Ez volt az utolsó csepp a pohárban

2017. február 21. kedd, 18:48 Medveczky Attila
Nyomtatás

Viszont a titkosszolgálatok provokátorokat küldenek a tüntetők közé

Végre a jóhiszemű románok is belátták, hogy 27 éve nincs demokrácia – közölte Kulcsár Terza József, az RMDSZ országgyűlési frakciójának magyar polgári párti képviselője. A politikus a kormány leváltásáról úgy vélekedik, hogy nincs olyan elit gárda, aki a jelenlegit felváltaná. Ellenzék szinte nem is létezik, a liberálisok nagyon gyengék, a többi párt pedig súlytalan a parlamentben. Aki ebben a helyzetben az RMDSZ-t okolja, nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy mi nem vagyunk kormányon. Olyan kezdeményezésekben működünk együtt, amelyek a közösségünk érdekeit szolgálják. Két-három héten belül elkészül az a kisebbségi törvénycsomag, amit benyújtunk a román parlamentbe, és akkor elválik, hogy azt a szociáldemokraták támogatják-e. Amennyiben nem, fel kell bontani az együttműködést.

Február 2-a óta tüntetnek Románia és Erdély nagyvárosaiban, mert egy olyan fontos kérdésben, mint a büntető törvénykönyv módosítása, az éj leple alatt sürgősségi kormányrendelettel döntött a kormány. A Magyar Polgári Párt (MPP) parlamenti képviselői mikor szereztek minderről tudomást?

– Mi is csak a médiumokból szereztünk tudomást a kormányrendeletről, akár a nép. Sem velünk, sem az RMDSZ képviselőivel nem egyeztetett a kormány és a szociáldemokrata párt. Elfogadhatatlan, hogy a kabinet a parlamentáris demokráciát mellőzve hozta meg ezt a döntést. A sürgősségi kormányrendelet meghozatala annál inkább aggályos, mert az csupán néhány alkotmánybírósági döntést emel be az új Btk.-ba, illetve egyéni érdekeket szolgáló módosításokat is eszközöl. Meglátásunk szerint a büntető törvénykönyv módosítását parlamenti vitát követően kell elfogadni, oly módon, hogy az az Alkotmánybíróság minden ez idáig meghozott döntésével és a Velencei Bizottság ajánlásaival összhangban legyen.

Közben a rendeletet visszavonták, de ettől még nem hagytak alább a tüntetések, sőt a kormány távozását követelik. Lemond a kormány?

– A román és az országban élő magyar népnek ez volt az utolsó csepp a pohárban. Nagyon örvendek, hogy Romániában végre a jóhiszemű román emberek is belátták, hogy 27 éve nincs demokrácia. A korrupcióellenes harc csak szemfényvesztés volt Romániában. Ezért ment ki a nép az utcára. Tehát nem csak a jelenlegi kabinet rossz, meggondolatlan döntéséről van szó. A kormány leváltásáról nekem mint parlamenti képviselőnek az a véleményem, aki két hónapos tapasztalattal rendelkezem, hogy nem látom, melyik az a román elit gárda, amely jöhetne helyettük. Amennyiben a kormány lemond, ugyancsak a szociáldemokraták fognak kormányra kerülni. Nem változik semmi. Ellenzék szinte nem is létezik, a liberálisok nagyon gyengék, a többi párt pedig súlytalan. Tehát nem hiszem, hogy valamivel is jobb lenne a kormány lemondása után a helyzet Romániában.

Különböző honlapokon nem kímélik az RMDSZ-t és az MPP-t sem. Önök lapítanak, nem mernek véleményt nyilvánítani – hangoztatják. Sőt az Erdélyi Magyar Néppárt és az EMNT vezetői a kormánypártok és az RMDSZ közti alku felmondását követelik.

– Könnyű a pálya széléről bekiabálni. Aki ebben a helyzetben az RMDSZ-t és a pártunkat okolja, nem tudja, vagy nem akar tudomást venni arról, hogy mi nem vagyunk kormányon. Ez éppen olyan, mikor egy focimérkőzésen a nézők beordítanak a játékosoknak, hogy merre passzoljanak. Viszont a legnehezebb azoknak, akik a pályán küzdenek. Nem értem, miért kellene felmondani azt az együttműködést – hangsúlyozom, nem a kormánypártokkal való koalíciós megállapodást –, ami nem a büntető törvénykönyvről szól. A magyarság képviselői 6%-kal rendelkeznek a bukaresti parlamentben. Ha azt akarjuk, hogy ötleteinket, jogainkat érintő törvénytervezeteinket elfogadtassuk a törvényhozásban, ahhoz szükségünk van 44%-os támogatásra. Mi a konstruktív együttműködés mellett döntöttünk, melynek részeként a parlamentben egyeztettünk a magyar kisebbséget érintő kezdeményezésekről, mint például a nyelvi jogok, az oktatás vagy a regionalizáció. Olyan kezdeményezésekben működünk együtt, amelyek a közösségünk érdekeit szolgálják. Két-három héten belül elkészül az a törvénycsomag, amit benyújtunk a román parlamentbe, és akkor elválik, hogy azt a szociáldemokraták támogatják-e. Amennyiben nem, fel kell bontani az együttműködést. Nekünk elsősorban a magyarság érdekeit kell nézni. Hiszen számos gond van az autonómiával, az anyanyelvhasználattal, a szimbólumokkal. Ahhoz, hogy ezeket a problémákat orvosoljuk, nekünk partnerekre van szükség. S azért a szociáldemokratákra, mert ők nyerték meg a választásokat. Ezt a tényt nem szabad figyelmen kívül hagyni. A liberálisokkal hiába kötünk megállapodást, mert kisebbségben vannak. Ha teszem fel nem a magyarság érdekeiért szeretnénk tenni valamit, akkor meg azért szidnának minket egyes magyar politikusok.

Hogyhogy frakciójuk nem szavaz a bizalmatlansági indítványról?

– Azért, mert Romániában már rég nem arról szól a nagypolitika, hogy a Btk.-ról szóló kormányrendeletet milyen módon hozta meg a kormány, hanem, hogy ki legyen hatalmon, s ki bitorolja az országot. Tudom ezek súlyos állítások, de ez a tény. A bizalmatlansági indítványról való szavazás úgyis megbukik.

Illyés Gergely politikai elemző szerint az RMDSZ-frakció kellemetlen helyzetbe került, mert a kormánypártok nélkülük is többségben vannak, míg a román ellenzéki pártoknak kevés az RMDSZ ereje a kormány megbuktatásához.

– Ha az ellenzék komolyan venné ezt a bizalmatlansági indítványt, akkor megkeresett volna bennünket, de egy valós programmal. De még ők sem hiszik el magukról, hogy tudnak kormányozni. Azt szeretnék, hogy népszerűbbek legyenek, és folytatódjanak a tüntetések. A demonstrációkon sok jóhiszemű ember vesz részt. Elege van abból a román népnek, hogy letolvajozzák őket külföldön. Viszont a titkosszolgálatok provokátorokat küldenek a tüntetők közé. Remélem, hogy nem lesz ennél nagyobb baj Romániában, mert az nem tenne jót egyik pártnak és az embereknek sem. A Magyar Polgári Párt szerint az igazságért kell harcolni.

Nem tartanak a szavazatvesztéstől?

– Amikor korábban egyeztetést folytattunk az RMDSZ-szel, már akkor mondták, hogy árulókkal szövetkezünk. Úgy kell cselekednünk a parlamentben, hogy az a magyarságnak jó legyen. Ha megbukik a szociáldemokratákkal való együttműködésünk, akkor bátran ki kell állni, s azt mondani: tévedtünk! Őszintén kell kommunikálni a szavazókkal, mert akkor nem csalódnak bennünk. Nem magunkért politizálunk, hanem Erdély magyarságáért.

Johannis államelnök népszavazást akar. Mi lehet ennek a végeredménye?

– Alkotmányos joga. Romániában volt már népszavazás, de akkor sem törődtek annak eredményével. Támogatom a népszavazás intézményét, mert a népakaratot figyelembe kell venni. Ha viszont a többség szavát nem veszik figyelembe, akkor nincs semmi értelme.

 

Medveczky Attila