Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Üzenetek Voltegyszerből

E-mail Nyomtatás


Megjelent a Magyar Fórum XX. évf. 21. számában (2008. május 22.)

A múlt héten a bögözújfalui katolikus templom vízből még ki-fel, s égre meredő tornyának képét közöltük, jelképeként annak a falu- és élettérrombolásnak, amely ezt a kis székely falut a Ceausescu-időkben elárasztotta. Most pedig tulajdonképpen egy megfoghatatlanabb, valóságon kívülibb képet kellene közölnünk egész hazánkról, Magyarországról, amelyet eláraszt az értelmetlen szóömleny. Már nem is egyszerűen a hazugság, hanem a teljesen értelmetlenül, pusztán az idő- és helykitöltés céljából kimondott szavak óceánja. Erről fénykép nehezen volna készíthető, megfesteni is bajos lenne. Mégis valóság. Benne élünk, elborít, megfullaszt.

Bővebben...
 

Üzenetek Voltegyszerből

E-mail Nyomtatás

Pünkösd 2008-ban többnaposra széthúzott ünnepe a kioldódást is megadta a gerjesztett politikai izgalmak gubancaiból. Százezrek eredtek meg a vízpartok, erdők, mezők irányába, százezrek vonultak fel a csíksomlyói búcsúba s vegyültek el a keresztalják önérzetes népével, a fe-szültség alatt álló idegrendszereknek nyilván jót tett a zöld tengerekben, a klorofil özönében való megmerítkezés, a nemzet problémáit azonban ez a fellélegzés nem oldotta meg. Ellenkezőleg: a kormány talán még fel is bátorodott pusztán attól, hogy Gyurcsányt csak eyszer fütyülték ki. Igaz, nem is nagyon mozgolódott olyan helyeken, ahol ezt megtehették volna.
Bővebben...
 

Üzenetek Voltegyszerből

E-mail Nyomtatás

Pünkösd 2008-ban többnaposra széthúzott ünnepe a kioldódást is megadta a gerjesztett politikai izgalmak gubancaiból. Százezrek eredtek meg a vízpartok, erdők, mezők irányába, százezrek vonultak fel a csíksomlyói búcsúba s vegyültek el a keresztalják önérzetes népével, a fe-szültség alatt álló idegrendszereknek nyilván jót tett a zöld tengerekben, a klorofil özönében való megmerítkezés, a nemzet problémáit azonban ez a fellélegzés nem oldotta meg. Ellenkezőleg: a kormány talán még fel is bátorodott pusztán attól, hogy Gyurcsányt csak eyszer fütyülték ki. Igaz, nem is nagyon mozgolódott olyan helyeken, ahol ezt megtehették volna.
Bővebben...
 

Üzenetek Voltegyszerből

E-mail Nyomtatás
Az angol-amerikai és izraeli háborús politika újabb kudarca és egyben a változások előszele az angliai helyhatósági választások eredménye. Ezt most a Munkáspárt jelenlegi elnökére és miniszterelnökére, Brownra akarják ráterhelni, holott a korábban eliszkolt és anglikánról katolikusra áttért Blair politikája fölötti ítélet ez. S ugyanezért cselekvésre intő jel számunkra is. Európában elindult a 2001. szeptember 11-ét követő, felismeréseken alapuló átrendeződés, az agresszív erőkkel való szembefordulás.
Bővebben...
   

Üzenetek Voltegyszerből

E-mail Nyomtatás
A vasárnapi SZDSZ-küldöttgyűlés kimondta a koalícióból való kilépést és megteremtette a feltételeit a további nem-kormányzásnak. Eddig ugyanis a két más-más néven liberális és a külföldi tőkét, elsősorban az izraelit kiszolgáló párt koalícióban nem kormányzott, ezentúl azonban úgy-nevezett kisebbségi kormányzásban akar nem kormányozni. szoveg>Kormányon lenni és nem kormányozni nem teljesen új szabadalom, de ez a Gyurcsány-Kóka- féle változat mégis megér egy Nagy Liba-díjat. szoveg>Egy elhúzódó büdös pangásról van szó, amelyben a fő attrakció a választási kampány.
Bővebben...
 

Üzenetek Voltegyszerből

E-mail Nyomtatás


- Katyin -

Andrzej Wajda 82 éves korára ismét világra szóló igazságot mondott ki a legmagasabb, örökérvényű realizmussal. Katyin című filmjét Budapesten, az Uránia kistermében vetítik, feliratozva. A szinkronizálás hiánya ma már gátolja a szélesebb közönséghez való elérést, a művet egyelőre egyik nagy nézettségű tévécsatorna sem tűzte műsorára, a Duna kivételével.

Bővebben...
 

Üzenetek Voltegyszerből

E-mail Nyomtatás


XX. évf. 16. szám. 2008. április 17.

I.
Hírül adták a híradók, mégpedig némi dicsekvéssel, a Kikeletakció sikerét. Jóval több mint egymilliárd forint büntetést szabtak ki kisvállalkozásokra, elsősorban élelmiszert gyártó és forgalmazó cégekre a hibakereső hadjárat keretében. Illusztrációképpen esténként bemutattak egy-egy felfedezett gyehennatelepet, ahogy patkányok társaságában hevert az alapanyag, a büdös hús. Ha fel volna találva a szagos tévé, ezeket a képsorokat be sem lehetett volna mutatni.

Bővebben...
 

Üzenetek Voltegyszerből

E-mail Nyomtatás

Rendsz. Vált. Köv

(XX. évf. 15. szám - 2008. április 10.)

Gyurcsány bukása most már szappan a szociálliberális szappanoperában: vele mossa a kezét a degeszre gazdagodott új osztály, miközben bágyadt reformáriákat énekel. A saját megszólalóik többször emlegetik, jósolják - némelyek elkerülhetetlenítik - távozását, mint az emez oldaliak. Az uralkodó réteg meg akarja úszni Gyurcsány menesztésével és felváltásával. Rákennek mindent - gondolják -, és megmentik a rendszerüket.

Bővebben...
 

Üzenetek Voltegyszerből

E-mail Nyomtatás
A nagy átverésshow extasy tablettás hevességgel folytatódik. A szavak réges-régen elvesztették jelentésüket, nincs fix pont a létezésben, gazdaság sincs, politika sincs, cél sincs, eszköz sincs. Gyurcsánynak elege van a játékból, de csinálja, mert végeredményben ő is rá van kényszerítve. Valószínűbb, hogy ideg- és elmeállapotára való tekintettel már ő sincs mindenbe beleavatva. A legfájdalmasabb számára, hogy már kezdetben sem volt mindenbe beleavatva. Kihasználták. De ezt most még maga előtt is titkolja. Ez fáj a legjobban, és most bohócot csináltatnak belőle, méghozzá önszántából. A résztvevő frakciók pedig egyáltalán nincsenek belevonva, csak mennek a kijelölt ökör nyomdokon, ökör következetességgel. Az ellenzék meg egyenesen ki van zárva a tisztánlátásból.
Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség