Szoboravatással, majd az Erzsébet parkbeli emlékmű megkoszorúzásával kezdődött március 15. délután Sepsiszentgyörgy központi ünnepe. Több ezren várták az évről évre gyarapodó számú huszárok, lovasok bevonulását, megtelt a város főtere kokárdás gyermekekkel és felnőttekkel, még a nap is kibújt a felhők mögül, meleget, derűt lopva Háromszék megyeközpontjának ünnepébe, amely a szokott forgatókönyv szerint zajlott a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar és a sepsiszentgyörgyi egyesített kórusok közreműködésével, a művészetis diákok előadásával, helybeli és távolabbról érkezett szónokok beszédével.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kilencedik alkalommal szólt a város lakóihoz március 15-e ünnepén. Mint fogalmazott, akár az előző alkalmakkor, beszéde egyfajta évértékelő is, vázolni igyekszik az erdélyi magyar–magyar viszonyt, a székelyek és Magyarország, valamint Székelyföld és Románia helyzetének elmúlt esztendejét. Felidézte, Berde Mózsa szobrának avatásáról érkezett, aki életét, vagyonát, legjobb tudását a haza szolgálatába állította. „Székelyföldnek ma is erre van szüksége! Igaz emberekre, jó hazafiakra, olyan emberekre, akik tudásukat, tehetségüket közösségünk jövőjének szolgálatába állítják” – mondotta. Párhuzamot vont az 1848–49-es forradalom és szabadságharc résztvevőinek egykori és az erdélyi magyarság vezetői egy részének mai üldöztetése között, kiemelte, hogy a mindezek mögött álló valós cél közösségünk gerincének megroppantása, de hangsúlyozta meggyőződését, hogy ez nem fog sikerülni. „Mi, székelyek ennél sokkal nehezebb időket éltünk át úgy, hogy meg tudtunk maradni, úgy, hogy a szabadság és a hazaszeretet eszméjét soha nem adtuk fel.” Az erdélyi magyarság helyzete kapcsán értékelte az összefogást, mely „még nem tökéletes, nem teljes, de van előrelépés, és vannak már kézzelfogható eredményei is”. Számvetése szerint „Magyarország kormányával az erdélyi magyarság viszonya kifogástalan”, de kevéssé elégedett Románia és Székelyföld viszonyának alakulásával, úgy látja, „a román állam teljesen el akarja halkítani a magyar közösséget”. Megfogalmazása szerint „Románia ma sajnos egy iránytűjét vesztett ország”, de Székelyföldnek megvan a maga belső iránytűje, meggyőződése, hogy „az irány jó, még akkor is, ha számunkra jelenleg a széljárás nem kedvező”. Székelyföld mostani helyzete kapcsán egy nemrég lezajlott futballmeccset idézett fel, amikor a Barcelona csapatának Párizsban teljesen reménytelen helyzeten sikerült fordítania, az utolsó hét percben három gólt rúgva nyerték meg a mérkőzést. „A hit, a játékosok, az edző és a szurkolók hite vitte be a labdát a kapuba. Mert semmi nincs elveszve addig, amíg nincs megnyerve! Itt, Székelyföldön is ugyanez a helyzet. Semmit sem vesztettünk el, mert a mérkőzés még tart! Nem tudom pontosan, hogy hányadik percben járunk. De biztos vagyok benne, hogy nekünk is megvan a hét percünk, amikor meg tudjuk nyerni magunknak a mérkőzést, és el tudjuk érni mindazt a közösségünk javára, ami elhozza nekünk a cselekvés szabadságát ezen a földön! És ehhez mindenkire szükség van. Mindenkire! Kapusra és edzőre, játékosra és szurkolóra, fiatalra és idősre, értelmiségire és munkásra, falusira és városira egyaránt” – hangsúlyozta Antal Árpád.
Több mint másfél száz éve ünnep ez a nap, mely lelkesít, erőt ad, hogy felemeljük fejünket, a jelenben is megfogalmazzuk, mit kíván a magyar nemzet – hangzott el Bálint Beczédi Ferenc, Erdély unitárius püspökének beszédében. „Ez az ünnep nem pusztán múltidézés, ne legyen néhány ismerős szólam ismétlése, hanem legyen egy komoly, a szenvedések tüzében megpróbált és megtisztult nép öntudatos hódolata saját történelmének tanulsága és szép öröksége előtt” – mondotta. Ő is felidézte Berde Mózsa alakját: „Méltó, hogy Háromszék népe és az unitárius egyház megemlékezzék nagy szülöttjéről, de még fontosabb, hogy szellemiségét, munkáját, az általa gyűjtött kincseket nemzeti és egyházi vonatkozásban egyaránt megtartsuk és gyarapítsuk gyermekeinknek.” Erdély unitárius püspöke megfogalmazta mának szóló üzenetét is: „Fejet hajtva elődeink áldozata előtt, vállaljuk, hogy ott leszünk, amikor megszólítanak. Éltetjük a lelket, végezzük a munkát, ás törekedünk jussunkat megőrizni és gyarapítani. Hogyha nem is a nagyvilág, de nemzetünk, szülőföldünk újjászületésének, gyermekeink jövőjének csendes forradalmárai legyünk.”
A sepsiszentgyörgyi ünnepség díszszónoka, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete elsősorban az 1848–49-es történelmi eseményeket idézte fel, kiemelve a székelyek, háromszékiek önvédelmi harcának hősiességét, jelentőségét, de kitért a jelenlegi magyar kormány nemzetegyesítő politikájára is. „Az elmúlt években olyan erős anyaország jött létre, amely képes segíteni a Kárpát-medencei magyarság szülőföldön való boldogulását. Rajtunk áll, hogy élve a kapott eséllyel, összefogásunkkal és kitartásunkkal valóra tudjuk-e váltani ’48-as hőseink álmait, hogy büszkén hirdethessük, a magyar nép megint szép lett, méltó régi, nagy híréhez” – mondotta a nagykövet.
Az ifjúság üzenetét az Erdélyi Magyar Ifjak által szervezett szónokverseny nyertese, Szász Tímea Orsolya tolmácsolta, ő is felidézte a márciusi ifjak hősiességét, de szólt arról is, hogy „nemzeti ünnepünk értéke sokak számára megkopott. Főként formalitásból öltözünk ünneplőbe, az ezeken a jelképes napokon elmondott beszédek nemcsak hogy a szívünkig, de a fülünkig sem érnek el, és csak a megszokás miatt tűzünk kokárdát”. Azonban nemcsak kételyeknek, de a hitnek is hangot adott: „Hiszek abban, hogy él még bennünk őseink akarata! Hiszek a szabadságban! Hiszek a magyar nemzetben! Hiszek magyar múltunkban, jelenünkben és jövőnkben! Ünneplő társaim! Higgyetek együtt velem! Higgyetek az együtt erejében, mert ezáltal tehetjük olyan hellyé a világot, ahol békességben, szabadságban és egyetértésben élhetünk” – fogalmazta meg üzenetét az ifjú szónok.
Az ünnepség végén Szabó Lajos kanonok-plébános mondott áldást, felidézvén, hogy kevés olyan nép van, melynek himnusza imádsággal kezdődik, majd a magyar történelem nagy momentumait, kiemelkedő hőseit sorolva kérte, ismételve a tömeggel együtt: Isten, áldd meg a magyart!
Farkas Réka
Háromszék