A Veritas Történetkutató Intézet rendezvénye a Munkásőrség történetéről
Hasonlóságok és különbségek a különítményesek és a Munkásőrség között
Március 7-én került sor a Veritas-estek sorozatban arra az eszmecserére, ami a Munkásőrség történetéről szólt 1957 és 1989 között. Dr. Zinner Tibor, az est moderátora egy érdekes, különleges összevetésre, összehasonlításra kérte fel előadótársait. Felelevenítette, hogy régebben megjelent Magyarországon a Párttörténeti Intézet kiadásában a Határban a halál kaszál c. kötet, Prónay Pál naplója alapján. Ez a napló a különítményesek történetét dolgozza fel meglehetősen sajátos szerkesztéssel, sajátos összefüggésekben. Illésfalvi Péter kifejtette, hogy ahogy a munkásőrök, úgy a különítményesek is elláttak karhatalmi feladatokat. A különítményesek tevékenysége olyan időszakban történt – és ez is egy párhuzam lehet 1956–1957-tel – amikor zűrzavaros helyzetben próbálják helyreállítani az adott politikai rendszer szempontjából a rendet. Hozzátette, hogy a különítményesek kezéhez közel sem tapadt annyi vér, mint amennyit 1945 után hangoztattak, de mégis a „piszkos munkát” végezték el. A Munkásőrségből viszont egy párthadsereget szerettek volna létrehozni, de ez nem sikerült. Zinner Tibor hozzátette, hogy ahogy a különítményeseket az 1921. november 3-ai kormányzói kegyelem mentette fel, úgy a karhatalmistákat az akkori katonai bíróságok. Jó példák erre Mátyás Miklósnak, a vérbírónak, az ebben az ügyben hozott ítéletei. Illésfalvi: „azokat a munkásőrparancsnokok, akik 1956–1957 fordulóján karhatalmisták, sőt mi több, akár megyei karhatalmi parancsnokok voltak, viszonylag hamar elmozdították posztjukról. Erre jó példa Dénes Ferenc őrnagy esete, aki Nógrád megyében volt parancsnok, és biztos, hogy összefüggésben állt a salgótarjáni sortűzzel.” Zinner: „a tatabányai munkásőrök vezetőjét viszont felhozták Budapestre és népbíró lett belőle.”