Kiemelt helyszíne lesz Nagyvárad az idei Szent László-emlékévnek

2017. február 21. kedd, 18:29
Nyomtatás

Kiemelt helyszíne lesz Nagyvárad az idei Szent László-emlékévnek – közölte sajtótájékoztatón Zatykó Gyula, a nagyváradi Szent László Egyesület elnöke. A sajtótájékoztatóról kiadott közlemény szerint június 19. és 25. között tartják meg a nagyváradi Szent László-napokat, és az idei Szent László-év alkalmából már márciustól a városalapító királlyal kapcsolatos előadássorozatot tartanak Nagyváradon.

Zatykó Gyula, a Szent László-napokat ötödik alkalommal megszervező Szent László Egyesület elnöke elmondta, hogy a Szent László-év egyházi rendezvényeit a római katolikus püspökség szervezi, a világiak esetében pedig az általa vezetett egyesület lesz a partnere az emlékévet meghirdető nemzetpolitikai államtitkárságnak.

Zatykó Gyula megjegyezte: több, még elbírálás alatt álló javaslatot is beterjesztettek az államtitkárságra, de az már biztos, hogy az államtitkárság önálló programmal érkezik a Szent László-napokra.

A Szent Lászlót idéző előadássorozatot a Partiumi Területi Kutatások Intézetével (PTKI) közösen szervezik. Debrenti Edit, az intézet kutatója elmondta, hogy vetített képes előadást terveznek a Szent László-legendákat megörökítő erdélyi falképekről, antropológus-biológus szakember avatja majd be az érdeklődőket a győri ereklyekoponya körüli felfedezésekbe, és történész beszél majd a középkori szentkultuszról.

V. Korpos Dalma szervező arról számolt be, hogy a 2017-es Szent László-napok rendezvényeinek is a nemrég felújított nagyváradi vár ad majd otthont, ahová „királyi hétre" hívják az érdeklődőket. Idén is családbarát kulturális fesztivált szerveznek, amelyen a korábbiaknál is hangsúlyosabbak lesznek a városalapító királyhoz kapcsolódó rendezvények.

 

MTI