NATO-CSÚCS: Ukrajnát, Grúziát még nem, Albániát és Horvátországot meghívták a szövetségbe - Macedóniának előbb rendeznie kell a névvitát

2008. április 03. csütörtök, 15:56
Nyomtatás
Két országot, Albániát és Horvátországot hívta meg tagjai közé a NATO bukaresti csúcsértekezletén. A szervezet főtitkára, a harmadik jelöltről, Macedóniáról azt mondta: a balkáni állam akkor lehet a NATO tagja, ha sikerül rendeznie névvitáját Görögországgal. Jaap de Hoop Scheffer, az állam és kormányfők határozatát ismertetve közölte, hogy Szkopje komoly lépéseket tett a tagság elérése érdekében. A vezetők azt ígérték, hogy amint megoldódik a vita, Macedónia meghívót kap a szervezetbe.A főtitkár elmondta, hogy Bosznia-Hercegovinát és Montenegrót is szorosabb együttműködésre biztatja az Észak-Atlanti Szövetség. "Ezzel a lépéssel is a biztonságot akarjuk erősíteni a Balkánon" - fogalmazott Scheffer. A szervezet emellett szeretné elmélyíteni kapcsolatát Szerbiával is.

Ukrajnáról és Grúziáról szólva a főtitkár leszögezte: mindkét ország NATO-tag lesz. Pontos dátumot nem mondott ugyan, de azt hangsúlyozta, hogy politikai szinten intenzív tárgyalások kezdődnek, hogy kidolgozzák a részleteket.

Az amerikai rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban a főtitkár elmondta: a tagállamok egyetértettek abban, hogy létezik olyan fenyegetés, amely ellen szükség van az elfogórakéták telepítésére és radarok kiépítésére. "A NATO célja az, hogy minden tagját és szövetségesét megvédje a rendszer" - hangsúlyozta Scheffer. "Ezért a 2009-es csúcstalálkozóra ki kell dolgozni ennek a megvalósítási tervét"- tette hozzá a főtitkár.

Az állam- és kormányfők az energiabiztonságról is tárgyaltak. Egyetértettek abban, hogy ahol lehet, a NATO is járuljon hozzá az infrastruktúra biztonságához. A tagállamok emellett az internetes bűnözés elleni föllépést is sürgették.

Az Észak-Atlanti Szövetség jövő évi csúcstalálkozóját Németországban és Franciaországban: Kehlben illetve Strasbourgban tartják. A két város szomszédos. A határfolyó, a Rajna két oldalán, egymással szemben fekszenek.