közismert nevén, harmadik út, mint a hatásgyakorlás módszere, a politikai célú tevékenység és össznemzeti távlatú, radikális szándékú változtatás – Borbándi Gyula értelmezésében, melyen ott található Németh László „ujjlenyomata” – valójában cselekvő pragmatizmus. Mégpedig szintézis az egymást kizáró szélsőségek feloldásához. A nemzeti eszmények, a társadalmi igazságosság és a demokratikus szabadságjogokhoz vezető út. „A népiek nem a nyugati felismerések és kezdeményezések puszta átültetésére, hanem a magyar hagyományokkal és értékekkel való összehangolására törekedtek” – olvasható Borbándi Gyula Eredet és mérleg c. munkájában. Ez azt jelenti, hogy az önnön értékek tisztelete és védelme összhangba hozható az egyetemes emberiség szellemi teljesítményének megbecsülésével és a kor színvonalához való felzárkózással. Tehát a harmadik út az, amelyen a legelőnyösebben közelíthető meg az egyéni és a közösségi érdek szintézise, a belső rend, a szociális érzékenységű nemzetgazdaság, az ország függetlenségét és önállóságát biztosító külpolitika.

Gróh Gáspár irodalomtörténész Borbándi Gyula A magyar népi mozgalom története című kötetét elemezve szintén a népiséggel foglalkozik. Utal arra, hogy Borbándit a népi írók tanították meg arra, hogy az „eszme csak remekművekbe öltöztetve hódíthat. A népi irodalom termékei nem csak lelkeket, és agyakat mozgósító olvasmányok, de a legmagasabb művészi igényeket is kielégítő alkotások kell legyenek.”

Nagymihály Zoltán történész a Látóhatárról értekezik. Ezt a folyóiratot fiatal parasztpárti emigránsok hozták létre, 1950-ben, kalandos körülmények között. Olyan irodalmi és politikai orgánumnak szánták, amely új hangot hoz a szerintük addig meglehetősen egysíkú emigrációs palettán. Így emlékezett vissza erről Borbándi: amikor eldőlt, hogy csoportunk – Kovács Imre, Sz. Szabó Pál, Pap István, Molnár József, Borsos Sándor, Mikita István, Vámos Imre, Gál Mihály és jómagam, közénk számítva a Londonban élő Szabó Zoltánt és a Pittsburgh-ben élő Borsody Istvánt, valamint más hajdani parasztpárti társainkat – nem alakítja újjá emigrációban a Nemzeti Parasztpártot, hanem csatlakozik a kisgazdapártiakkal együtt létesített Magyar Parasztszövetséghez, egy közös folyóirat elindítása is szerepelt a közvetlen tervek között. Ennek szükségében kisgazdapárti barátaink is egyetértettek. Az ő részükről Hamza András, a mi részünkről Borsos Sándor kapott megbízást arra, hogy e folyóirat elindításának lehetőségeit felderítsék. Ennek a folyóiratnak Magyar Néző lett volna a neve. Hamza és Borsos azonban még meg sem kezdhette a munkát, amikor híre terjedt, hogy Soós Géza kisgazdapárti barátaink tudtával és némelyek közreműködésével Új Magyar Út címen folyóiratot indít. Ezt a parasztpárti csoport a közös terv megtorpedózásának tekintette és azzal válaszolt, hogy saját folyóirat elindítását határozta el. Nem sokkal azután, hogy az Új Magyar Útnak megjelent az első száma, megkezdődött a népi szellemben szerkeszteni kívánt Látóhatár szervezési munkája. A tervet, hogy az új népi orgánumnak Válasz legyen a neve, amit némelyek javasoltak, hamarosan elvetettük, nem érezve kellő illetékességet, hogy Illyés Gyula és Sárközi Márta tudta nélkül ezt megtegyük. A Magyar Néző meg amiatt esett ki a rostán, mert ez lett volna a közös folyóirat neve, mi meg eredeti, új nevet akartunk. Hosszas vita után kötöttünk ki a Látóhatárnál. Az előkészítő megbeszéléseken Borsos, Vámos, Molnár, Pap, Gál és én vettünk részt, tehát azok, akik akkoriban Zürichben laktunk. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy folyóiratunk a népiek orgánuma lesz, igyekszünk előmozdítani az emigráció demokrata szárnyának megerősödését és komoly szellemi gárdát szervezünk a Látóhatár köré. Abban is megállapodtunk, hogy a megjelenés meglepetésszerű lesz. Az is volt, terveinkről senki sem értesült, még Kovács Imre sem. A névválasztás sem véletlen. A népiek egyik előfutárának tekintett Szabó Dezső Az egész látóhatár című művére utaltak vissza. Az alapításkor aligha gondolhatták, hogy az megszűnésekor a maga negyven évével a leghosszabb ideig létező magyar nyelvű folyóirat lesz. Ez a négy évtized viszont nem múlt el válságok és szakadások nélkül. A politikai szervezkedésekbe fogó Borsos Sándor kiválása és a tisztázatlan jogi helyzet 1952-ben odáig vezetett, hogy a lap két száma Egész Látóhatár címen jelent meg. 1953-ban aztán, miután Borsos lemondott a névről, és Valóság címmel indított folyóiratot, visszatérhettek a Látóhatár névhez. 1958-ban Vámos Imre és Horváth Béla különbözött össze a másik három – Borbándi, Molnár, Bikich Gábor – szerkesztővel, s innentől kezdve, mivel a jog inkább az előbbiek oldalán állt, utóbbiak Új Látóhatár címen jelentették meg kiadványukat, amely az eredeti szellemiséget vitte tovább. Ahogy Nagymihály Zoltán írja, az emigrációban történteket az otthoni pártvezetés, sajtó és természetesen az állambiztonság is komoly figyelemmel kísérte. Mára több írás született a befolyásolási módszerekről, kísérletekről és „sikeres” esetekben az adott akció lefolyásáról. Otthon az éppen aktuális szervek természetesen kárörömmel számoltak be a törésvonalakról, és azok élesebbé válásáról, miközben a pártsajtóban az emigrációt általában egységes egészként, a nyugatiak által irányított, dróton rángatott bábuként jelenítették meg. Egy 1961-es, elsősorban Molnár Józseffel foglalkozó jelentés részletesen ismerteti az Új Látóhatár kapcsolatrendszerét. Eszerint a többnyire negyvenhetesek által szerkesztett lap a negyvenötösöket „reakciós, nyilas bandának” tekintette. Holott maga Borbándi visszaemlékezésében azt írta: a világháború után azonnal kiérkezőknek csupán töredéke volt nyilas. Az sem igaz, amit a Kádár-féle belügyisek állítottak, hogy Borbándiék ne segítették volna az 56-osok beilleszkedését, és nem engedték volna őket szóhoz jutni. A nyugati magyar emigránsok sokat tévedtek, sokat civakodtak és egymással is háborúskodtak, a változó idők által feladott változó kérdésekre olykor érthetetlen válaszokat adtak, értékeiket gyakran nem becsülték meg és erejüket haszontalan dolgokra fecsérelték, de négy évtizedes működésükhöz sok szép eredmény és alkotás is fűződik. A magyar társadalmat, annak keresztmetszetét tükrözték, és ha hibáik, gyengeségeik, fogyatékosságaik, vétkeik voltak, azok az egész magyar társadalmat terhelik, aminthogy erényeik és sikereik is az egész magyar társadalom javát szolgálják. A II. világháború utáni magyar emigráció úgy viselkedett, mint általában az emigrációk, és nem marad el a történelem bármely más emigrációja mögött.

N. Pál József tanulmányában magáról, Borbándiról ír. Közli, hogy valahányszor találkoztak, derű és nyugalom szállt reá. Az Eötvös Kollégiumban beszélt egyszer Borbándi, de nemcsak gördülékenyen, szabatosan, manírok nélkül, hanem szívből. Az irodalomtörténész megállapítása szerint Borbándi Gyula nem úr, hanem úriember volt. Lényéből a tartás és az arányérzék, az emberi-szellemi nyitottság, és egy föladhatatlan értékrend öntudata az alázat vezérelte szeretet szűrőjén sugárzott a hallgatósága felé. Emberségénél csak munkabírása és a műve volt lényegesebb.

Végül is mi ez a könyv, minek kell tekinteni? Ahogy a könyv szerkesztője írja: a gyűjteményt tekintsük annak, ami, se többnek, se kevesebbnek: a tudomány tisztelgésének. És a tisztelgő tudomány akkor látja el jól a feladatát, ha kegyeleti kötelezettségének azzal tesz eleget, ha az alkalmat szakmai üzenetnek is felfogja. Egy-egy szakkérdés megtárgyalásával azt is sugalmazza, hogy a főhajtásra érdemes neves előd ebben vagy abban a kérdésben milyen eredményeket ért el, hogy ennek vagy annak a szűkebb szakterületnek a további vizsgálatához mekkora anyagot tárt föl. A tisztelgő elkötelezettséget nemcsak a részvételre meghívott szerzők személyisége reprezentálja, noha mindegyikükről köztudott szoros kollegiális, sőt baráti kötődése az eltávozotthoz. Olyan kutatási témákból kértünk tőlük tanulmányt, amelyekben valaha, a nem is túl távoli időkben, Borbándi Gyula tette le a szakmai alapokat. Vagy szakmonográfiák formájában, vagy olyan emlékiratok keretei között, amelyek a későbbi történeti kutatásokhoz nélkülözhetetlen információkat összegyűjtötték és rendszerezték.

(Magyar Látóhatár – Borbándi Gyula emlékkönyv, szerk.: Alexa Károly; RETÖRKI-sorozat; Antológia Kiadó, Lakitelek, 2015)

 

M.A.

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség