A zalai megyeszékhely egyetemi város lett

2017. október 03. kedd, 14:00 adminisztrátor
Nyomtatás

Mindhárom felsőoktatási intézményben megőriztük a stabil hallgatói létszámot

Balaicz Zoltán: „az önkormányzat ugyan nem fenntartója az egyetemeknek, de a minőségi képzés rangot ad a megyeszékhelynek, ráadásul fontos a szakemberek biztosításának szempontjából.” Zalaegerszeg polgármestere arról is beszámolt, hogy a dunaszerdahelyi és lendvai magyar szakközépiskolák is nyertesei lehetnek a sikeres pályázatoknak.

Mire fordítják az 5,2 milliárd forint értékű fejlesztést a zalaegerszegi felsőoktatási intézményekben?

– 5,2 milliárdra pályáztunk eddig, s az elnyert források összege 4,4 milliárd forint. Ekkora összegű fejlesztés még soha nem valósult meg a zalaegerszegi felsőoktatásban, két épület teljesen megújul, ráadásul ezek szorosan kapcsolódnak a gazdasági fejlesztésekhez, a járműipari tesztpályához, valamint a szakember-utánpótláshoz. A most bejelentett projektek összege azt jelenti, hogy minden eddiginél jelentősebb programok indulnak el a városban.

Melyek a már biztosan elnyert pályázatok?

– Autonóm járműrendszerek kutatása a zalaegerszegi járműipari tesztpályához kapcsolódóan: 1,5 milliárd forint. Konzorciumi partnerek: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BGE), Széchenyi István Egyetem, Pannon Egyetem. Innovációs és tudásközpont kialakítása a BGE zalaegerszegi Gazdálkodási Karán: 694 millió forint. Ez egyben az SSC program – Magyarország kedvelt helyszín az üzleti szolgáltató központok, az SSC-k számára, mivel az ország minden szempontból kiváló minőségű infrastruktúrával, valamint jól képzett munkaerővel rendelkezik – indulását is jelenti, 50 új munkahelyet teremtve. Felsőoktatási intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférésének együttes javítása érdekében a BGE zalaegerszegi Gazdálkodási Karán: 334 millió forint. A felsőoktatásba bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása a BGE zalaegerszegi Gazdálkodási Karán: 259 millió forint. Innovatív megoldásokkal Zala megye kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenysége hatékonyságának növeléséért: 266 millió forint. A kedvezményezett a BGE zalaegerszegi Gazdálkodási Kara. Innovatív megoldásokkal a gazdálkodási duális képzések fejlesztéséért a BGE zalaegerszegi Gazdálkodási Karán: 347 millió forint. Duális képzés fejlesztése a Pannon Egyetemen Mérnöki Karának Zalaegerszegi Képzési és Kutatási Központjában: 370 millió forint. Konzorciumi partnerek: Pannon Egyetem, Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány, Pannon Fejlesztési Alapítvány. Duális Képzőközpont kialakítása a kampusz melletti önkormányzati területen, a volt lakanya üresen álló volt parancsnoki épületéből: 600 millió forint. A fenti projektek mellett még három zalaegerszegi helyszínű pályázat vár elbírálásra, ha ezek is sikeresek lesznek, akkor a zalai megyeszékhelyen megvalósuló projektek összege meghaladhatja az 5,2 milliárd forintot. Pályaorientáció a Zalai Mobilitás jegyében: 148 millió forint –kedvezményezettek: Zrínyi Miklós Gimnázium, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Ganz Ábrahám Szakközépiskola, Munkácsy Mihály Szakközépiskola. A Jövő Mobilitása: 18 millió forint. Kedvezményezettek: dunaszerdahelyi és lendvai szakközépiskolák partnerségében a Ganz és a Munkácsy szakközépiskolák. Mechatronikai Tudáscentrum létrehozása a Pannon Egyetem Mérnöki Karának Zalaegerszegi Képzési és Kutatási Központjában: 701 millió forint, s ezzel egy harmadik épület is megújulhatna.

Mekkora az érdeklődés a zalaegerszegi képzések iránt?

– Az elmúlt években a zalai megyeszékhely egyetemi város lett, hiszen mindhárom helyi intézmény egyetemi rangra emelkedett: Budapesti Gazdasági Egyetem zalaegerszegi Gazdálkodási Kara, Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központja, s a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Zalaegerszegi Képzési és Kutatási Központja. Új képzések indultak, infrastrukturális beruházások valósultak meg, kutatás-fejlesztési projektek kezdődtek, a hallgatói létszám pedig stabil. Szeptemberben összesen 346 elsőéves hallgató kezdhette meg tanulmányait városunkban, ebből 320 fő az alapeljárásban került felvételre, 26 fő pedig a pótfelvételi keretében.

Kollégiumot is szeretnének építeni, bővíteni?

– A PTE ETK saját keretéből történt felújítás 2017-ben, mely során a III. emeleti vizesblokk, 2014-ben az egyik számítógépes terem újult meg, illetve apróbb felújítások, beszerzések történtek a kollégiumokban.

Hogyan lehet elérni, hogy a városban diplomázottak, helyben is maradjanak?

– A város működési támogatással, szakemberlakásokkal, illetve PhD és hallgatói ösztöndíjakkal támogatja az intézményeket. Zalaegerszeg számára nagyon fontosak a helyi intézmények. Az önkormányzat ugyan nem fenntartója az egyetemeknek, de a minőségi képzés rangot ad a megyeszékhelynek, ráadásul fontos a szakemberek biztosításának szempontjából is.

 

Medveczky Attila