Az aggteleki barnamedve védelmében

2008. augusztus 30. szombat, 06:08 adminisztrátor
Nyomtatás

A hír bizonyára sokak előtt ismert: mintegy két héttel ezelőtt az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (ANPI) természetvédelmi őrei barnamedve-nyomokat találtak a szigorú védelem alatt álló területen. A medvenyomok tüzetesebb vizsgálata után kiderült, hogy két példány, egy anyaállat és bocsa vetődött Aggtelek térségébe. A média természetesen rögvest felkapta a hírt és szokás szerint a dolog veszélyességéről beszélt. Az egész történetet félelemkeltő köntösbe öltöztette, melynek eredményeképpen megtudhattuk, hogy milyen hatalmas veszély alakult ki a térségben, mert a hozzánk érkezett medve valamilyen vérszomjas, emberéletre ácsingózó fenevad. Aki ráadásul nem is egyedül érkezett, hanem magával hozta idén született bocsát is.
Miután eddig sehol nem történt meg, talán nem árt elmondani néhány szót ennek a figyelemre méltó hírnek a pozitív oldaláról is. Pontosabban oldalairól, mert több örömteli tény kapcsolódik egy ilyen hírhez. Elsősorban és mindenekelőtt az ANPI kiváló munkáját dicséri. Az Aggteleki-karszt és a már szlovák oldalon található Gömör-Tornai-karszt ugyanis a közepére húzott államhatár ellenére egyetlen földrajzi egység, mely évtizedek óta védelem alatt áll, sőt néhány évvel ezelőtt a "Világörökség Része" kitüntető címet is megkapta. Nyilvánvaló, hogy ha egy érzékeny nagyragadozó megjelenik egy területen, akkor az a védett terület - esetünkben az ANPI - gondozóinak, munkatársainak kiemelkedő ténykedését jelzi.
A barnamedve valamikor az egész "öreg kontinensen" őshonos volt. Az emberi tevékenység eredményeképpen azonban mára Nyugat-Európából lényegében teljesen eltűnt, mutatóban maradt csak néhány példány az Alpokban és a Pireneusokban. Közép-Európában pedig - bár életerős populációi vannak - visszahúzódott a Kárpátok legmagasabb hegyei közé. Magyarországon sincs állandó állománya a barnamedvének. Ez pedig nagyobb baj, mint sokan gondolnák. Barnamedve hiányában ugyanis a hazai ökoszisztéma nélkülözi a legnagyobb csúcsragadozót, ami a többi fajra nézve sem szerencsés állapot. A csúcsragadozó jelentősége ugyanis elsősorban abban áll, hogy elősegíti az általa elejtett apró- és nagyvadállomány természetes kiválasztódását, melynek révén azok a természet törvényei szerint egészségesebb, életerősebb populációt hoznak létre. Elmondható tehát, hogy ha a múlt héten feltűnt két medve hosszabb távon a térségben marad, Magyarország felbecsülhetetlen természeti kinccsel gazdagodik.
Ha már a híradások állandóan a medve nagy támadókedvét hangoztatták, a mackók védelmében talán itt sem árt eloszlatni néhány tévhitet. A medve csupán három esetben támadhatja meg az embert. Támadhat akkor, ha sebzett, támadhat akkor, ha hirtelen találkozik össze velünk, és nem lát menekülési utat, illetve akkor is, ha veszélyben érzi tőlünk a kölykét. Vagyis kétségtelen tény, hogy az anyamedve veszélyes lehet. Miután azonban a medve elkerüli az embert, a nyomokat pedig a bejárt turistautaktól messze, átlagemberek által engedély híján nem is látogatható területen fedezték fel, az aggteleki medvékkel való találkozás lehetősége szinte kizárható. Nincs tehát ok a félelemre, főleg nincs a félelemkeltésre.
A medveellenesek megnyugtatására nem árt tudatosítani egy fontos tényt. A trianoni döntés óta Csonka-Magyarország sajnos nem rendelkezik nagy kiterjedésű, háborítatlan, ugyanakkor táplálékban is kellően gazdag erdőségekkel. Márpedig a barnamedvék számára az előbb felsoroltak alapvetően szükségesek ahhoz, hogy valahol otthonra találjanak. Miután ezek nálunk hiányoznak, a barnamedve újbóli magyarországi megtelepedése, pláne spontán visszahonosodása majdhogynem kizárható. A közelmúltban nálunk feltűnt medvemama és bocsa megtelepedése sem várható, mostani megjelenése a viszonylag erős szlovákiai populáció eredménye. Ráadásul azt sem tudhatjuk még, hogy a karsztvidéket végleges otthonul választották-e ki, vagy csak erre tévedtek barangolásuk során? Legrosszabb (legjobb?) esetben is csak annyi várható, hogy a Szlovákiával közös karsztvidéken történő portyázásaik során időnként Aggtelek környékén is megjelennek majd.
Magyarországon az elmúlt ötven évben alig néhány medveészlelés történt. Huszonöt évvel ezelőtt a Börzsönyben tűnt fel egy példány. A fiatal hímet sajnos rövid idő múlva ki is lőtték Zebegénynél. Ezt a nagy vihart kiváltó esetet követően - még a nyolcvanas évek közepén - előbb Kelemér mellett, majd a kilencvenes években az Aggteleki Nemzeti Park és a Zempléni-hegység területén láttak medvét, illetve medvenyomokat a szakemberek. Valamennyi esetben alkalomszerű észlelések történtek.
Nemcsak hogy állandó medveállomány nem alakult tehát ki hazánkban, de még rendszeresen visszatérő példány sem akadt a mögöttünk hagyott öt évtizedben. Éppen ezért az értelmetlen és alaptalan félelem, valamint helytelen következtetések levonása helyett örüljünk inkább a váratlan látogatóknak, és hagyjuk őket békében éldegélni az Aggteleki Nemzeti Park területén. Erősen valószínű, hogy bármennyire szeretnék is a természetvédők, nem maradnak sokáig... 
Kovács Attila