Ellenzéki rágalmak

2017. szeptember 08. péntek, 10:09 Medveczky Attila Hírek - Interjú
Nyomtatás

A Soros-hálózat hazugságkampánya

Egy demokráciában teljesen elfogadhatatlan, és vissza kell utasítani azt, hogy az ellenzék megfenyegesse a nemzetbiztonsági szolgálatokat és a fegyveres testületeket – szögezte le Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes alelnöke, s hozzátette: a Jobbik megalázza azzal a nyugdíjasokat, hogy szerintük döntésképtelen tömeget alkotnak, holott ők részt akarnak venni a politika formálásában, mert felelősséggel tartoznak unokáikért, a magyar jövőért.

Július 31-ére Molnár Zsolt a testület szocialista elnöke több ügy megtárgyalására hívta össze a nemzetbiztonsági bizottságot. Miért nem vettek részt ezen a kormánypártok tagjai?

–Az MSZP-s Molnár – összejátszva az LMP-vel és a Jobbikkal – eléggé rafináltan csak annyit tüntetett fel a meghívón, hogy aktuális nemzetbiztonsági témákról lesz szó. Kiderült, az egész rendkívüli ülés nem más, mint egy hazug kreálmány, amit valójában a Soros György érdekei mozgatnak. Olyan napirendi rágalmakról volt szó, amely a Soros-hálózat hazugságkampányán alapulnak. A Fidesz pedig nem vesz részt ebben a tragikomikus színjátékban. Nem asszisztál ahhoz, hogy Soros dróton rángathassa a magyar országgyűlést, és annak bizottságát, és így támadja folyamatosan Magyarországot. A balliberális ellenzék teljesen egy húron pendül a Jobbikkal, és valójában azért kellett ezt az ülést 31-ére összehívni, mert előző nap ért véget a vizes világbajnokság. Az a sportesemény, amit a közönség, a szakma, a FINA elnöke is minden idők legjobb vizes vb-jének nevezett. Ezt akarták hazugságkampánnyal bemocskolni, vagy finomabban fogalmazva ellensúlyozni, és ehhez kívánták felhasználni a Nemzetbiztonsági Bizottságot. Az ellenzék még egy ilyen sportesemény kapcsán is folyamatosan pártpolitizál – ami azt mutatja, hogy Soros hajtja őket abba, hogy minden áron botrányt keltsenek. Az pedig mindent elárul róluk, hogy képtelenek együtt örülni a magyar sportolókkal, szurkolókkal, minden értelmi és érzelmi határt átlépnek. Ami magyar siker, azt nem vallják magukénak, savanyú a szőlő számukra. Nekik az okoz örömet, ha Magyarországon minél nagyobb a botrány. Amint említettem, ezt a világbajnokságot nemzetközi szinten ismerték el, ezzel szemben a hazai ellenzék – a balliberálisoktól a Jobbikig – ellendrukkerek, és hazugságokkal, rágalmakkal akarják Magyarországot lejáratni a külföldi közvélemény előtt, s mi ezt nem engedjük. Bizonyára arról szól az egész történet, hogy Magyarország Soros György migráns - betelepítési tervének útjában áll. A kerítést le akarja bontani, évente másfélmillió illegális migránst akar beengedni, őket kezdőpénzként 4-4.5 millió forinttal el akarja látni, s azokat, akik már az unió területén vannak, szét akarja osztatni a tagállamok között. Ez utóbbi az a bizonyos kötelező kvóta, ami ellen mi pereskedünk, s amiről döntött közel 3 millió 400 ezer választópolgár a tavaly őszi népszavazáson. Mivel mi, magyarok Soros útjában állunk, ezért mindenért rágalmazni, becsmérelni, ütni kell bennünket, s ehhez a milliárdos amerikai bukméker szőröstől-bőröstől felhasználja a hazai ellenzéket. Ebben az időben történt a hamburgi támadás, ami egyértelműen rávilágított arra, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottságot össze kellene hívni, akkor az a továbbra is fennálló óriási terrorveszély, és a ránk nehezedő illegális migrációs nyomás. Az ellenzéki hecckampány után meg is érkeztek azok az adatok, hogy a nyugat-balkáni útvonalon, kiegészülve egy új romániaival, egyre több illegális migránst kapnak el a magyar határvadászok. Ez bizonyítja a kerítés szükségességét, hogy megvédhessük a magyarokat, garantálhassuk biztonságunkat – sőt, az egész kontinensét. Ez derült ki három nappal később a megtartott valódi bizottsági ülésen. A július végi rendkívüli ülés összetrombitálása azért is volt abszurd komédia, mert a tavaszi ülésszak végén konszenzussal megállapodtunk csak valós és súlyos nemzetbiztonsági kérdések esetén hívunk össze a bizottságot. Ráadásul Molnár Zsolt – Botka László utasítására - csak az ellenzékkel egyeztette, a kormánypártokat – teljesen szokatlan és szabálytalan módon – kihagyta. Már az elején kilógott a lóláb: nem tanácskozni akartak, hanem botrányt kelteni.

Lesz ilyen valós témákkal foglalkozó ülés?

–Már meg is történt. A Belügyminisztérium terjesztett elő olyan anyagot, amely a 2018-as parlamenti választások informatikai hátterének biztonságával foglalkozik. A bizottság megtárgyalta ezt a komoly témát, majd az ülésen sor került a már említett napirendi rágalmakra is. Ekkor fény derült arra, hogy amit a július 31-én erőltettek, az összes kérdés hírlapi kacsán, blöffön, rosszindulatú ellenzéki hazugságokon alapul. Sőt, ezt maguk is elismerték azzal, hogy például a jobbikos Mirkóczki Ádám és a balos-jobbos Demeter Márta, aki ugyan nem a bizottság tagja, de ott volt a júliusi „rendkívüli” ülésen, el sem jöttek akkor, amikor valódi, lényeges témák voltak napirenden. Őket ez már nem érdekelte – hiszen már megvolt balhé, botrány, amiről folyékonyan hazudhatott a Soros-Simicska sajtó. Nekik hazugságokkal kell teleordítani a világot, mert ez a milliárdosok érdeke és kívánsága.

Azt hangoztatta, hogy az ellenzék megfenyegette a nemzetbiztonsági szolgálatokat és a fegyveres testületeket. Kifejtené ezt bővebben?

–Azt mondták, ha megnyerik jövőre a választásokat, akkor tisztogatásba kezdenek, nem csak politikai szinten, hanem kirúgják a nemzetbiztonsági szolgálatok, a honvédség vezetőit – mindenkit, akik együttműködött ezzel a kormánnyal. Ilyen eddig még demokráciában nem fordult elő, erre eddig csak a szélsőségek, a kommunisták és a nácik voltak képesek. Úgy látszik a balliberálisoknak ez az új példa, ezt a tempót nevezi Goldberg liberálfasizmusnak. Ezért ölelgeti Heller Ágnes a Jobbikot.

 

Amint említette, a július végén tartott ominózus ülésen jelen volt annak a Jobbiknak a képviselője, amelyiknek elnöke megalázta a nyugdíjasokat. Lehet ennél mélyebbre süllyedni?

–Lehet, mert nem is egyszer alázták és fenyegették meg a magyar nyugdíjasokat. Vona leírta, hogy a „szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt.” Ezt követte, hogy, aki nem a Jobbikra szavaz, és nem úgy gondolkodik, ahogy ők, azokat el kell tiltani a választásoktól. Majd kijelentette, hogy el kell venni azoktól a szavazójogot, akik nem tudták elvégezni az általános iskolát. Ez főleg azokra az idősekre vonatkozik, akik azért nem tudták elvégezni az általánost, mert egy nagyon kegyetlen rendszerben éltek, dolgoztak, a háború és a forradalom után nekik kellett újjáépíteni az országot. Őket sorra, folyamatosan alázzák, ami megbocsáthatatlan bűn a Jobbik részéről. Ez a párt és vezére Vona, már nem csak a korábbi szavazóit árulja el pénzért és hatalomért, hanem, ha kell, és megfizetik, a nyugdíjasok ellen lép fel, de belerúgtak ők már a határon túli magyarokba is.

A Fidesz politikusai között néhányan azt hangoztatják; Vona nem tehet más, mint bocsánatot kér. Ez megtörténik még az apokalipszisig?

–Természetesen kijárna a bocsánatkérés, de már az kevés. Legutóbb Egyébként meg, Staudt Gábor, a párt alelnöke világosan tudtunkra adta, hogy Vona Gábor nem kér bocsánatot. Tehát, Vona és pártja továbbra is megkérdőjelezi a nyugdíjasok személyes értékválasztásának képességét, és azt sugallja, hogy a saját megélt tapasztalataikat mellőzve döntésképtelen tömeget alkotnak. Holott az idős emberek is szeretnének részt venni a politika formálásában, mert tudják, hogy felelősséggel tartoznak unokáikért, a magyar jövőért. Én a szépkorúaknak drukkolok.

 

Medveczky Attila