Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 19, péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Interjú

Folytatódik Kőbánya fejlesztése

E-mail Nyomtatás

A polgárok kerületazonossága és közösségi tudata erősödik

A Kőbányai Önkormányzat február 23-ai képviselő-testületi ülésén elfogadta a kerület 2017. évi költségvetését. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere: Kőbányán több intézmény, közterület is Szent László nevét viseli. Ezek közül a Szent László tér megújítása, átépítése az idei év tervei között szerepel. A beruházással a tér egységes arculatot kap.

Mit mutattak a tavalyi adatok, mennyire stabil Kőbánya költségvetése?

– A felelős gazdálkodásnak köszönhetően a költségvetés stabil, biztos lábakon áll, olyannyira, hogy önkormányzatunk jelentős tartalékokkal rendelkezik, melyeket államkötvényekbe fektetünk be, mert számunkra az a legbiztonságosabb. Működésünk kiegyensúlyozott, így tervezni és finanszírozni is tudjuk a fejlesztéseket. Már a most elfogadott költségvetésünk jelentős tervezési keretet állapított meg a 2018–19-es beruházások előkészítésére, és tartalmazza a forrásokat is. A jelenlegi költségvetés a működés javára rendeződött át, fontos elem a béremelés, hiszen több mint 500 millió forinttal nőtt az a keret, amit a bérek kifizetésére használunk fel. Ez igen jelentős összeg, mert 19,5 milliárdos a költségvetés, s ebből a bérfelhasználás növekménye félmilliárd forint.

Bővebben...
 

Speciális tehetséggondozó programok

E-mail Nyomtatás

A határon túli magyar tehetségek és a velük foglalkozó szervezetek számára az elkövetkezendő időszakban a pályázás lehetőségét még inkább szélesíteni kívánjuk

A Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum februári ülésén egyhangúlag elfogadták a Nemzeti Tehetség Program keretében 2017-ben kiírásra kerülő pályázatok forrásfelosztásának és ütemezésének javaslatát. Ebben az évben a hazai költségvetési források keretében – a 2015. és 2016. évhez hasonlóan – ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Program céljainak megvalósítására. Dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkártól megtudtuk, hogy a tehetségek folyamatosan fejlődnek, így a Nemzeti Tehetség Program célkitűzése is az, hogy folyamatos támogatást kapjanak a tehetséges fiatalok tehetségük kibontakoztatásához. A program intézkedései között található olyan is, amely már azokat a fiatalokat hivatott megszólítani, akik ezen az úton előrébb járnak, és a program keretében lehetőséget kaphatnak tehetségük kamatoztatására.

Bővebben...
 

Alkotásaival szakrális erőtereket teremt

E-mail Nyomtatás

Tizenegy köztéri szobrot ajándékoztunk a kárpátaljai településeknek

Már nem a műítész, nem a megrendelő, hanem a kurátor szabja meg, hogy mit tehet egy művész. Ő pénzt ígér az alkotónak, és beilleszti egy adott miliőbe. Ez egy nagyon szomorú történet… Kárpátaljára viszont nagyon lelkes, tehetséges művészek jöttek Magyarországról, Lengyelországból, és a térség államaiból, olyanok, akik a nemzeti vonalat viszik tovább. Ez nem jelenti azt, hogy maradiak lennének, mert modern stílusban is lehet remek nemzeti tematikájú műveket alkotni.

Bővebben...
 

Emelt fővel adom át a stafétabotot

E-mail Nyomtatás

A világklasszis beállós, Zubai Szabolcs tizenhárom év után visszavonult a válogatottól

Az elmúlt bő tíz évben elképzelhetetlen volt nélküle a magyar férfi kézilabda-válogatott. Nem csupán azért, mert egy hiányposzton – a beállósén – teljesített rendre kitűnően, de azért is, mert remek személyiségével és csupa szív játékával sokkal több volt a nemzeti együttesben, mint egy játékos. Mostantól muszáj elfogadni, hogy a válogatottban már nem láthatjuk, ugyanis a franciaországi világbajnokságot követően bejelentette: tizenhárom év után immár nem kíván szerepet vállalni a válogatottban.

Sportrovatunk vendége az elmúlt évtized első számú magyar beállósa, Zubai Szabolcs, aki a nemzeti együttesből történő visszavonulása alkalmából felelevenítette számunkra a címeres mezben eltöltött legszebb emlékeit, megosztotta velünk döntése hátterét, és klubcsapatával elérni kívánt céljait is.

Bővebben...
 

Ellenezzük az uniós polgárok vegzálását a határon

E-mail Nyomtatás

Az új uniós rendelkezés se az illegális bevándorlást, se a terrorizmust nem képes megakadályozni

Jelenleg a magyar hatóságok döntik el, hogy ki lép be Magyarország területére. Amennyiben elfogadnak egy új uniós rendelkezést, egy lopakodó jogalkotással ezt a hatáskört Brüsszel kicsavarja a nemzetek kezéből – szögezte le dr. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára.

Márciusban az EU elfogadhat egy olyan rendeletet, melyet 20 nap múlva már alkalmazni is kell a belső határellenőrzésnél. Ez azt jelenti, hogyha átsétálok Esztergomból Párkányba a hídon, akkor elkérik az okmányaimat, belenéznek a táskámba?

– Ez a példa nem jó, mivel a rendelet az Európai Unió külső schengeni határaira vonatkozna, ami minket érint legsúlyosabban, hiszen Magyarországnak van az EU-n belül a leghosszabb schengeni szárazföldi határa, összesen 1056 kilométer. A mostani döntés tehát a külső schengeni határokat érintené, s ez ellen a magyar kormány határozottan tiltakozik.

Bővebben...
 

Összefogtak Kárpátaljáért

E-mail Nyomtatás

Az ENSZ adatai szerint pedig a V4 országok közül Magyarországról vándorolnak ki a legkevesebben

A Fidelitas február 23-án 1,3 millió forintos adományt nyújtott át az árva, illetve nehéz sorsú gyermekeket támogató Sámuel Alapítványnak a Fogjunk össze Kárpátaljáért tavalyi jótékonysági akciójának eredményeként. Böröcz László, a Fidelitas elnöke: „Megalakulásunk óta nagy figyelmet fordítunk a határon túliak segítésére, az ukrán–orosz konfliktus kezdete óta pedig kiemelten kezeljük a Kárpátalján élő magyarokat.”

Bővebben...
 

Meg kell becsülni az ápolókat

E-mail Nyomtatás

Az egészségügyben összességében 21 százalékkal nőttek a keresetek

Erkölcsileg és anyagilag is meg kell becsülni az ápolók munkáját, ezért döntött úgy a kormány, hogy 2019-re 65 százalékkal emelik a bérüket – hangsúlyozta az EMMI parlamenti államtitkára. Rétvári Bencét arról is faggattuk: hogyan lehet az utánpótlást biztosítani?

2014 óta ünneplik február 19-én az ápolók napját, idén pedig a 200. évfordulója van annak, hogy Kossuth Zsuzsanna, a magyar ápolásügy úttörője született. 2010-től mit tettek az egészségügyi ápolók anyagi és erkölcsi megbecsülése érdekében?

– 79 ezer ápoló dolgozik ma Magyarországon, és a munkájukért érzett köszönetnek meg kell nyilvánulnia szimbolikus gesztusokban és anyagi elismerésben is a kormány részéről. Az ápolók az élet minden szakaszában ott vannak, amikor egészségügyi segítségre van szükség, a beteg mellett állnak éjjel-nappal. A béremeléssel régi adósságot törleszt a kormány. Tavaly is emelkedtek már a fizetések, idén újabb 12 százalékkal nőnek majd a bérek, 2018-ban és 2019-ben pedig 8-8 százalékos emelés várható.

Bővebben...
 

Csak a szólamok szintjén bővítéspártiak a nyugatiak

E-mail Nyomtatás

A szerb csatlakozási folyamat 8-15 évig is eltarthat

Lényeges, hogy a délvidéki kis- és középvállalkozások megerősödjenek, felkészüljenek arra a pillanatra, amikor az EU tagság által bejutnak az egységes európai piacra, ahol nagyon erős a verseny – közölte érdeklődésünkre Deli Andor, a Fidesz–KDNP délvidéki európai parlamenti képviselője.

Budapesten a Nikola Tesla Szerb Tannyelvű Gimnáziumban találkozott Lyubomir Alexovval, a magyarországi szerb kisebbség országgyűlési szószólójával, valamint Dr. Lásztity Jovánkával, a gimnázium igazgatónőjével. Miről folytak a tárgyalások? Milyen kihasználhatatlan lehetőségek vannak a két kisebbségi közösség közötti együttműködés vonatkozásában?

– Úgy gondolom, hogy a találkozónak a gyakorlati haszna mellett, jelképes jelentősége is volt. A megbeszélésen kölcsönösen ismertettük egymással a vajdasági magyarság és a magyarországi szerbség aktuális helyzetét, valamint szó esett a jövőbeni együttműködési lehetőségekről. A magyar–szerb kormányközi kapcsolatok elmélyülése és a kiváló együttműködés pozitívan befolyásolja a szerbiai magyar, illetve a magyarországi szerb közösség helyzetét és megkönnyíti érdekérvényesítésüket. Megegyeztünk, hogy a jövőben is folytatjuk a tapasztalatcserét, és lehetőség szerint bevonunk más érdekelteket is, úgy magyar, mint szerb részről.

Bővebben...
 

Két szál deszka, szenvedély és a tiszta szó

E-mail Nyomtatás

A magyar nyelv szeretete és a magyar kultúra értékeinek ápolása és továbbadása közös küldetésünk

Talán a legfontosabbnak ezeket a rendhagyó irodalmi órákat tartjuk, hogy élményszerűen átadjuk a magyar költészet kincsestárának egy-egy darabját a diákoknak, s úgy érezzük sikerül megszólítanunk őket, s a fiatalokkal való találkozás bennünket is sok energiával tölt fel. Az ’56-os műsorunk kapcsán tapasztaltuk, hogy nagyon megérintette őket az a drámai forma, ahogyan ezeket a verseket átadtuk, de az is kiderült a beszélgetésekből, hogy sokan nem ismerik a forradalom eseményeit, az ötvenes évek korszakát, volt, aki azt sem tudta, mi az az ÁVO.

Bővebben...
 

Mintagyárak a negyedik ipari forradalomban

E-mail Nyomtatás

Innovációval és technológiai fejlesztéssel hatékonyabbak lesznek a kis- és közepes vállalkozások

Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkártól megtudtuk, hogy a Nemzetközi Szellemi Tulajdon Index rangsorában a világ 45 országából a 13. helyen állunk, megelőzve Kanadát, Izraelt és Lengyelországot. Ez is bizonyítja, hogy a magyarországi innovációs környezet támogató, és a vállalkozókra ösztönzőleg hat.

Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség