In memoriam Csurka István



Megmaradni

E-mail Nyomtatás PDF
A közelmúltban az SZDSZ és a kormány – elsősorban a nemzeti oldal bosszantása céljából – megszavazta a meddővé tételt már 18 éves korban engedélyező törvényt. Jól számított, a hazafias és keresztény szervezetek tiltakozásul az Alkotmánybírósághoz fordultak. Az orvosi kar is megszólalt és megvilágította a műtét értelmetlen és veszélyes voltát, visszafordíthatatlanságának etikai és egészségügyi következményeit.
Bővebben...
 

Megmaradni

E-mail Nyomtatás PDF
Akkor hát ismét háború dúl a Közel-Keleten. Naptárunkra nézünk, esetleg óránkra, és megállapítjuk a kezdés időpontját. Ez egész olajozottan megy, megszokottan, megrendülés nélkül. Izrael háborút indított két elfogott katonájáért, és a világ félrenéz. Az arab vezetők vállukat vonogatják, Putyin orosz elnök közvetít, halványan céloz a térségben folyó többi háborúra, amelyek az olaj és a földgáz árának emelkedését okozzák, mossa kezeit, amely szintén véres. Nemsokára meghallgathatjuk Rumsfeld amerikai hadügyminiszter jelentését, amely szerint egyesített hadseregeink öszszehangolt csapásai alatt megtört a Hezbollah, tönkrevertük a libanoni szoldateszka erejét. Azt, amely egyébként két egészségügyi helikopterből állt.
Bővebben...
 

Megmaradni

E-mail Nyomtatás PDF
Pácban voltam, nem volt témám erre a hétre. Botorul ugyanis már előre megírtam, hogy a hat szakszervezet összehan-golt tüntetésének nem lesz foganatja, és a kormány, amely a szervezésbe is belelógatta az ujját, nem fogja figyelembe venni. Más meg nem történt belföldön. A borzalmas szerencsétlenségeket leszámítva külföldön is csak annyi, hogy Zidan mellbefejelte az egyik olaszt, de senki nem tudja, mire fel, mit mondhatott neki a fickó, amitől is elvesztette az eszét.
Bővebben...
 

Megmaradni

E-mail Nyomtatás PDF
Az Érdekegyeztető Tanácsban részt vevő hat szakszervezeti tömörülés július 8-ára demonstrációt hirdetett a Fehér Háznak becézett Képviselői Irodaház előtti szűk térre. A bejelentéssel kapcsolatban a MIÉP Elnöksége állásfoglalást bocsátott ki, amelyben mint látható, igen finoman fogalmazza meg fenntartásait, de ugyanakkor határozottan vázolja fel a szükséges teendőket. Végül is egy eltervezett megmozdulással kapcsolatban nehéz mást tenni. Kívánjuk a sikerét és aggódunk a bukása miatt. Sajnos látjuk benne a csalafintaságot is.
Bővebben...
 

Megmaradni

E-mail Nyomtatás PDF
Gyurcsány Ferenc, Magyarország miniszterelnöke a következő kijelentéseket engedte meg magának az elmúlt héten: – hiba volt ötszázalékos áfa-könnyítést adni, hiba volt rózsaszínűre festeni a gazdasági égboltot, másrészt pedig most nyíltan be kell vallania, 2007-ben ötszázalékos – mások szerint nyolcat mondott – infláció várható, amelyet részben ők gerjesztenek, de ezt ugyancsak ők, ez a mai magyar kormány – ez a mostani ígéret – 2008-ban visszacsavarja háromszázalékosra. Ha nagyon enyhén és diplomatikusan akar az ember fogalmazni, a magyar kormányt és a fejét a komolyan vehetetlenség felhője lengi körül. Ha pontosan, akkor azt, hogy klinikai eset.
Bővebben...
 
További cikkeink...
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség