Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Publicisztika



A külföldi tanácsadók diktáltak

E-mail Nyomtatás PDF

Lóránt Károly (szerk.): A rendszerváltáshoz vezető út – Gazdaságpolitikai visszaemlékezések

A kötet célja, hogy egyrészt részletesen, széles körű statisztikai alátámasztással, bemutassa az ország rendszerváltásig tartó fejlődésének főbb jellemzőit, majd a rendszerváltás hatását az ország gazdaságára, másrészt, hogy ismertesse azokat a gazdaságpolitikai döntéseket és a mögöttük levő vitákat, amelyek a rendszerváltás folyamatát végül is befolyásolták. Ennek keretében a könyv kitér a gazdasági növekedés alakulására, a főbb nemzetgazdasági ágak fejlődésére, az ország külső és belső egyensúlyára – ezen belül különös hangsúlyt helyezve a hetvenes években kezdődött eladósodás okaira –, továbbá a rendszerváltást befolyásoló közgazdasági nézetekre, végül a rendszerváltást követő főbb makrogazdasági folyamatok alakulására. Mindezt a könyv két részre bontva mutatja be. Az első részben a rendszerváltáshoz vezető út és a rendszerváltás gazdaságpolitikai aspektusait általánosságban tekinti át, a második részben pedig azokat a szakembereket szólaltatja meg, akik a gazdaságirányítás különböző posztjain átélték a rendszerváltást, esetleg e folyamatnak valamilyen szinten tevőleges résztvevői voltak.

Bővebben...
 

Meghallgatlak

E-mail Nyomtatás PDF

Minden nemzedék újból és újból keresi azt az élményt, hogy elfogadják, hogy fontossá váljon valaki számára, hogy megbecsüljék, azaz hogy szeressék. Miért?

Ha egy kisgyermek életét nézzük, akkor a szeméből ki tudjuk olvasni, hogy „én rád vagyok szorulva, szeress engem, hadd legyek nálad biztonságban!”. A kisgyerekek különféle kedves eszközeikkel ki is hozzák az emberből az elfogadást, a szeretetet. Található bennük valami közvetlen bizalom, valami teljes ráhagyatkozás a felnőtt ember, különösen a szülei irányában.

Bővebben...
 

Nem csak a turistáknak szépül

E-mail Nyomtatás PDF

A budai várhoz, nemzetünk egyik legjelentősebb, szimbolikus helyéhez többféleképpen kapcsolódunk. Sokunk, már gyermekkorában tágra nyílt szemmel csodálta a lovas szobrokat és az őrt álló katonákat, ahogy meghitt romantikus randevúink során formálódó legmélyebb érzelmeinkből font láncok is köthetnek minket a várhoz. A vár a miénk, nem csak a turistáké, akiknek tömegeivel hál’ Istennek egész évben találkozhatunk. A vár kimeríthetetlen forrásként beszél ezer éves történelmünkről, joggal vagyunk rá büszkék. Az a hely ahová a hétköznapokból kiemelkedve felmehetünk gyönyörködni a festői panorámában. A budai vár épül és szépül, helyreállnak a történelem viharában lepusztult épületek és várfalak. A Nemzeti Hauszmann Terv alapján zajló nagyszabású felújítás aktuálisan munka alatt álló részeit jártuk körbe, bepillantást nyerve történetükbe.

Bővebben...
 

Zsille Gábor: Háborús kártérítés

E-mail Nyomtatás PDF

Egy lehangoló rövidhírrel kezdem, hamar essünk túl rajta. Az elmúlt hetekben többször is beszámoltam az olasz tengerparton, Riminiben történt szexuális bűncselekményről: két marokkói, egy nigériai és egy kongói illegális bevándorló megtámadott és kirabolt egy lengyel szerelmespárt a strandon – a fiút egy üveggel leütötték, majd összeverték, a 26 éves lányt pedig csoportosan megerőszakolták, azután őt is véresre verték. A helyi rendőrség egy nemzetközi nyomozócsoport segítségével elfogta a tetteseket, utolsóként a kongói fickót, aki amúgy a banda vezére volt. A lesújtó friss hír az, hogy a Kronen Zeitung újság beszámolója szerint a kongói bűnözőről kiderült: tuberkulózisban szenved, vagyis tbc-s beteg. Ezt a ragályt közkeletű magyar nevén gümőkórnak is mondják, és nem megfelelő kezelés esetén halálos kimenetelű is lehet. A fejlett nyugati világban – a védőoltások bevezetésének köszönhetően – manapság már nagyon ritka betegség, Afrikában viszont jelenleg is gyakori. Magyarországon évtizedekkel ezelőtt sok áldozatot szedett, mostanság viszont csak elvétve fordul elő. A legutóbbi elhíresült tbc-s beteg két évvel ezelőtt egy afrikai, ráadásul szintén kongói focista volt, aki a Budapesti Honvéd igazolt játékosaként érkezett hozzánk. (Jelenleg is a csapat tagja, de már gyógyult.)

Bővebben...
 

Pannonia geometria

E-mail Nyomtatás PDF

Aknay János és Ézsiás István kiállítása a szentendrei MANK Galériában

Pannónia lelkületét Janus Pannoniustól Csorba Győzőig sokan megfogalmazták szebbnél szebb művekben. Táj, néplélek, hagyomány, archaikum? Kitekintés a világra, ugyanakkor magunk – sajátosságaink, értékeink – megőrzése? Ha szóban (versekben) ez sikerült, sikerül-e képzőművészeti alkotásokban? Méghozzá olyan művekben, mondhatjuk egyszerűen konstruktív alkotásnak őket, amelyek ugyan a dombhajlatok ívét és hőjét (utalás Rómára) többnyire elkerülik, de feszített, jobbára mértani szerkezetükben megőrződik valamely fő sajátosságunk.

Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség