Hivatalos tájékoztatást kér az SZDSZ a nagyobb önkormányzatok nemzetbiztonsági védelem alá helyezéséről Szilvásy György szakminisztertől.
A liberális párt képviselői a választ a Fidesz hétfői parlamenti interpellációja előtt várják a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli minisztertől. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista alelnöke után a testület SZDSZ-es tagja is megerősítette, hogy a kormány nem tájékoztatta őket előzetesen az egyébként titkos kormányhatározat módosításáról. Kóka János pedig arról beszélt, az SZDSZ-es miniszterek nem szavaztak az ügyben.
Ebből az következik, hogy vagy a liberális miniszterek távollétében módosították a szocialista kormánytagok a határozatot, vagy pedig a módosításról nem a kormányülésen, hanem szűkebb körben döntöttek. A kormány hivatalos álláspontja szerint a nemzetbiztonsági védelem alá eső intézmények körét azért bővítették, mert az uniós források felhasználása növelte a korrupció veszélyét és a biztonsági kockázatot az önkormányzatoknál.