Paunović: 245 millió dinár a nemzeti tanácsoknak 2017-ben

2017. február 28. kedd, 17:22
Nyomtatás

A szerb kormány 245 millió dinárt különített el a nemzeti tanácsok 2017. évi működésére, jelentette be Suzana Paunović, a szerb kormány keretében működő emberi és kisebbségi jogi iroda igazgatója a Beta jelentése szerint. A szerbiai nemzeti kisebbségek jogainak megvalósítására vonatkozó akcióterv végrehajtásáról szóló második jelentés ismertetése előtt elmondta, „első alkalommal rajzolódott ki világos kép” a kisebbségi jogok területén történtekről.

„A második jelentés felöleli a 2016-os év harmadik és negyedik negyedévében történt összes tevékenységet, azt, hogy milyen eredményeket értek el, hol vannak késlekedések. Ezekben a negyedévekben a megvalósított tevékenységek aránya 67 százalékos, késések pedig ott tapasztalhatók, ahol ágazatközi munkáról van szó” – magyarázta Paunović az újságíróknak a Szerbia Palotában.

Elmondása szerint e tevékenységek megvalósításában több mint 70 intézmény és szervezet vesz részt.

„A legnagyobb előrelépés az oktatás területén történt, az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium pedig megindította a nemzeti kisebbségek képviselőinek szabadságáról és jogairól szóló törvény módosítási eljárását” – részletezte a kisebbségi iroda vezetője.

Hangsúlyozta, a tavaly áprilisi választások és a kormányalakítás lelassították a törvényhozási tevékenységeket a kisebbségi jogok területén, de nem álltak le.

„A törvényhozási tevékenység 2017-ben a figyelem középpontjában lesz, mert előttünk áll a nemzeti kisebbségek képviselőinek szabadságáról és jogairól szóló törvény, valamint a nemzeti tanácsokról szóló törvény elfogadása” – mondta.

Hozzátette, a szerbiai nemzeti kisebbségek jogainak megvalósítására vonatkozó akcióterv végrehajtásáról szóló első jelentést 11 kisebbségi nyelvre fordították le, s az érdekeltek nem kommentálták ezt a dokumentumot.

 

Vajma.info