A világklasszis beállós, Zubai Szabolcs tizenhárom év után visszavonult a válogatottól

Az elmúlt bő tíz évben elképzelhetetlen volt nélküle a magyar férfi kézilabda-válogatott. Nem csupán azért, mert egy hiányposzton – a beállósén – teljesített rendre kitűnően, de azért is, mert remek személyiségével és csupa szív játékával sokkal több volt a nemzeti együttesben, mint egy játékos. Mostantól muszáj elfogadni, hogy a válogatottban már nem láthatjuk, ugyanis a franciaországi világbajnokságot követően bejelentette: tizenhárom év után immár nem kíván szerepet vállalni a válogatottban.

Sportrovatunk vendége az elmúlt évtized első számú magyar beállósa, Zubai Szabolcs, aki a nemzeti együttesből történő visszavonulása alkalmából felelevenítette számunkra a címeres mezben eltöltött legszebb emlékeit, megosztotta velünk döntése hátterét, és klubcsapatával elérni kívánt céljait is.

– A világbajnokság után szinte azonnal elhangzott a bejelentése a visszavonulásról. Ez arra enged következtetni, hogy hirtelen jött elhatározás eredménye a dolog.

– Pedig szó sincs hirtelen elhatározásról, régóta érett már ez a lépés, sőt a családomnak és egy-két csapattársamnak már a hivatalos bejelentést megelőzően is jeleztem ezt a szándékomat. Igazság szerint eredetileg azt terveztem, hogy a riói olimpia lesz az utolsó olyan világverseny, amelyen még részt veszek, és utána vonulok vissza a válogatottól. Úgy éreztem, hogy egy olimpiai részvétel méltó lezárása lehetett volna a nemzeti együttesben eltöltött több mint tíz évemnek. Ám sajnos nem sikerült kvótát szereznünk, így a kimagasló londoni eredmény után nem lehettünk ott Rióban. Nem szerettem volna így, egy elbukott olimpiai szereplés kapcsán letenni a lantot, ezért folytattam. A tavaly januári Európa-bajnokság szintén jó alkalom lehetett volna válogatott pályafutásom lezárására. Ám megfiatalított válogatottunk ott sajnos meglehetősen gyenge eredménnyel zárt, így ezután a kontinensviadal után csak rossz szájízzel tudtam volna befejezni a válogatott szereplésemet. Ezért úgy határoztam, hogy a következő világversenyt még bevállalom. Szerencsére sikerült kivívnunk a franciaországi világbajnokságon való részvétel jogát, így ezt jelöltem meg, mint utolsó, nagy válogatott tornámat. Hála Istennek, itt egyértelműen elfogadható lett a teljesítményünk, sőt sikerült emlékezetes győzelmet aratni Dánia ellen, így a régóta húzódó döntésemet immár realizálhattam.

– Ha megvonja a mérleget, akkor a 2004. december 27-én indult válogatott pályafutásának melyek a legszebb fejezetei?

– Szerencsére sok nagyon szép emlékem lehet a válogatottból. Általánosságban nézve eleve már az egy kitüntetés és különleges élmény, hogy annyi világversenyen állhattam a kezdőkörben és hallgathattam a Himnuszt. Óriási dolog egynek lenni abból a 16 szerencsés játékosból, aki képviselhet egy egész nemzetet, egy sportember számára ennél megtisztelőbb feladat aligha létezik. Amennyiben konkrét eseményeket, mérkőzéseket kell mondanom, akkor feltétlenül megemlíteném a londoni olimpiát, azon belül is az Izland elleni negyeddöntőt. Az egy örökre felejthetetlen meccs volt számunkra, olyan, amiért érdemes elkezdeni sportolni, kézilabdázni. Ehhez volt hasonló az idei világbajnokságon a dánok elleni győzelmünk. Előzetesen nem hinném, hogy sokan fogadtak volna a sikerünkre, ám mi ihletett állapotban játszottunk és legyőztük a világ egyik legjobb csapatát. Voltak ezenkívül is emlékezetes győzelmeink, akár a franciák, akár a németek, akár a lengyelek ellen, hiszen valamennyi említett válogatott a legjobbak közé sorolható. Talán egyedül egy érem hiányzik, csodálatos lett volna legalább egyszer dobogón állni a válogatottal. Összességében ugyanakkor nem lehet mégsem okom panaszra. Számos világversenyen szerepelhettem, volt közte olimpia is, és egy rosszkor jött kézsérülés miatt mindössze egyszer maradtam le egy világbajnokságról, holott a kézilabda sérülésveszélyes sportág, különösen a beállós poszt.

– Ha már a hiányérzetet szóba hozta: nem lesz kínzó pályára lépési vágy önben majd ezután, amikor jönnek az újabb világversenyek?

– Úgy gondolom, hogy nem. Ha szándékom ellenére valami súlyos sérülés parancsolt volna le a pályáról, akkor egész biztosan előjönne ez az ön által említett érzés, ám mivel egy előre átgondolt, alaposan megrágott döntést hoztam meg, ráadásul önállóan, magamtól, így nem félek ettől. Azt is el kell mondani, hogy a válogatott számomra mindig szent ügy volt, hiszen a nemzet csapatáról van szó, amelyet értékrendem szerint a legnagyobb tisztelet kell, hogy övezzen egy játékos fejében. Nálam ebben nem is volt soha hiba. Címeres mezben nem lehet semmit félvállról venni, címeres mezben nincs tét nélküli meccs. Viszont éppen ezért az igénybevétel is hatalmas, és nem csupán fizikailag, de pszichésen is. Úgy érzem, hogy 13 év után elmondhatom: megtettem a magamét a válogatottért, most már jöjjenek a fiatalok! Büszkén és emelt fővel adom át a stafétabotot, ráadásul az is megkönnyítette a döntésemet, hogy Szöllősi Szabolcs és Bánhidi Bence személyében nagyszerű beállósaink vannak, akik meg fognak birkózni a feladattal.

– Klubszinten viszont még folytatja, így aktuális, hogy szót ejtsünk a Pick-Szeged idei szezonjáról is. Elégedett azzal, ahogyan a csapat eddig szerepelt?

– Az idény kisebb szakaszait leszámítva igen. Jól kezdtünk az ősszel, ám év elején, a világbajnokság után beleszaladtunk három olyan vereségbe, ami talán elkerülhető lett volna. Ennek nyilván nem örültünk. Szerencsére összeszedtük magunkat, és legutóbb már a Zágráb, majd aztán a Löwen ellen is az igazi arcunkat sikerült megmutatni. A BL-csoportból biztosan továbbléptünk, immár csak a végső csoportbeli helyezés maradt kérdéses. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy most indul igazán az idény, hiszen jön majd a kieséses szakasz a BL-ben, és természetesen idehaza, a bajnokság és a Magyar Kupa küzdelmeiben is várnak ránk feladatok.

– Milyen céljai vannak a Pick-Szegednek akár a BL-ben, akár az itthoni sorozatokban?

– Természetesen a lehető legmesszebbre szeretnénk eljutni a Bajnokok Ligájában, ám a konkrét célok meghatározását a további párharcok sorsolása is alapvetően befolyásolni fogja. Ami az itthoni dolgokat illeti, nyilvánvaló, hogy reálisan nézve a Veszprém az esélyesebb a bajnoki aranyra és a kupagyőzelemre is. Ám a sport lényege a győzelem, nem lehet más szándékkal pályára lépni, minthogy győzni szeretnénk, még a nálunk esélyesebbnek tűnő ellenféllel szemben is. Számos példát lehetne sorolni arra, amikor felborult az előzetes papírforma, és az esélyesebb végül elbukott az egyébként nálánál gyengébbnek tartottal szemben. A tavalyi Magyar Kupa-döntő kifejezetten jó példa minderre, hiszen mindvégig kiélezett meccset vívtunk a Veszprémmel, amely végül csupán büntetőlövésekkel tudott legyőzni bennünket. Ez kellő önbizalmat adhat nekünk, hiszen mutatja: fegyelmezett, jó játékkal igenis megszoríthatjuk, sőt akár le is győzhetjük a Veszprémet.

– Hosszú évek óta játszik Szegeden, így van összehasonlítási alapja: milyennek ítéli meg az idei csapat erősségét a korábbi évekéhez képest?

– Úgy érzem, nem lehet panasz a gárdánkra. Nem könnyű összehasonlítást tenni, már csak azért sem, mert Szegeden szerencsére minden évben erős a csapat. Az idei évben szereplő együttesünk is az, minden poszton remek képességű játékosaink vannak, ezért egyértelműen képesnek érzem csapatunkat a nagyobb feladatok megoldására is. Azért dolgozunk nap nap után, hogy ezt a pályán is képesek legyünk bizonyítani. Amint említettem, az idény legfontosabb szakasza még csak most kezdődik majd, így a saját kezünkben van a sorsunk.

– Hogy tervezi, klubszinten meddig játszik még?

– Szeretném még néhány évig folytatni, méghozzá Szegeden, hiszen itt magas szinten teljesítő csapat tagja lehetek. Remélem, hogy továbbra is elkerülnek a sérülések és néhány évig még a hasznára tudok majd lenni a Szegednek.

– Végezetül egyetlen kérdés erejéig még engedje meg, hogy visszatérjek a válogatotthoz. Nemrégiben bejelentették, hogy nyártól a világhírű tréner, Ljubomir Vranjes veszi át a nemzeti csapat irányítását, akivel a tokiói olimpiáig kötött szerződést a Magyar Kézilabda Szövetség. Ha az újdonsült kapitány felkérné, hogy mégis szerepeljen a nemzeti csapatban, elgondolkodna a lehetőségen, vagy mostani döntése immár végleges?

– Aki ismer, az pontosan tudja, mit jelentett számomra a nemzeti csapat, mekkora büszkeség volt számomra az egész országot képviselni. Tizenhárom éven keresztül voltam tagja a válogatottnak, csak akkor hiányoztam, ha sérülés miatt nem léphettem pályára. Éppen ezért, bár a döntésem végleges és nem áll szándékomban azt megváltoztatni, ha akár sérülések, akár egyéb okok miatt olyan helyzet áll elő, hogy Ljubomir Vranjesnek szüksége volna rám, a játékomra, akkor természetesen ezután is szívesen nyújtok segítséget neki és a válogatottnak.

Kovács Attila

NÉVJEGY

ZUBAI SZABOLCS

Mezőkövesden született 1984. március 31-én.

Pályafutása: Szülővárosában kezdett el kézilabdázni, nevelőedzője Juhász István volt. Első csapatánál járta végig a szamárlétrát és itt vált belőle élvonalbeli játékos is. 1998-ban az Elektromoshoz igazolt, ahol két éven át szerepelt. 2000-ben a Dunaferr játékosa lett, amelyben évről évre egyre kimagaslóbban teljesített, így 2004-ben, mindössze 20 éves korában már a válogatottban is bemutatkozhatott a Szlovákia elleni Karácsony Kupa találkozón. 2008-ban a Pick-Szeged kínált számára szerződést, és a Tisza partjára költözött. Azóta is a Pick-Szegedben játszik, az elmúlt szűk évtized valamennyi sikeréből aktívan kivette a részét, amelyek közül kiemelkedik a 2014-es EHF Kupa-győzelem. A válogatottban 2004 óta valamennyi szövetségi kapitány számított a játékára, így világversenyek egész során vehetett részt. Ezek közül a legemlékezetesebb a 2012-es londoni olimpia, ahol a válogatott – az ő nagyszerű játékának is köszönhetően – a legjobb négy közé tudott kerülni. Az idén januári franciaországi világbajnokságon is szerepelt a nemzeti együttesben. A vb befejezése után jelentette be, hogy visszavonul a válogatott szerepléstől. Klubcsapatában, a Pick-Szegedben továbbra is pályára lép, így nemcsak a hazai porondon, de a Bajnokok Ligája-mérkőzéseken is láthatjuk még játszani.

Sikerei a válogatottban: olimpiai 4. helyezett (London – 2012), világbajnoki 6. helyezett (2009), kétszeres világbajnoki 7. helyezett (2011, 2017), világbajnoki 8. helyezett (2013). Kétszeres Európa-bajnoki 8. helyezett (2012, 2014), többszörös Eb-helyezett. Junior világbajnoki bronzérmes (2005), junior Európa-bajnoki 4. helyezett (2004).

Sikerei klubszinten: EHF Kupa-győztes (Pick-Szeged – 2014). Minden évben Bajnokok Ligája-résztvevő a Pick-Szegeddel. Többszörös magyar bajnoki ezüstérmes a Pick-Szeged, és többszörös magyar bajnoki bronzérmes a Dunaferr csapatával.

 

Egyéb elismerései: Magyar Ezüst Érdemkereszt (2012).