Megvalósult álom, nagyszerű hangverseny

2017. szeptember 19. kedd, 19:39 Medveczky Ádám Hírek - Publicisztika
Nyomtatás

Kerülném azt a közhelyet, hogy a „zene nem ismer határokat.” Itt most többről van szó. 1920 óta most történhetett meg először, hogy határon túli muzsikusokból összekovácsolódott egy zenekar, és a Pesti Vigadóban koncertet adott. Kimagasló szerepe volt a csodálatos esemény megálmodójának, Vashegyi György karmester-akadémikus úrnak, aki a Magyar Művészeti Akadémia szervezőivel létrehozta ezt a hangversenyt. És Záborszky Kálmán karmesternek, aki zenekarának, a Zuglói Filharmóniának próbatermét bocsátotta a nemes ügy rendelkezésére.

Az augusztus 21-én megtartott koncertet és az azt megelőző munkafolyamatot pályám egyik legemlékezetesebb állomásának tartom. De tegyük félre az érzelmeket. Túl az emelkedett hangulaton és a dolog nagyszerűségén; a zenekar muzsikusai kiváló művészek, hangszerüknek mesterei, virtuóz technikával és szép, tiszta hanggal. A hangversenyen Kodály Zoltán művei szerepeltek. Kodály-év van, de nem csak ez vezetett a műsor összeállításában. Kodály muzsikája összefogja és magába zárja az egész Kárpát-medencét mélységével, küzdelmeivel, felemelkedésével együtt. A Marosszéki táncok nemessége, játékossága, a Páva-variácók csodálatos összefogottsága hiánytalanul érvényesült muzsikus társaim előadásában. Ez utóbbi mű egy küzdelmes sorsot mutatott, egy emberim élet örömeit, küzdelmeit, bukását és megdicsőülését. A műsor második felében ezek a hangulati elemek még jobban felforrósodtak a zenekar játékában. A XX. század egyik kiemelkedő alkotása, a Psalmus Hungaricus hangzott el, amelynek prédikátora kitűnő tenoristánk, Kiss B. Attila volt. A Magyar Rádió Énekkara ismét tanújelét adta, hogy szakértője Kodály klasszikus kórusirodalmának. Istentől kapott ajándék volt számomra ennek a szép alkalomnak a levezénylése. Megbizonyosodott, hogy egy nemzet kultúrája és művészete túlmutat minden kötöttségen, és örök egységet és halhatatlanságot teremt magának.

 

Medveczky Ádám, Kossuth-díjas karmester