FAO ösztöndíjasok köszöntése a Földművelésügyi Minisztériumban

2017. május 30. kedd, 16:08
Nyomtatás

Újabb 33 hallgató kapja meg diplomáját a Magyar Kormány, valamint az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által létrehozott közös ösztöndíj program keretében. Ez alkalomból a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az egyetemek, a FAO Európai és Közép-ázsiai Regionális Hivatala, valamint az érintett kormányzati szervek és külképviseletek küldötteinek jelenlétében 2017. május 25-én búcsúztatta a végzősöket.

A rendezvényt Egri Lilla, az FM EU és FAO Ügyek Főosztályának helyettes vezetője nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a 2008-ban indult programban a Magyar Kormány a fejlődő országokból származó hallgatóknak biztosít képzési lehetőséget Magyarország felsőfokú agrárképzési intézményeiben.

Egri Lilla elmondta, hogy a Földművelésügyi Minisztérium által finanszírozott ösztöndíjas program kiemelten fontos az agrártárca számára. A hazájukba visszatérő ösztöndíjasokon keresztül lehetővé válik az országok közötti szakmai együttműködés élénkítése. Ezt a célkitűzést szolgálja a 2015-ben alapított, a volt ösztöndíjasokat tömörítő Alumni csoport is, melynek taglétszáma immár a 200 főt is meghaladja. Az ilyen és ehhez hasonló ösztöndíj programokkal a Magyar Kormány azt szeretné elősegíteni, hogy a jól képzett diplomás munkaerő hozzájáruljon a fejlődő országok fenntartható fejlődéséhez és indirekt módon az elvándorlás csökkentéséhez.

A FAO és a Magyar Kormány közös ösztöndíjprogramja jó példa arra, hogyan ötvözhető az elméleti és gyakorlati képzés a mezőgazdaság legfontosabb területein, mondta Vladimir Rakhmanin a FAO főigazgató-helyettese és az Európa és Közép-Ázsia régióért felelős vezetője. Szólt arról is, hogy a diákok a FAO tudásának és a magyar mezőgazdasági gyakorlatnak a legjavát kapják. A program fontos elem a FAO és Magyarország közti szoros együttműködésben, amely az élelmezésbiztonságra és a fenntartható mezőgazdasági termelésre irányul.

 

(FM Sajtóiroda)