Nemrégiben láttam az egyik tv-csatornán annak az idős embernek a megtörtségről, megfélemlítettségről árulkodó arcát, aki áramot vezetett a zöldségeskertjét körülvevő kerítésbe (az udvarán belül), s bár erre még föl is hívta a figyelmet, mégis a terményeit rendszeresen megdézsmálók egyikének halálát okozta. Az ellene indított eljárás még folyamatban, de az erőviszonyok ismeretében aligha elképzelhető, hogy csupán felfüggesztett börtönbüntetést fog kapni. Egész megjelenése, beszédmódja, habitusa számomra egy szorgalmas, lelkiismeretes, derék gazdaember képét mutatta. 

A tőke, vagyis a pénz a korábbi korlátozott áramlás helyett szabadon mozgott az államok között, ezzel átrendezte az egyes országok függőségi helyzetét.
Ameddig az egyes kormányoknak lehetősége és érdeke volt, hogy a saját valutájuk és ezen keresztül az országukban megtermelt tőke csak korlátozottan mozoghasson, addig a multinacionális vállalatok csak kismértékben helyezték át termelésüket, és ezen keresztül a tőkéjüket más államokba.

Köztudomású: a Trianon utáni Románia állampolitikájának egyik, de talán egyetlen sarokköve az Erdély elrománosítására irányuló törekvés. A homogén nemzetállam megteremtésének legfőbb, s a zsidó, illetve a szász és sváb kisebbségtől történt megszabadulás utáni immár egyetlen és utolsó akadálya: a másfél milliós erdélyi magyarság. Az sem titok, hogy az állam támogatását élvező ortodox egyház bizonyult e törekvés leghatékonyabb eszközének, s egyben a nagyromán sovinizmus leghatékonyabb terjesztőjének.

Ha a valóságban is létezne az a bizonyos sokat emlegetett időgép, és mi, magyarok 900 évvel visszapörgetnénk a naptárat, most éppen Könyves Kálmán királyunk uralkodna, a mainál többszörte nagyobb hazában. És bizony már érvényben lenne ama sokat emlegetett latin nyelvű törvénycikkely is, amely kimondja, hogy "A strigák ellen pedig, minthogy nincsenek, semminemű kereset ne legyen".

Közel három éve, a 2006-os országgyűlési választások előtti hónapokban, nagyszabású kormánypárti hazugságáradat zúdult a magyar társadalomra. A szocialista és szabad demokrata politikusok nyilatkozataiból, a balliberális médiában megjelenő hírekből és elemzésekből arról értesülhettünk, hogy országunk gazdasági és pénzügyi sikereit irigyli az egész világ. Svájctól Svédországig minket tekint követendő példának egész Európa, és jó esélyünk van arra, hogy a győztesek között is győztesek legyünk.

(Év végi jegyzet)
Antikváriumokat bújó könyvbarátként, már gimnazista koromban szembesültem egy sajátos jelenséggel, amely a "Habent sua fata libelli"-féle megfigyelés ékes bizonyítéka: némely könyvek hihetetlen módon el tudnak tűnni a magyar életből, elérhetetlenné, láthatatlanná válnak, csupán az őket túlélt hírük, állandó szakmai emlegetettségük, a rájuk való eseti hivatkozások sora tartja életben emléküket.

Mint látható, megkezdődött a máig tartó államreformok sorozata. A reformra mindig azért van szükség, mert az állam a költségvetését úgy állapítja meg, hogy a kiadások magasabbak legyenek a bevételeknél. Ez nem mond ellent annak, hogy némely ország egy-két évében ne lehetne pozitív egyenlegű. Kellenek a kivételek, azért, hogy fel lehessen mutatni, hogy a rendszer lehetne akár jó is, csak éppen az adott ország helyzete, az adott vezető- kormányzó elit képtelen a helyzet kezelésére, tehetségtelen, alkalmatlan. A "demokráciát" is azért kell fenntartani, mert hátha a következő kormány alkalmasabb lesz. Azért kell négyévente választani, hogy az alkalmatlan vezetőséget felválthassa egy másik, pontosan ugyanannyira alkalmatlan. Az államok eladósodásának nem az alkalmatlanság az egyedüli kiváltó oka.

Nehéz lenne népszerűtlenebb hivatalos megnyilvánulást elképzelni, mint amilyet Mesterházy Attila  kormányzó párti képviselő és a vele mélységesen egyetértő, mi úgy mondjuk: egy követ fújó Juhász Gábor  államtitkár produkáltak a parlamentben, éppen a megerőszakolt és megfojtott H. Nóra temetésének napján. Hogy romák által megerőszakolt és megfojtott, az bármennyire - még - nem bizonyított, netán nem is lesz, a közvélemény jobban hisz a községben élők - romák és nem romák - egyöntetű véleményének, mint a hatalom politikai céljait szervilisen kiszolgáló, sumákoló, részrehajló, korrupt és mindenféleképpen tekintélyét vesztett rendőrségnek.

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor arról hallottam, hogy Bajnai   (Libás) Gordon  lopja az áramot. Vörösréz dróttal manipulálja a villanyórát. De aztán csak kénytelen voltam belátni, hogy őt látom színről színre a képernyőn, aki természetesen hitelt érdemlően és megfellebbezhetetlenül cáfolja az ellenzéki sajtó alantas rágalmait és temészetesen perrel fenyegetőzik, mint az összes eddig tettenért, rajtakapott kormánypárti honatya, kormánypozícióban pöffeszekedő "államférfi".