A megye több településén nincs családorvos (Kovászna megye)

2017. szeptember 19. kedd, 19:21 adminisztrátor Hírek - Külföld
Nyomtatás

Háromszék negyvenöt közigazgatási egységéből háromnak a területén jelenleg nincs családorvos, hat községben pedig csak munkapont működik heti néhány órás orvosi szolgálattal. A fiatalok számára nem vonzó a családorvosi hivatás, inkább elmennek külföldre, és mert igen jelentős az elöregedés, néhány év múlva katasztrofális lesz a helyzet Kovászna megyében is – állítja dr. Şereş Lucia, a háromszéki családorvosok egyesületének elnöke.

A Kovászna Megyei Egészségbiztosító Pénztár jelenleg százegy családorvossal áll szerződéses viszonyban, ellenben a lakosságszám szerint legalább száztizenhárom szakemberre lenne szükség az alapellátásban – tudtuk meg az intézmény szerződésekért felelős igazgatójától. Antal Éva elmondta, megyénkben ritkán fordul elő, hogy valaki praxist vásárol, új orvosok pedig nemigen jelentkeznek.

Az egészségbiztosító pénztár támogatja az indulásukat, miután minden engedélyt megszereznek, az első három hónapban egy keretösszeget biztosít, ez idő alatt toborozhatnak pácienseket. Ha egy családorvos nyugdíjba vonul, elköltözik, vagy bármilyen okból abbahagyja ezt a hivatást, eladhatja a praxisjogot, halálesetkor ezt megtehetik az örökösök – tájékoztatott Antal Éva.

Azt, hogy egy közigazgatási egység területén hány családorvosi rendelővel köthetnek szerződést, törvény szabályozza. Eszerint ezernyolcszáz lakosra számítanak egy rendelőt, ami Sepsiszentgyörgy esetében harminchárom családorvost jelentene – jelenleg ellenben csak harmincan rendelnek. Kovásznán is szükség lenne még egy családorvosra, a másik három városban a meglévők lefedik a megadott keretet. Községeinkben viszont legalább még nyolc orvosra lenne szükség. Jelenleg nincs orvos Málnáson, Kézdiszentkereszten és Nagypatakon, utóbbi két község korábbi orvosa városra költözött, pácienseik többsége követte őket, tehát praxisuk nem veszett el, a málnási orvosnő két évvel ezelőtti halálát követően itt nem rendel senki.

Nemrég Sepsiszentgyörgyön is az orvos elhunyta miatt üresedett meg egy rendelő, az egészségbiztosító pénztár az érintett páciensek tudomására hozta, hogy hol működnek még a városban családorvosi rendelők, kifüggesztette a vonatkozó telefonszámokat, tudomásuk szerint mindenki talált megoldást. Szentkatolnán augusztustól ment nyugdíjba a két családorvos egyike, itt több mint háromezer lakos maradt egyetlen medikussal, egy nemrég elhunyt kézdivásárhelyi családorvos praxisát az örökösök eladták, itt nincs orvoshiány. Csak munkapont működik Kézdialmáson, Esztelneken, Lemhényben, Dálnokon, Árkoson és Barátoson, itt a szomszédos községek orvosai rendelnek heti néhány órában.

Az orvoshiány mellett nagy gond az elöregedés: a százegy háromszéki családorvos harmada betöltötte a hatvanadik életévét, és csupán tízen nem érték még el a negyven évet. Dr. Şereş Lucia elmondta, a családorvosok megyei egyesületei és az országos szövetség több ízben jelezte a gondokat a megyei közegészségügyi igazgatóságoknak, a minisztériumnak, az egészségbiztosító pénztárnak, az orvoskollégiumnak, de mindeddig nem történt olyan lépés, ami arra utalna, hogy komolyan vennék a helyzetet.

A szakemberek szerint az ágazati orvoshiányra megoldás lehetne, ha a rezidensképzésben egyes, jelenleg túlzsúfolt szakok helyett családorvosi képzést hirdetnének, ami pedig az alapellátás általános helyzetét illeti, a jelenlegi 5–6 százaléknyi részesedés helyett legalább 15 százalékot kellene erre a területre fordítani az egészségügyre szánt költségvetésből, ami egyébként Bulgária kivételével a legalacsonyabb Európában.

 

Fekete Réka / Háromszék