Interjú



Egyenlő versenyfeltételekért

E-mail Nyomtatás PDF

Stabilizálni kell az uniós mezőgazdasági piacokat

A Visegrádi Négyek agrárkamaráinak rendkívüli ülését rendezték meg június 1–2. között a Varsó melletti Nadarzynban, ahol a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Cseh Köztársaság Agrárkamarája, a lengyel Agrárkamarák Nemzeti Tanácsa és a Szlovák Élelmiszer-ipari és Agrárkamara vezetői találkoztak. Győrffy Balázs, a NAK elnöke érdeklődésünkre többek közt elmondta, hogy Magyarország számára a cukorkvóta eltörlése legalább annyi lehetőséget hordoz magában, mint amennyi kockázattal jár. A 2010 előtti szocialista kormányzás idején a cukorpiacot annyira meggyengítették, hogy cukoripari termelésünk körülbelül egyharmadát fedezi az országos szükségletnek.

Miért kellett rendkívüli találkozót tartani?

– Ekkor tartották a V4 országok agrárminisztereinek a Varsói Élelmiszer-ipari Expo alatt szervezett találkozóját. Tehát a miniszteri találkozóval egy időben rendeztük meg a rendkívüli ülést, ahol több aktuális téma szerepelt napirenden, s közülük kiemelkedett a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni változása, mely hosszú távon mindegyik visegrádi országot érinti.

Bővebben...
 

85 éves a horvátországi magyarság legrégebbi kulturális egyesülete

E-mail Nyomtatás PDF

Legfőbb feladata a magyar kultúra és a hagyományok ápolása

Június 2. és 4. között ünnepelte megalakulásának 85. évfordulóját a zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkör. Dr. Ranogajec-Komor Mária, az Ady-kör elnök asszonya: A tagok aktivitásának és a kör iránti szeretetének köszönhető, hogy az Ady-kör a zágrábi és a Zágrábba látogató magyarok központi helye lett, ahol a jó összhang, a baráti légkör, egymás segítése, a feladatok önkéntes vállalása, a nyitottság jellemző.

Bővebben...
 

A szín varázslata

E-mail Nyomtatás PDF

Mindenki egyénisége szerint ábrázolja a csodát

Soha nem érdekelt a divat, csak az, amit éreztem. Bosszant, amikor ilyeneket hallok: divat, modern, korszerű. Többen lenézik a hagyományt. Akkor vessük el az összes nagy művészt? Néha egy korszerűnek mondott alkotáson néhány vonal van, és egy műítész magyarázza, mit gondoljon a néző. Ez a művészet módszeres fölszámolása…

Módosítás: ( 2017. július 06. csütörtök, 21:44 ) Bővebben...
 

A többségi választási rendszer jobban tükrözi a választói akaratot

E-mail Nyomtatás PDF

Stabilabb kormánykoalíció vagy egypárti kormány jöhet létre

Igazi családias közösségben gondolkodtunk. Erős nemzeti alapokra és identitásra épülő szervezetet akartunk felépíteni, aminek alapjait a konzervatív ideológia adja – közölte megkeresésünkre Hágen Ádám, az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért (IKoN) főszervezője, akit a szeptemberi, X. Fiatal Politológusok Találkozójának előkészületeiről is kérdeztük.

Bővebben...
 

A szerzetesi gazdálkodást mutatják be Ópusztaszeren, a gyógynövényházban és a foglalkoztató központban

E-mail Nyomtatás PDF

A középkori gyógynövénytermesztés és -feldolgozás hagyományait ismerhetik meg a látogatók abban a kertben és foglalkoztató központban, amelyet pünkösdvasárnap nyitottak meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Dr. Kiss Róbert Károly, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatóhelyettese érdeklődésünkre elmondta, hogy az elektromos energia egy részét napenergia biztosítja, a csapadékvíz összegyűjtése pedig lehetővé teszi, hogy a kert öntözéséhez ne kelljen vezetékes vizet használni.

Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség