SZDSZ: Nyilvános a Jüttner-jelentés, nem tudni lesz-e új elnökválasztás

2008. március 22. szombat, 06:47
Nyomtatás
Nyilvánosságra hozta az SZDSZ a tavalyi elnökválasztással kapcsolatos úgynevezett Jüttner-jelentést, amely azt állapította meg, hogy történtek szabálytalanságok a 2007-es tisztújításon, de nem tudni biztosan, hogy ez befolyásolta-e annak végeredményét. Arról, hogy lesz-e az eset miatt rendkívüli küldöttgyűlés és ha igen, akkor csak új elnökválasztás, vagy teljes tisztújítás lesz-e a pártban, az országos tanács dönt április 5-én. Az ügyvivők csütörtök éjjel arról is döntöttek, hogy a vizsgálati anyagot továbbítják a párt etikai bizottságának, amely dönt arról lesz-e fegyelmi eljárás az ügyben érintettekkel szemben. Kóka János mindenesetre addig is tisztségeik és párttagságuk felfüggesztését kéri tőlük.Az SZDSZ ügyvivői testülete csütörtök éjszakai ülésén úgy döntött, hogy javasolja a párt Országos Tanácsának, hogy a következő, április 5-i ülésén döntsön arról, hogy indokolt-e egy rendkívüli küldöttgyűlés összehívása - jelentette be Gusztos Péter, ügyvivő az ülés után tartott sajtótájékoztatón. Az üt döntött arról is, hogy a tavalyi elnökválasztással kapcsolatban készült teljes vizsgálati anyagot, kiegészítve a Borsod megyei elnök, T. Asztalos Ildikó kommentárjaival, valamint több más meghallgatott beszámolójával nyilvánosságra hozzák várhatóan még péntek hajnalban, az SZDSZ honlapján - tette hozzá.

T. Asztalos Ildikó 14 pontban foglalta össze a jelentéssel kapcsolatos észrevételeit. A politikus egyebek mellett azt írja hogy szerinte a vizsgálat nem volt alapos, a vizsgálóbizottság, illetve annak elnöke nem kellő körültekintéssel járt el. A vizsgálat, illetve meghallgatások ellentmondásai, hiányosságai miatt a személyével kapcsolatos megállapításokat nem tudja elfogadni.

Az ügyvivői testület döntött arról is, hogy továbbítja a vizsgálati jelentést a párt etikai bizottságához és azt kérik az elnökétől, hogy tegyen javaslatot fegyelmi eljárás lefolytatására. Addig is Kóka János, pártelnök azt kéri az érintettektől, - vagyis a Borsod megyei elnöktől T. Asztalos Ildikótól, a megyei szervezőtől, a választási csalás gyanúját felvető Köteles Pétertől, valamint azoktól az SZDSZ tagoktól, akik részt vettek a választáson történt szabálytalanságokban -, hogy a vizsgálatig mondjanak le az SZDSZ-ben viselt tisztségükről és függesszék fel tagságukat - mondta Gusztos Péter.

Gusztos Péter többször is elmondta, hogy az ügyvivői testületnek nincs lehetősége tisztújítást elrendelni, így nem is döntöttek erről, ez az országos tanács hatásköre, amely legközelebb április 5-én ül össze. Gusztos Péter nem kívánt arra válaszolni, hogy az ügyvivők közül kik ellenezték vagy támogatták a tisztújítás gondolatát, nem mondta el saját véleményét sem a kérdésben és nem kívánta kommentálni Fodor Gábor kijelentését sem, aki távozóban csak annyit mondott az ülésről, hogy "nagy vita volt."

Február elején a HírTV egyik műsorában hangzott el: 2007-ben többen állítólag az igazi küldöttek helyett szavaztak az SZDSZ tisztújításán Kóka Jánosra, aki megnyerte az elnökválasztást. A hír nyomán az SZDSZ vizsgálatot rendelt el, amit Jüttner Csaba, a párt Szabolcs - Szatmár- Bereg megyei elnöke folytatott le. Az SZDSZ tavaly márciusi tisztújításán való részvételre jogosult borsodi küldöttek közül valamennyi megkérdezett egybehangzóan cáfolta Köteles Péter állítását, aki korábban azt mondta, hogy a Borsod megyei elnök olyan kijelentést tett volna, hogy Kókára kell szavazniuk a küldötteknek - mondta Jüttner Csaba a vizsgálat megállapításait ismertetve. A küldöttek közül Köteles Péteren kívül még négyen nyilatkoztak úgy, hogy történtek szabálytalanságok a tisztújításon ők állították azt, hogy T. Asztalos Ildikó a vendégek közül kért fel négy embert a szavazásra, de Köteles állításával ellentétben azért, hogy Fodor Gáborra voksoljanak. Azt azonban, hogy ők szavaztak-e végül és ha igen, akkor kire adták le voksukat a szavazás titkossága miatt nem lehet eldönteni, így azt sem, hogy a szabálytalanság befolyásolta-e az elnökválasztás kimenetelét - tette hozzá.

Az ügyvivői testület ülése után Gusztos Péter az egészségügyi reform folytatásáról és a koalíciós egyeztetésről is beszélt. Azt mondta: megállapodtak a szocialista koalíciós partnerrel a reformok folytatásáról, de olyan megoldást kell találni, amivel mindenképpen bevonják a magántőkét és egyben kizárják, hogy a Fidesz újabb népszavazással akassza meg a reformokat.