A francia kultúra sajátsága, hogy a kor nagy kihívásaira nem egyszerűen egy lángészt produkál, de azonnal kettőt, hogy azután e két ikerszellem - jócskán vitatkozva egymással - lefolytassa azt a "francia párbeszédet", amelyet nem kell külön bemutatnunk senkinek, aki egy kicsit is jártas a betű világában: a Corneille - Racine, a Pascal - Descartes, (bár vannak, akik a Pascal - Montaigne párost tekintik jellemzőbbnek), vagy például a  Rousseau - Voltaire életmű tekinthető ilyennek. Kevesen tudják, én sem tudtam eddig, de bizony két, egymással ugyancsak nehezen összeegyeztethető Camus-je is van a francia szellemiségnek.

Megépült a második magánbörtön, és a parlament nagy többséggel elfogadta a gyűlöletbeszédet börtönnel büntető jogszabályt. Mindkét hír egy új rendszer kiteljesedését jelenti a magyar élettérben. A folyamat nem új keletű, ahogy akkor megírtuk: a francia - amúgy baloldali szociológus - Loic Wacquant, A nyomor börtönei című könyvében már jó évtizeddel ezelőtt beszámolt a 90-es években kezdődő új rendszerről. A neokonzervatív thinktankekben zamatossá érlelt zéró toleranciáról és a chicagói neoliberális indíttatású teljes magánosításról.