A VDSzSz folytatja a sztrájkot

2008. március 27. csütörtök, 07:29
Nyomtatás
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz Szolidaritás) folytatja a sztrájkot - erről az érdekvédelmi szervezet kibővített Országos Választmánya (OV) a kialakult helyzet értékelés után döntött szerdán. Pontos időpont azonban még nincs, erről az elnökség határoz majd.A VDSzSz Szolidaritás kibővített Országos Választmánya szerdán értékelte a kilalakult helyzetet: szerintük a MÁV Csoport vezetése nem mozdult el eredeti álláspontjától, és kategorikusan elutasítja a VDSzSz jogos és korrekt követeléseinek teljesítését - olvasható az érdekvédelmi szervezet közleményében.

A közleményből kiderül: a választmány egyúttal felhívta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetését, hogy a kollektív munkaügyi vitában megfogalmazott követelések teljesítésére olyan érdemi ajánlatot tegyen, mely a további munkabeszüntetés elkerülhetővé tenné.

A VDSzSz továbbra is 10 százalékos béremelést követel a kiszervezett munkavállalók részére, továbbá a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint egyszeri kifizetését valamennyi vasutas munkavállaló számára. A követelések bővültek a 38 mellékvonal kérdésével, illetve kedden 1,1 százalékos extra bérfejlesztési követelést is bejelentett a szakszervezet.