A nyáron is hűvös, ablaktalan szobában, melybe a folyosó nyitott ajtójából és az oldalsó szobából szűrődött a fény, állt a kis könyvtárszekrény, melynek felső polcán az elhúzható üveg mögött sorjázott a tíz kötetnyi Tolnai Világtörténelme és a tíz kötetnyi Magyar Nemzet Történelme tizenkilencedik század végi kiadása. Nagyapám parasztházának ezen éke volt 6-7 éves fejemnek a tér- és időutazás nyűhetetlen eszköze. Főleg a képi anyaga által. Brit egyenruhás gyarmatosítókat kőkori pattintott kő leletek, orosz nagyhercegnőket kora keresztény pápák váltottak. E kiadványok képei közt nekem minden érdekes volt. Mikor az a betűk formavilágának megfejtésével, tehát az olvasással is kiegészült, kész élménynek volt kitéve tudatom. Ezekben a könyvekben minden más volt, mint ahogy az a világ állásának akkori állapota szerint láttatva volt. A könyvek hangulata békebeli volt, melyekben a történelem idő–tér zajlásait a csúcsán lévő 19. század végi európai és magyar társadalom karfás székéből észlelhettem. A tévékészülékben közben az öbölháború zúgott versenyt a Montserrat Caballé és Freddy Mercury duó barcelonai olimpiai himnuszával.