Nyugat-Európában, az unió régi tagállamaiban, a termőföldet olyan védelmet igénylő nemzeti kincsnek tekintik, amelynek különleges értéke van. Bár elvben például Németországban, Angliában vagy Dániában is lehetséges a külföldiek földvásárlása, ehhez olyan feltételeket támasztanak, melyek egy idegen számára gyakorlatilag teljesíthetetlenek. Miközben világszerte nő az élelmiszerek iránti kereslet, és az energiaipar által, valamint üzemanyagforrásként felhasznált növények termesztése is egyre nagyobb területet igényel, tőlünk nyugatra meglehetősen drága a termőföld, amelynek ráadásul az adás-vétele is körülményes.

A higgadt, tudományos logika valami ilyesféle, háromfokozatú jövőépítési hozzáállást vár el tőlünk a racionalitás jegyében:  mérjük fel, hol is tartunk most, pontosítsuk, hogy hová akarunk eljutni, végül ezek ismeretében határozzuk meg a cél eléréséhez szükséges teendők sorát. Nos, ez a kiegyensúlyozott politikai manír számunkra tökéletesen használhatatlan. A magyar nemzetet vezető hatalmi elit példátlan felelőtlensége és cinizmusa következtében ugyanis az a társadalmi status quo, amely itt ma van, az a szétesettség, az a romokban levés, az a ködös kiúttalanság, amelynek egyetlen érzékelhető és felismerhető perspektívája a temető, lehetetlenné tesz mindennemű kiindulási kísérletet.