Himnuszunk nemzeti jelkép, annak nagy nyilvánosság előtti megalázása bűncselekmény

Nemzeti jelképek közé tartozik Magyarország himnusza. Bármilyen módon azzal szemben olyan magatartást tanúsítani, amely lealacsonyító, sértő és büntetést vonhat maga után. Tehát annak az ünnepi pillanatnak a méltóságát megalázó bármilyen cselekmény tényállásszerűen valósítja meg a nemzeti jelkép megsértésének bűncselekményét azért, mert nagy nyilvánosság előtt történt – közölte lapunkkal Dr. Völgyesi Miklós jogász, a Kúria Büntetőkollégiumának nyugalmazott tanácselnöke, s hozzátette: a provokáció nyilván arra is kiterjedt, hogy a rendőrség ugyanúgy avatkozzon közbe, mint tíz évvel ezelőtt.

Az október 23-ai állami ünnepséget sípolással zavarta meg az Együtt. Benyomakodtak azok közé, akik nem miattuk jöttek. Az ünnepre érkezők hiába kérlelték őket, nem távoztak onnan, így végül a beszédekre kíváncsi, tisztességes emberek mentek el az Alkotmány utca felé, ahová már nem ért el óbégatásuk. Az ellenzék és a hozzájuk kapcsolódó média azt harsogja, az Együtt embereinek demokratikus joguk volt sípolni. De a mi demokratikus jogunk nem sérült meg?

– Dehogyisnem! Még mielőtt erre konkrétan válaszolnék, azzal kell kezdeni, hogy a magyar himnuszt sípokkal, dobokkal, egyértelműen ellenséges szándékkal megzavarni az ünnepi aktus alatt bűncselekmény, méghozzá a magyar Btk. a nemzeti jelkép megsértését egy évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. A nemzeti jelképek közé tartozik Magyarország himnusza. Bármilyen módon azzal szemben olyan magatartást tanúsítani, amely lealacsonyító, sértő, és büntetést vonhat maga után. Tehát annak az ünnepi pillanatnak a méltóságát megalázó bármilyen cselekmény tényállásszerűen valósítja meg a nemzeti jelkép megsértésének bűncselekményét azért, mert nagy nyilvánosság előtt történt. Az pedig egyértelmű, hogy a nagy nyilvánosság kritériuma esetünkben megvalósult. Ez a védelem egyértelműen a magyar nemzeti himnuszra vonatkozik, amit az alaptörvényünkbe is beemeltek, és pontosan meghatározzák, hogy ez az elkövetés tárgya. Mindenki elkövető lehet, aki ilyen és ehhez hasonló cselekményt szándékosan követ el. A fütyülést nem lehet gondatlanságból elkövetni… A lengyel himnusszal kapcsolatban a törvény nem beszél, de egyértelmű, hogy annak kifütyülése több mint illetlenség. Gyalázatos cselekmény, és az ellenséges szándék teljes mértékben egyértelmű. Jogtudományunk és büntetőjogi tudományunk előírja, hogy a nemzeti jelkép megsértésének bűncselekménye akkor állapítható meg önállóan, ha súlyosabb cselekményt nem valósít meg. Okkal merül fel, hogy ugyanez a magatartás ugyanakkor garázda is. A garázdaságnak azonban van bűncselekményi és szabálysértési alakzata. A kettőt az választja el egymástól, hogy mikor valósul meg a súlyosabb vagy az enyhébb. A súlyosabb, amikor dolog ellen irányuló, s valamilyen erőszak is megvalósul – ez itt megítélésem szerint nem állapítható meg, tehát nem a bűncselekmény alakzat valósult meg, hanem a garázdaság szabálysértési alakzata. Ezért önállóan a nemzeti jelkép, a himnusz megsértésének, meggyalázásának a bűncselekménye valósult meg. Amennyiben a rendőrség bűncselekmény elkövetését észlel, érzékeli, akkor neki beavatkozási kötelezettsége van.

Vajon ez miért nem történt meg?

– Valószínűleg politikai megfontolásból. A 2006-os rendőrségi fellépések után, a provokáció nyilván arra is kiterjedt, hogy a rendőrség ugyanúgy avatkozzon közbe, mint tíz évvel ezelőtt. Akkor embereket üldöztek, ütöttek, vertek, fogtak el, helyeztek előzetes letartóztatásba 30 napra – az is „bűn” volt, ha nemzeti zászlót vitt magával. Egy hasonló rendőri brutalitást akartak szerintem kiprovokálni, de ez nem sikerült nekik. Egy kis kitérő: az egyik kormányhoz közelálló újságban megjelent egy fényképes közlemény, hogy létezik egy csoport a Készenléti Rendőrségen belül, amelynek az a feladata, hogy a tömegrendezvényeken szép szóval előzze meg a rendbontást. S erre a feladatra önkéntes alapon lehetett jelentkezni. Ezek a rendőrök civil ruhában vannak, csupán egy „police” feliratú mellény, és egy rádió van náluk, tehát semmi fegyver. Hogy ők ott voltak-e a téren, azt nem tudom, de a rendbontás megvalósult.

Más a bujtogató és az „egyszerű” sípoló szerepe?

– A büntető törvénykönyv szerint, ha az elkövető, aki sípol, valaki felbujtására, biztatására követ el bűncselekményt, akkor bűnrészes. Tehát azok a politikusok, akik ilyen módon előidézték ezt a gyalázatos bűncselekményt, legalább felbujtóként vagy bűnsegédként felelnek. A felbujtók ellen eljárást lehet indítani, előtte fel kell őket jelenteni, mert a rendőrség nem lépett közbe. Még a három éves elévülési időn belül vagyunk.

Térjünk vissza az első kérdésre, hogy a mi demokratikus jogunk megsérült-e…

– Megsérült. Az Alkotmánybíróság már a 2006. évi történésekkel, összefüggésekkel kapcsolatban is foglalkozott azzal a kérdéssel, mi történik, ha alapvető emberi, politikai szabadságjogok úgy sérülnek, hogy azok egymással össze nem egyeztethetőek. Ilyen például a gyülekezés, a véleménynyilvánítás szabadsága. Ugyanakkor a másik oldalon lehetnek olyan emberek, akiket ez úgy érint, hogy ez az ő jogaik gyakorlásába, nyugalmába ütközik, és azokat sérti. Ilyenkor a társadalmi hasznosság, fontosság szempontjából mondhatja az Alkotmánybíróság, hogy létezik olyan alapvető, emberi, politikai szabadságjog, ami megelőzi a másikat. Nyilván a társadalmi érdekek szempontjából kell ilyenkor súlyozni, és a fontosabbikat venni alapul. Tehát az, hogy nekem vannak politikai, emberi szabadságjogaim, s ilyen az, hogy a nemzeti ünnepen ünnepelni szeretnék, meg akarom hallgatni a két ország himnuszát, és kormányfőinek üdvözlő beszédét. Ha ebben engem fütyüléssel megzavarnak, az súlyos és durva magatartás, amely az én szabadságjogaimat sérti. Ilyen esetben úgy kell súlyozni, hogy értelemszerűen az állami ünnep érdekvédelme a fontosabb. Az is lényeges, hogy ha embereket viszünk utcára, akkor felelősséggel tartozunk, és szabály is rendelkezik a végrehajtás kérdéséről. Jogomban áll tüntetni. A rendőri tevékenységre vonatkozó szabály szerint, be kell jelenteni a közterületen lévő demonstrációt, ünnepet. A szabadságjogok értelmezése mára annyira korlátok nélküli, hogy szinte bárki, bárhol, mások megzavarásának céljából tarthat ilyen rendezvényeket. Ahhoz viszont, hogy ne legyen hatalmas rendbontás, a szabály kimondja, hogy aki embereket utcára visz, az felel a rendért. Tehát garantálja, hogy ezek az emberek nem fognak szabálysértést és bűncselekményt megvalósítani. Ezért a rendőrségen be kell jelenteni a helyszínt, az időpontot, a létszámot, és ennek függvényében köteles a szervező párt vagy mozgalom rendezőgárdát felállítani. Ha valamilyen külső körülmény miatt a saját rendezőgárda képtelen a biztonságot szavatolni, akkor kérheti a rendőrség beavatkozását. Itt ilyen nem történt, vagyis a tévében lehetett hallani, hogy az egyik tüntető halkan rendőrt kér maga mellé, holott tudta, hogy mit kellett volna csinálnia. Mégis hogyan gondolta? Bűncselekmény támogatásához rendőri segítséget nem lehet igényelni! Visszatérve a garázdaságra; akkor bűncselekmény, ha dologra irányulóan, fizikai értelemben vett erőszakos magatartás. Ilyen volt, mikor 2014. február 9-én délben egy demonstráló csoport által hozott létrát használva három aktivista a köztársasági elnök hivatali székhelyét és egyben lakását magában foglaló Sándor Palota homlokzati erkélyére felmászott. A zászlótartó eszközről eltávolították, és birtokukba vették Magyarország állami zászlóját, valamint az európai uniós tagságunkat szimbolizáló másik lobogót. Utóbb, nagyobb gyalázatunkra, szabálysértésként bírálták el és vonták felelősségre az elkövetőket. Az a gond, hogy – nyilván politikai megfontolásból – a rendőrség, a rendvédelmi szervek és a bíróságok nem a helyén értékelik ezeket a cselekményeket, s ez a tény minden jel szerint bátorítóan hat a felbujtókra.

Medveczky Attila