Indul az építőipari cégek fejlesztését segítő 20 milliárd forintos pályázat

2018. január 17. szerda, 09:57 adminisztrátor Hírek - Itthon
Nyomtatás

Az építőipar teljesítménye több mint 30%-kal, a szerződések száma 110%-kal nőtt tavaly novemberben – mondta Varga Mihály a Központi Statisztikai Hivatal adataira reagálva. Hozzátette: a kormány célja, hogy e növekedés a jövőben is folytatódjon, ezért egy 20 milliárd forintos fejlesztési program indul az ágazatban, amelyre már januártól pályázhatnak a magyar építőipari kis- és középvállalkozások.

A termelés megoszlását ismertetve a nemzetgazdasági miniszter kiemelte: mindkét építményfőcsoport esetében emelkedést regisztráltak, az épületek építése 29,1%-kal, az egyéb építményeké 33,9%-kal nőtt éves alapon. Kijelentette: a várakozásoknak megfelelően 2017 első három negyedévében tovább emelkedett a lakásépítési engedélyek száma – éves alapon 32,7%-kal –, az épített lakások száma pedig 51,5%-kal bővült. Varga Mihály hangsúlyozta: 2010 átlagához viszonyítva a hazai ágazat termelése 21,6%-kal emelkedett, 2014 átlagához mérve pedig 14,9%-kal volt magasabb, amellyel hazánk első helyen szerepel a régiós országok között. Az épületek szerződésállományának növekedését tovább erősítik az elmúlt időszakban meghozott kormányzati intézkedések, mint a CSOK vagy a kedvezményes lakásáfa – tette hozzá.

A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy 2017. november 24-én megállapodás jött létre a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége között, abból a célból, hogy a hazánkban megvalósuló építőipari beruházások a korszerű elvárásoknak megfelelő, magas műszaki színvonalon valósuljanak meg. Hangsúlyozta továbbá, hogy a technológiai korszerűsítéshez a kormány 20 milliárd forint összegű forrást biztosít az ágazat részére. Varga Mihály részletezte: a pályázat a héten indul, elsősorban gépek, eszközök beszerzésére, de fejlesztési szoftverek vásárlására is igénybe lehet venni. A tárcavezető azt is elmondta, hogy a nagyvállalatok támogatására a sikeresen működő Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében lehet pályázni, amelyet az idei évtől kezdődően megnyitnak az építőipari kivitelezők előtt is.

 

(Nemzetgazdasági Minisztérium)