Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 19, péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Interjú

Felül kell vizsgálni az államadósságot! - Chrobák János, a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje

E-mail Nyomtatás


Fővárosunk 26-os választókörzete meglehetősen sajátos fekvésű, hiszen egyaránt magában foglalja Kőbánya hatalmas lakótelepét, az „Újhegyit”, és Pestszentlőrinc szép fekvésű, kertvárosi részeit. A MIÉP – a Magyar Megmaradás Közössége támogatásával – ebben a körzetben a párt pestszentlőrinci szervezetének elnökét, Chrobák Jánost indítja az országgyűlési választásokon, 2002 és 2006 után immáron harmadik alkalommal.

– Ön már rendelkezik közéleti tapasztalattal, hiszen 2002 és 2006 között önkormányzati képviselő volt Budapest XVIII. kerületében, MIÉP-es színekben. Milyen eredményeket mondhat magáénak ebből az időszakból?

– Önkormányzati képviselőként a szociális bizottságban és az úgynevezett krízis bizottságban kaptam feladatot. Érdekességképpen elmondhatom, hogy mikor MIÉP-esként bekerültem a testületbe, bizony, mint ellenzéki képviselőt nem mosolygós arcok és tárt karok vártak. Szívós, következetes munkámmal viszont kivívtam magamnak, hogy adjanak a véleményemre. Miután a MIÉP-et egy személyben képviseltem, frakciótámogatás nélkül, ellenzéki szerepben kevés valóságos ráhatásom volt a folyamatokra. Ez azonban inkább inspirált, mint visszafogott. A testületi munkában – így frakcióháttér nélkül – a napirend előtti felszólalások intézményével tudtam elsősorban előterjeszteni elképzeléseimet, véleményemet. A négy év alatt rendszeresen éltem is ezzel a lehetőséggel. Tisztességgel tettem, amit lehetett, hallattam a hangom, kiálltam a rászorultakért. Örömmel számolhatok be arról, hogy a kerületben kezdeményezésemre megvalósult egy nagyon fontos, nagyon szép hagyomány felelevenítése és ezáltal megőrzése. Sőt, ezt a rendezvényt, a Krepuska Géza nevét viselő szüreti fesztivált, a kerület vezetése kiemelt rendezvényé nyilvánította. Miért fontos ez? Ez a rendezvény nem a pénzszórásról, nem valami értéktelen, talmi csillogás népszerűsítéséről szól, nem közbutítás a célja, hanem inkább az iskolák tanulóinak arra való serkentése, hogy törődjenek lakóhelyük múltjával, kutassák azt fel, és a használható részeket alakítsák a jövő formálására. Több száz gyermek és felnőtt vesz részt benne aktívan, és mondhatom, nem csak példát mutatnak társaiknak, hanem mellesleg még jól is szórakoznak. Nem elhanyagolható, hogy eközben ápoljuk és erősítjük az elszakított országrészben élő magyar testvéreinkkel a kapcsolatot, megismertetjük testvérvárosainkkal kultúránkat, zenénket, táncainkat. Mindezt uniós pályázati pénzek felhasználásával, melyet pályázaton nyerünk.

Bővebben...
 

Adókedvezményt a helyi vállalkozásoknak! - Klement Tibor mérnök-tanár, a MIÉP képviselőjelöltje

E-mail Nyomtatás


A MIÉP színeiben – a Magyar Megmaradás Közössége támogatásával – Budapest 10-es választókerületében Klement Tibor indul az országgyűlési választásokon. A VIII. kerületben lakó mérnök-tanár nem ismeretlen a választók előtt, hiszen 1998-ban és 2002-ben is indult a választásokon. 1998 és 2002 között pedig a józsefvárosi képviselő-testület tagja volt.

– Kérem, röviden mutatkozzon be lapunk olvasóinak.

– 1943-ban születtem Budapesten. Másfél éves voltam, amikor édesapám hősi halált halt a II. világháborúban. Édesanyám egyedül nevelt fel két leánytestvéremmel együtt. Érettségi után műszerészszakmát tanultam, azt követően a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán szereztem villamosmérnöki oklevelet. A diploma megszerzése után gyártmányfejlesztőként, majd számítógép üzemeltető mérnökként dolgoztam. 1974-1989-ig a Távközlési Kutató Intézet tudományos munkatársa voltam. Jelenleg az Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola tanára vagyok, műszaki tantárgyakat tanítok. Feleségemmel, és három felnőtt fiam családjával, unokáimmal a Józsefvárosban élünk. A kezdetektől veszek részt a Magyar Út Körök mozgalom munkájában, majd tagja lettem a Magyar Igazság és Élet Pártjának. Ezt megelőzően semmilyen pártnak nem voltam tagja. Az 1998 és 2002 között a józsefvárosi képviselő-testület tagjaként részt vettem az oktatási, közbiztonsági és önkormányzati bizottság munkájában.

– A 10-es választókerület magába foglalja a VII. és a VIII. kerület egy-egy részét. Mennyire homogén ez a terület?

– Ez a választókerület kis eltérésekkel az Üllői út, Múzeum krt., Király utca, Erzsébet krt. és József krt. által határolt része a két kerületnek. Homogénnek ugyan nem nevezném, de nagyon sok hasonlatosságot fedezhetünk fel, különösen a MIÉP-et támogató választóink életkörülményeiben és gondolkodásmódjában.

Bővebben...
 

A MIÉP alapprogramja aktuálisabb, mint valaha! - Várkonyi József agrármérnök, a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje

E-mail Nyomtatás


Borsod-Abaúj-Zemplén megye 10- es választókörzetében – mely egyebek mellett Sárospatakot, Sátoraljaújhelyt, és a Bodrogköz gúnyhatármenti falvait is magában foglalja –, a MIÉP Várkonyi József agrármérnököt indítja az idei országgyűlési választásokon. A sátoraljaújhelyi MIÉP-alapszervezet elnökét a MIÉP többi jelöltjéhez hasonlóan a Magyar Megmaradás Közössége is támogatja.

– Mit tart fontosnak elmondani önmagáról bemutatkozásképpen?

– Görög katolikus családból származom, ahonnan alapvető keresztényi erkölcsiséget hoztam magammal. Életem két részre tagolódik a munka szempontjából, mert az első felében agrármérnökként dolgoztam, a másik részét pedig vállalkozóként éltem végig. Jelenleg már nyugdíjas vagyok ugyan, ám ez az én esetemben egyáltalán nem jelent passzív életet. Egyrészt még mindig vannak olyan cégek, amelyek afféle szaktanácsadóként számítanak a szakmai tapasztalataimra, ismereteimre, másrészt kulcsszerepet játszik az életemben a sport. A mai napig aktívan sportolok, síelek, focizom, és Sátoraljaújhelyen a helyi sportegyesületben, valamint a Zempléni Ifjúságért Egyesületben is vezetőségi tag vagyok. Ezek a dolgok pedig aktívan tartják az embert. És akkor még nem is ejtettem szót a politikáról, amelyben szintén benne vagyok. Az előző két választási ciklusban a szavazatok alapján bekerültem a helyi testületbe, önkormányzati képviselő voltam, 2006 óta pedig külsős bizottsági tagként dolgozom a sátoraljaújhelyi önkormányzatban.

– A MIÉP az első párt, amelynek tagja lett?

– Nem. Az állampártnak sosem voltam tagja, ám a rendszerváltás idején kevéssel az újjáalakulás után beléptem a Független Kisgazdapártba.

– Netán önt is magával ragadták Torgyán József szónoklatai?

–Nem, erről szó sincs, engem nem Torgyán József ragadott magával, hanem az a programpont, amely szerint a kisgazdák felül akarták vizsgálni a rendszerváltozás időszakának privatizációit és reprivatizációt hirdettek meg. Maximálisan támogattam ezt a törekvést, amelyet azzal is kifejeztem, hogy magam is csatlakoztam a párthoz. Sajnálatos módon a nagy dérrel-dúrral beharangozott privatizációs felülvizsgálatból az égvilágon semmi nem lett, sőt, nem sokkal később a párt programjából is kikerült. Ez nagy csalódást okozott számomra, így kiléptem az FKGP-ből. Ezt követően néhány évig ismét pártonkívüli voltam.

Bővebben...
 

Minden eszközzel meg kell védeni a Turult - Tóth Dezső a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje

E-mail Nyomtatás


Budapest XII. kerületében – amelyet fekvéséből adódóan „Hegyvidék” néven is említenek – a MIÉP a párt ifjúsági tagozatának országos elnökhelyettesét, Tóth Dezsőt indítja a tavaszi országgyűlési választásokon.

– Kérném, hogy néhány szóban mutatkozzon be olvasóinknak!

– Budapesten születtem, huszonnyolc éves vagyok. Diplomámat a Budapesti Műszaki Főiskolán szereztem, műszaki menedzser szakon. A politikával a 2002-es választások után kezdtem komolyabban foglalkozni, mivel nem tudtam elfogadni a kialakult eredményt és a tehetetlenséget. Előbb csak a Magyar Fórumot olvastam rendszeresen, majd miután egyre rokonszenvesebbé vált számomra a MIÉP, 2005-ben beléptem a párt ifjúsági tagozatába, amelynek immár országos elnökhelyetteseként tevékenykedem. 2007- től az anyapártnak, a MIÉP-nek is tagja vagyok. Ugyanettől az évtől a helyi önkormányzat szociális és családügyi bizottságában is dolgozom.

– Az Ön választókerülete egyike a legpolgárosodottabb fővárosi kerületeknek. Jelent-e ez akár előnyt, akár hátrányt az Ön személyes programja szempontjából?

– Abban egyetértünk, hogy a Hegyvidék fővárosunk fejlettebb kerületei közé sorolható, ám ez korántsem jelenti azt, hogy ne volna így is bőven teendő és a következő ciklus XII. kerületi országgyűlési képviselője karba tett kézzel ülhet majd a Parlamentben. Szerintem több olyan dolog is van, amelyben előrelépésre van szükség.

Bővebben...
 

A magyar megmaradásnak nincs alternatívája!” - Dr. Tóth Gábor sebész-főorvos, a MIÉP II. kerületi képviselőjelöltje

E-mail Nyomtatás


MIÉP színeiben – és a Magyar Megmaradás Közössége támogatását is élvezve – fővárosunk második kerületében Dr. Tóth Gábor sebész-főorvos, a helyi MIÉP-alapszervezet elnöke indul az országgyűlési választásokon. Ennek okán beszélgettünk a főorvos úrral.

– Néhány szóban kérném, hogy mutatkozzon be a választók előtt.

– Budapesten születtem, negyvenhat éves vagyok. Egészen fiatal koromtól kezdve vonzalmat éreztem a gyógyászat, az orvoslás iránt. Talán ezért is volt kézenfekvő, hogy a SOTE-ra iratkozzam be. Miután némi kézügyességgel is rendelkeztem, így a sokrétű orvosi pályán belül a sebészet irányába indultam el. 1988 óta sebészként dolgozom, és nagyon szeretem a hivatásomat. Aki egyszer beleszippant a műtő légkörébe, az nem tud többé meglenni nélküle, olyan ez, mint a drogfüggőség. Igaz ez még akkor is, ha az utóbbi években bizony olyan dolgok történtek a hazai egészségügyben, amelyek alaposan kedvét szegték az orvostársadalom nagy részének…

– Ennek egyik legszembetűnőbb jele az orvosok külföldre való távozása. Önben felmerült valaha is, hogy külföldre menjen dolgozni?

–Néhány évvel ezelőtt egyszer adódott egy dél-németországi lehetőség, amely anyagilag roppant vonzó volt, ráadásul megoldható lett volna a gyakori hazajárás is. Ezzel a gondolattal néhány napig eljátszottam, de rájöttem, hogy bármennyit fizetnének is, nekem itthon a helyem, és én a honfitársaimon szeretnék segíteni, nem a németeken. Amúgy a MOK újságja, az „Orvosok lapja” 4–5 oldalon folyamatosan publikál külföldi álláshirdetéseket, és emellett időről-időre svédországi munkavállalásra buzdító leveleket is szoktam kapni.

– Hol praktizál mostanság?

– A második kerületi Kapás utcai szakrendelő sebészeti osztályán dolgozom, illetve a Szent János Kórházban is végzek műtéti beavatkozásokat.

Bővebben...
 

„Reménykedem a szebb, magyar jövőben!” - Vass József, a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje

E-mail Nyomtatás


Borsod-Abaúj-Zemplén megye 13-as számú választókörzetében, amely Mezőkövesdet és térségét foglalja magában, az a Vass József indul a MIÉP színeiben – és a Magyar Megmaradás Közössége támogatásával –, aki immáron a harmadik ciklus óta önkormányzati képviselő és bizottsági elnök szűkebb pátriájában, Emődön. Vagyis elhivatottsága és megingathatatlan nemzeti elkötelezettsége több mint egy évtizedes politikai tapasztalattal is társul.

– Mindenekelőtt arra kérném, mutatkozzon be olvasóinknak!

– Ötgyermekes borsodi családból származom, Miskolcon születtem. Édesapám egyedüli kereső volt családunkban, hiszen édesanyám öt gyermek mellett nem tudott dolgozni. Akkoriban sok család élt hasonló körülmények között, hiszen a szülők általában még több gyermeket vállaltak. Miskolcon a II-es számú szakközépiskolában tettem le az érettségi vizsgát. Ezt követően a szesziparban helyezkedtem el, a megyei üdítőitalipari vállalatnak ugyanis több szeszfőzdéje is volt, és ezek közül a sátoraljaújhelyi lett az én munkahelyem. 1984- től, tehát huszonhat éve élek Emődön, ekkor lettem a helyi Szabadságharcos MGTSZ szeszfőzdéjének vezetője. 1994- ben – amikor végleg tönkrement a termelőszövetkezet – eladásra kínálták az emődi szeszfőzdét, amelyet megvásároltam. Azóta is én üzemeltetem, csak már egyéni vállalkozóként. Magánéletemmel kapcsolatban azt szeretném kiemelni, hogy éppen harminc éve nősültem, és feleségemmel, Ilonával azóta is boldog házasságban élünk. Közös büszkeségünk a lányunk, Viktória.

– Mindig is fogékony volt a közélet eseményei, történései iránt?

–Meg kell mondanom, hogy sokáig csak felületes szemlélője voltam az eseményeknek, ami azonban nem jelentette azt, hogy bármiképpen rokonszenveztem volna a kommunista rendszerrel. Párttag például a többszöri kapacitálás ellenére sem lettem. Mint oly’ sokan, magam is nagy bizakodással éltem meg a változásokat, és annál nagyobb csalódások értek az Antall-i politika láttán. Amikor 1994-ben ráadásul ez a megvezetett nép – talán a 3,60-as kenyérben bízva… – visszaszavazta a hatalomba Horn Gyuláékat, akkor fogalmazódott meg bennem először, hogy talán kevés a passzív részvétel, és az, ha négyévenként a megfelelő helyre ikszelek… Ekkor tudatosan informálódni kezdtem, hogy melyik párt mit akar, milyen célkitűzéseket tűz a zászlajára.

Bővebben...
 

Szeged romokban

E-mail Nyomtatás


Bár a sajtó most az elhallgatás fegyverét választja a Magyar Igazság és Élet Pártjával szemben, a MIÉP létezik, vannak megyei, városi szervezetei és képviselőjelöltjei is. Szegeden Szűcs László (alsó képen) 58 éves cégvezető az 1. választókerületben, Pápai István nyugdíjas a 2. vk-ben, Hajdú András (felső képen)  61 éves matematikus pedig a 3. vk.- ben méretteti meg magát a MIÉP jelöltjeként a Magyar Megmaradás Közössége támogatásával. Szeged polgármestere és egyik országgyűlési képviselője Botka László. Azt mondta, hogy javult a közbiztonság, és kérte, ne dőljenek be annak, aki politikai okokból mást állít. Ezért leutaztam a jövő Paradicsomába, ami – ahogy láttam – még mielőtt megérett volna, máris megrohadt. A lakótelepeken folyik a randalírozás, rongálás, éjszaka csoportokba verődött részeg fiatalok ordibálása zavarja a lakók nyugalmát. Az utcákon alig látunk rendőrt. Mindennek nyomait a tönkretett padokon, az összetört telefonfülkéken, a széttört hintákon, a széthajigált sörösüvegeken láthatjuk. Olyan a közbiztonság, hogy sötétedés után az idős emberek ki sem mernek menni az utcára. Szegeden, a Belvárosban kérdeztem a helyiek napi gondjairól, problémáiról Hajdú András és Szűcs László képviselőjelölteket.

Bővebben...
 

A kormány cserbenhagyta a vidéket

E-mail Nyomtatás


Hajdú-Bihar megye 6-os számú választókerülete hagyományosan erős MIÉP-képviselettel rendelkezik. Hasonlóan az elmúlt két választáshoz, ezúttal is a püspökladányi kerületi főállatorvost, a Bárándon élő Dr. Móri Antalt indítja a MIÉP a Magyar Megmaradás Közösségének támogatásával ebben a körzetben.

– Milyen különbségek vannak a korábbi választások és az előttünk álló voksolás között?

– Átalakultak a politikai erőviszonyok, és most végre esély mutatkozik arra, hogy a nemzeti oldal nagyarányú sikert arat. Másrészt viszont sajnos abban is eltérés mutatkozik a korábbi választásokhoz képest, hogy még rosszabb helyzetben van a magyarság, mint volt nyolc, vagy akár csak négy évvel ezelőtt is.

– Hogyan látja a MIÉP esélyeit?

– Ebben a választási kerületben két MIÉP-alapszervezet működik, a bárándi és a kabai. Bárándon Mester Bálint, Kabán pedig Apponyi Tibor a szervezet vezetője. Mindkét alapszervezet becsületesen dolgozott az elmúlt négy év során, ami nagy előnyt jelent majd a rövidesen induló ajánlószelvény- gyűjtésben. Abban is bízhatok, hogy immáron egy évtizedes kerületi főállatorvosi munkám révén megismerhettek a helyiek. Ezek együttesen elegendőek ahhoz, hogy sikerüljön összegyűjteni a szükséges mennyiségű kopogtatócédulát. Ezután kampányolni kell, meggyőzni az embereket arról, hogy a MIÉP-et kell választani a szavazólapon lévő pártok közül. Úgy érzem, hogy a Jobbik és az MDF nálunk megelőzhető. Ehhez megfelelő programra és annak hiteles közvetítésére van szükség.

Bővebben...
 

Történelmi lehetőség előtt áll a nemzeti oldal

E-mail Nyomtatás


Bár a fősodratú média még véletlenül sem ad hírt az efféle eseményekről, szerencsére akkor is tény, hogy tavaly év végén újabb MIÉP-szervezet alakult, ezúttal a dél-borsodi Mezőcsáton. Alapítója és vezetője Szilágyi Sándor    , aki tavaly nyár óta a párt Borsod megyei elnökhelyettese is egyben. Az új alapszervezet vezetőjével a Magyar Megmaradás Közössége legutóbbi rendezvényének szünetében beszélgettünk.

– Bevezetésként kérnék szépen egy rövid, de tartalmas bemutatkozást!

– Csobajon születtem a forradalom évében, 1956-ban. Általános iskolai végzettségem után felkerültem Budapestre, ahol emelt szintű tagozaton épületburkoló szakmunkásvizsgát tettem. A vizsgám után az építőiparban helyezkedtem el, ahol azóta is dolgozom. Mezőcsátra a szerelem révén kerültem, ugyanis ide nősültem. Házasságkötésünk óta itt éltünk feleségemmel, aki a Dél-Borsodi ÁFÉSZ-nél könyvelő. Két lány gyermekünk van, és egy gyönyörű, nyolcéves unokánk, Ágota.

– Miért érezte úgy, hogy a MIÉP-ben érdemes politizálni? Mi szólt a MIÉP mellett?

– Édesapám, aki Horthy Miklós katonája volt, és határvadász tizedesként harcolt a Don-kanyarban, életre szóló szellemi és erkölcsi alapokat nevelt belém. A MIÉP-hez megalakulása óta hű vagyok, mert azokat az eszméket követi, amit édesapámtól tanultam. Sajnos édesapám nem ismerhette meg a MIÉP-et, ugyanis 1972-ben agyonverték Miskolcon a rendőrök, mert kommunistázott... Az ő örökségének is tartom a saját MIÉP-tagságomat. A MIÉP rendezvényein, nagygyűlésein, tüntetésein részt vettem, mint ahogy a híres, 2006-os franciaországi tüntetésen is részt vettem a feleségemmel, és még ezer magyar érzelmű emberrel – köztük számtalan MIÉP-rokonszenvezővel – együtt.

Bővebben...
 

Állam az államban

E-mail Nyomtatás


Jogellenes sztrájk szervezése miatt huszonkilenc dolgozóját rendkívüli felmondással elküldte a munkáltató, míg a kézbesítők munkabeszüntetésében részt vevő mintegy 120 dolgozót írásbeli figyelmeztetésben részesítette a Magyar Posta Zrt. Minderről Tusz Ferencet, a Kézbesítők Szakszervezetének elnökét kérdeztem.

A Kézbesítők Szakszervezetének felhívására 2009. december 22-én mintegy 150, december 23- án pedig 100 kézbesítő nem vette fel a munkát – olvasható a sajtóban. Azt lehet mondani, ha csak az adatokat nézem, hogy nem volt ezeknek a sztrájkoknak országos támogatottsága… Az egyik baloldali lap szerint Szegeden volt a legtöbb sztrájkoló, míg Borsodban az összes kézbesítő dolgozott.

– Ezek a számok megközelítőleg pontosak. Azokon a helyeken, ahol a tagok úgy érezték, tudomásul kell venni, hogy a szakszervezetek munkájában a demokráciának is jelentős szerepe van, ott csatlakoztak a felhívásunkhoz. Egyébként azt, hogy a támogatottság mekkora, azt a tagság dönti el. Tehát csúsztatás az, amit a baloldali sajtó erről írt.

Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség