Tizenötmillió magyar összetartozásának televíziója

2008. október 16. csütörtök, 04:56 adminisztrátor
Nyomtatás

Interjú Cselényi Lászlóval, a Duna Tv elnökével
- Elnök úr, gratulálok. Minek tulajdonítja sikerét?
- Köszönöm. A Duna Televíziónak fennállása óta talán soha nem volt ennél jobb a reputációja. Egy szeretett televízióvá vált, és ez nem csak az én állításom. A határon túl járva a vidéket, vagy megkérdezve a hazai értelmiségieket, egytől  egyig a szeretet hangján beszélnek a Duna Televízióról. A Duna Tv-t egy fontos családtagnak tekintik. Valószínűleg a közvélemény nyomása és a közönség Duna Tv felé áradó rokonszenve komolyan befolyásolta a döntéshozókat, ez esetben a kuratóriumot. - A kuratórium ülése nem volt zavartalan.
- A közel 5 órás kuratóriumi ülésen egy levegőtlen teremben egymás mellé szorulva mintegy 40-45 ember volt végig, nem lehet csodálkozni azon, hogy olykor egyik vagy másik ember ingerültebb hangon szólalt meg. Az, hogy nem igazán szalonképes stílusban odamondogatnak egymásnak, persze sajnálatos, de meg kellene nézni, hogy mi váltja ki ezt,  milyen hátsó befolyásolási szándékok érik, milyen sms-ekkel, e-mailekkel bombázzák az embereket. Az igazság az, hogy csak annak áll érdekében felfújni az ellentéteket, aki szeretné úgy feltüntetni, ezt az egyébként - állítom - minden szempontból érdembeli vitát, mintha ott valami szörnyű, botrányos dolgok történtek volna. Ráadásul, aki ezt felfújta, és szanaszét futott vele a nagyvilágba, az nem is volt kurátor.
- Mit jelent a reszli magyar, ami a kuratórium ülésén elhangzott?
- Ha valaki ezt nem érti szándékosan félre, akkor ebből nincs botrány. És ha ezt valóban így értette volna a felszólaló, akkor elsőként álltam volna fel, de nem ezt mondta. Lehet, hogy ideges volt, lehet, hogy kapkodva fejezte ki magát. Pont a fordítottját akarta elmondani. A Duna televíziós menedzsmenti tanulmányhoz hozzászólva előadta, hogy miközben Magyarországon a fejlődés egy nagy nulla, itt veszteglünk egy steril kikötőben, eközben a határon túl, például Erdélyben 8%-os gazdasági növekedés van, hatalmas lendülettel fejlődik minden. Profi televíziós csapatok, profi értelmiségi csoportosulások, profi hírügynökségek alakultak ki, profi operatőrökkel és szerkesztőkkel. Igenis, érdemes ezekre támaszkodni. Ugyanis arról volt szó, hogy hány meg hány önjelölt, megörökölt tudósítónk van a nagyvilágból, akiknek egy része valóban hűséges, fontos, nélkülözhetetlen munkatárs, és vannak olyanok is, akiknek a munkáitól szívesen megválnánk, akik nem tudják, mi a hír. Ezektől igyekszünk megszabadulni. Érzékeltetni kívántuk, hogy amikor azt mondják, hogy a határon túli tudósítók csapatát szétverjük, meg a határon túli stúdiókat nem foglalkoztatjuk, ez nevetséges dolog. Mindig vannak sértettek, akiknek az az érdekük, hogy ezt felfújják. De csak rá kell nézni a Duna Televízió két csatornájának a műsorára. Reggeltől estig és estétől reggelig egyéb sincs, mint az, ami összeköt bennünket, a határon túli magyarság és a világ ma-gyarságának a problémái. Ehhez szólt hozzá az a kurátor, aki maga is felvidéki születésű - ha jól tudom kassai -, és akinek a felesége erdélyi, aki szinte minden szabadidejét határon túli magyar közegben tölti. Õ "reszlinek" az amatőrt, a pancsert nevezte, és tökéletesen egyetértett azzal, hogy érdemes mindig a minőség felé elmozdulni.
- Elnök úr kolozsvári születésű. Tartja-e a kapcsolatot szülővárosával?
- Rengeteg ismerősöm, barátom van, 32 évet ott éltem. Ez az összefonódás - mondom idézőjelesen - a Duna Televízió műsoraiban is megnyilvánul, amikor kolozsvári napokat, kolozsvári hétvégét rendezünk, amikor bármelyik kolozsvári kulturális egyesület - színháztól folyóiratig - rendezvényt tart, vagy jelentősebb kiállítás történik, bármilyen festő indul el a kiállításával a nagyvilágvilágba, arról azonnal hírt adunk. Kolozsvárnak megfogható és kitapinthatatlan, legendás múltbéli értékei engem is rettentően izgatnak. Mindent elkövetünk például annak érdekében, hogy sikerüljön megmenteni az 1585-ben alapított Házsongárdi temetőt, amit mind a mai napig döbbenetes módon nem tekintenek műemlék együttesnek, ilyen formán nem esik védelem alá, sőt módszeresen pusztítják. Támogattuk nemrégiben egy hatalmas Házsongárd-albumnak a kiadását. Mi vagyunk a kolozsvári színház által szervezett nagy nemzetközi találkozónak a fő médiatámogatója. Nem véletlen, hogy annyi kolozsvári vett részt Verőcén az erdélyiek világtalálkozóján, ami Erdélyország az én hazám címet viselte.
- Ön egy ideig Bukarestben élt, mint az ottani magyar adás szerkesztője. Utána pedig aktív szerepet játszott a 89-es forradalom eseményeinek bemutatásában. Hogyan élte ezt meg?
- Az erdélyi embernek nem könnyű igazán betörni a magyaroroszági médiába, televízióba, filmgyártásba. Bár rendszeresen rendeztem, és sok műsornak voltam a szerkesztője is, de igazából a romániai forradalomnak - igazi és operettforradalomnak, de ez így együtt volt - köszönhető, hogy rám akkor felfigyeltek. Szinte méltatlanul vált ismertté akkoriban a nevem. A képernyőn, a hírekben láttam, hogy Romániában kitört a forradalom. Berohantam a munkahelyemre, és onnantól kezdve nélkülözhetetlen voltam, mert kiderült, hogy ott mindenkit ismerek, a szereplőket, a helyszíneket, az összefüggéseket, hogy románból simán és azonnal fordítok magyarra és vissza. Akkor egy kicsit felértékelődött a szakértelmem. Hogyan éltem meg? Rettenetesen naivan. Mint amikor a századfordulón a cselédlány elmegy a horrorfilmre, reszket, és tátott szájjal izgul. Mélységesen nagy hódolattal, tisztelettel, és kéjes elégtételt érezve, hogy ezt Tőkés László vezényletével sikerült Temesváron kirobbantani. Ez egy mérföldkő volt az életemben. Persze hamar jött a kijózanodás. Emlékszem, hogy akkor ezzel nem csak én voltam így. Döbbenetes dolog, hogy az elfásult, a Kádár-rendszerből éppen csak éledező magyarországi magyarság is hihetetlen lelkesedéssel és nagy empátiával állt a romániai forradalom mellé. Viszont jött a hideg zuhany, hogy ezt hány irányból, milyen módon manipulálták, szervezték, készítették elő, jó előre megírt forgatókönyv szerint. Csőcseléknek és ágyútölteléknek használták a naív tömeget. Aztán februárban már elkezdődtek Marosvásárhely környékén és Szászrégenben a cigányellenes pogromok. 1990 márciusában a magyar iskolákért folyt néma tüntetés, majd jött a pogrom. Jött a Securitate, és a román katonaság által szépen, közösen megszervezett, hatalmas etnikai konfliktus, amiben az elbolondított románokat uszították a jogaiért küzdő magyar lakosságra. Amikor fél szemére megvakították Sütő Andrást, amikor földönfutóvá tettek több száz marosvásárhelyi értelmiségit, Kincses Elődtől kezdve, nem sorolhatom most fel őket, akik szanaszét futottak a nagyvilágba a megtorlás elől. Utána jött a kegyetlen megtorlás. Inkább csak kontrasztként említem meg, hogy micsoda odaadással álltunk e forradalom mellé, és mekkora pofonokat kaptunk nem sokkal utána. Hogy hogyan adakozott itt mindenki, a kispénzű is odaadta volna a nyugdíja felét, és hozták be az emberek a gyógyszert és a cukrot. A magánfuvarozók a saját teherautóikkal mentek, azt is kockáztatva - nem lehetett tudni, hogy milyen háborús körülmények vannak Romániában -, hogy akár lelövik őket. Mentünk lelkesen és segítettünk.
- Sütő Andrást említette. Nagyon sokat szenvedett, pontosan amiatt, hogy kiállt a magyarsága mellett. Mennyit mutattak be abból a szenvedésből, ami ott a magyarságáért őt érte?
- Nem sokat. Furcsa ezt az én számból hallani, hiszen rokoni szálak fűznek hozzá, de őt még mindenképpen megilleti a történelmi igazságtétel. Amit én példaadónak érzek, többek között az ő életében is - a szörnyű tragédia utáni éveiben -, hogy túltette magát ezen a szörnyű traumán. Hogy sikerült agyilag és lelkileg feldolgoznia azt, hogy nem a román nép bűne, ami vele történt. Ne felejtsük el, hogy ő egy kis mezőségi faluban született, ahol mindig kisebbségben volt a magyarság. És tényleg belülről is jól ismerte a segítőkész, jólelkű, kedves, jámbor, a magyarokkal simán és évszázadok óta együtt élő, együtt munkálkodó román falusi embert. Õ maga és a szülei is jól beszéltek románul abban a környezetben. Én nagyon irigyeltem, hogy ezt olyan bölcsen és olyan hamar tudta a helyére tenni. Ismeri az emberi természetet, tudja, hogy nemzettől, nációtól függetlenül lehet bármilyen népcsoportot vagy bármilyen elemet megőrjíteni, félrevezetni, megvadítani. Ez az, amit még érdemes lenne kielemezni. Egyébként pont ennek lett az áldozata is. Amikor hírül ment, hogy őket Marosvásárhelyen a székházban fogva tartják, rájuk akarják gyújtani az épületet, rájuk akarják törni az ajtót és agyonverni őket, ezt megtudták a marosvásárhelyi gyárakban a magyarok, akkor még egyébként a gyári munkások döntő többsége magyar volt, és azonnal oda akartak menni. Õ el akarta kerülni, hogy hatalmas utcai összecsapás és etnikai jellegű villongás legyen ebből, és visszatartotta őket. Azt mondta: ezt meg fogjuk oldani, mindenki maradjon a helyén. Nem akarom minősíteni, hogy azóta milyen kategóriájú, mitugrász fiatalok képesek őt pocskondiázni, lekommunistázni.
- Román vagy magyar részről?
- Akár romániai magyar részről is vannak időnként ilyen szélsőséges hangok. Olyanok, akikről nem is tudom, hogy abban az időben a világon voltak-e. Megtapasztalták-e, hogy mit jelentett diktatúrában élni kisebbségiként, és úgy megpróbálni segíteni a közösségnek, amelyhez tartoztak ezek az emberek.
- Ebben a helyzetben lehet-e egy tv objektív?
- Elméletileg könnyű objektívnek maradni. Nagyon nehéz megítélni, hogy mi az objektív valóság. Gondoljunk csak a nézőre vagy az olvasóra, aki különböző újságokban és különböző televíziókban vagy különböző rádiókat hallgatva homlokegyenest mást olvas, lát és hall. Én az egyetlen célravezető útnak azt tartom, hogy ha mindig az eredeti okiratból kiindulva, azt vesszük figyelembe, hogy milyen űrt tölt be a vákuumelmélet szerint a Duna Televízió, és onnan nem szabad elmozdulni. Magyart a magyarral összekapcsolni, de úgy, hogy ez egyfajta jelkép legyen a nemzetről. Nem a politikáról, nem a kormányról, nem a pártokról, a magyar nemzetről, a magyar szellemről, a magyar múltról, a vágyainkról, a találékonyságunkról, a leleményességünkről, vendégszeretetünkről, irodalmi és egyéb kulturális értékeinkről kell szólnia a Duna Televíziónak. Ez borzasztó fontos, és ezt csak úgy érdemes megvalósítani, hogy egyrészt büszkék legyünk saját magunkra, folyamatosan fenntartva és erősítve a nemzeti öntudatot és az összetartozás érzését. Másrészt legalább ilyen fontosnak tartom, hogy más nációknak a rólunk alkotott elképzelése javuljon. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ezt nyitottsággal is el lehet érni, megalkuvások nélkül. Ebben a pillanatban is, most, amíg itt beszélgetünk, a 17 legnagyobb, legjelentősebb európai műholdas közszolgálati televízió a mi vendégünk, és itt tartja a szekció ülését Budapesten. A Deutsche Welle-től a BBC-ig, a RAI-ig és a portugál nemzeti televíziótól a román, a horvát stb. tévékig, nem sorolhatom fel őket. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert így tudunk nagy együttműködéseket létrehozni. Van még valami, amit feltétlenül folytatni kívánok a következő négy esztendőben. Egyrészt nekünk jók a nemzetközi kapcsolataink, mindenféle fesztiválon, seregszemlén ott vagyunk, és az rólunk köztudott, hogy elég sok díjat kapunk.
- Az elmúlt évben három díjat is kapott a Duna Tv.
- Igen. Ezektől a díjaktól függetlenül nekünk - és ez már újítás - kelet felé is fontos teendőink vannak. Amikor elkezdtünk kelet felé orientálódni, akkor hihetetlenül hálásan reagáltak erre a szírek, az irániak, a törökök, az azerbajdzsániak, a kínaiak stb. Ebben benne van az a természetes érdeklődés is, hogy mi magunk is egy belső-ázsiai származású nép vagyunk, hogy ott vannak a gyökereink. Azok a népek, amelyek korántsem olyan ágrólszakadtak, mint innen feltételezhetnénk európai gőgünkben, és amelyek huszonötszörös gazdasági mutatókkal röppennek a csillagos égig, óriási szeretettel, nagyon lelkesen vi-szonozták a mi érdeklődésünket. Az első ilyen nagyszabású kapcsolatfelvétel például Azerbajdzsánnal történt. Azzal az országgal, amelyiknek az első szabadon választott miniszterelnöke megkeresett, és azt mondta: tudom-e, hogy az ő országukban a középiskolákban azt tanítják, hogy mi rokonok vagyunk, mint hunok, és mint szkíták. Mi meszszire, nyugatra elszármazott leszármazottak vagyunk, ők pedig ott maradtak.
- Az erről készült dokumentumfilmet láthattuk a Duna Tv-ben.
- Igen. Eljöttek, szeretettel vendégül láttuk, végigvezettük az országon őket. Jól érezték magukat, született belőle film, majd mi viszonoztuk a látogatást, és megszégyenítettek bennünket vendégszeretetből, ahogy körbehurcoltak, elvittek sok száz kilométerre a fővárosuktól az ismeretlen és ismert - mert valamilyen nyilvántartásban kiböngészhető - nevű magyar katona sírjához. Ott én annyira meghatódtam, olyan mélységes benyomást tettek rám, hogy mit jelent, amikor egy nép igazán és őszintén hisz az ősök és a hősök tiszteletében, amiről mi minduntalan meg szoktunk feledkezni. Megfeledkeztünk arról, hogy van egy csomó keleti ország. Ott vannak a törökök, a bolgárok, akik bennünket szeretnek, tisztelnek, de megfeledkeztünk olyan nagy kapcsolatról is, mint az ezeréves lengyel- magyar barátság. A nagy nyugat-európai uniós tülekedésünkben, ahol mindenki mindenkinek a tyúkszemére rálép, a saját testvéreinkről megfeledkeztünk. Tehát ezeket igyekszünk mi egy kicsit helyrehozni, és fantasztikusan gyümölcsöző az, hogy amikor az idióta karikatúrák dán vicclapban megjelentek, és ezek az ún. sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának a jegyében majdnem tönkretették a keresztény és az iszlám világ kapcsolatát, akkor úgy éreztem, hogy a Duna Televíziónak azonnal lépnie kell. Nem szoktam engedélyt kérni, nem szoktam egyeztetni, mert könnyen el tudom képzelni, hogy a mindenkori Külügyminisztérium és a mindenkori magyar politikus azt mondja, hogy hát ezzel most várjunk, ez kínos dolog, kényes dolog. Ám az ilyenekkel nem szabad várni. Azonnal léptünk, és tartottunk soron kívül egy iszlám napot a Duna Tv-ben. A politikáról nem esett szó, ahhoz nekünk nincs közünk, hanem arról, hogy mit jelent számunkra ez a világ, és még a képzeletünk színpadán is ez a közel-keleti világ jelenik meg, ha bibliai tájakra gondolunk. De ott van a meseirodalomban, mindenben, festészetben, építészetben, az Uránia Nemzeti Filmszínházig mind a kelet tükröződik, és a mi saját származásunk, történelmünk. Erre kitörő lelkesedéssel reagált az iszlám világ, tele volt vele az arab sajtó. A legnagyobb büszkeség akkor töltött el, amikor nagykövetek sorra hívtak föl, hogy elnök úr, hát megmentetted a becsületünket. Miközben tüntettek különböző nagykövetségek előtt, benzines palackokkal hajigálták az épületeket, ezen közben a magyar nagykövetek és a magyar külképviseletek dolgozói kidüllesztett mellkassal járhattak-kelhettek ezekben a városokban, mert tele volt a sajtó azzal, hogy Magyarország más. Az már persze egy komoly szakmai elismerés volt, hogy díjat is kaptunk a Külügyminisztériumtól, és ennek a napnak az anyagát DVD-n kiadatta velünk, és szétküldte a nagyvilágba. Elkalandoztam, de a lényeg az, hogy a nemzetközi kapcsolatokat, és ezen belül is a kelet felé fűződő kapcsolatainkat nagyon komolyan veszem. Kínai és belső-mongóliai utakig, törökországi zarándoklatokig ezt mind, mind együtt nagyon fontosnak tartom.
- Tizenötmillió magyar televíziója a Duna Tv, és továbbra is összetartó erő kíván maradni. Milyen lesz az új műsorstruktúra?
- Az új műsorrend alappillére a kultúra változatlan intenzitással történő terjesztése. Ezt szolgálja többek között a Dunaszínház című műsor is. Szeptember 21-től kéthetente, este 7-kor színházi előadást sugároz a televízió. A magyar médiában jelenleg egyedülálló program változatosnak ígérkezik. Ízelítőt nyújt a magyar színházművészet remekeiből, egyúttal közelebb hozza a színházat a nézőkhöz. Látható lesz kortárs és klasszikus mű, opera, táncszínház, gyermekelőadás, és mindez fővárosi, vidéki, valamint határon túli színházak előadásában egyaránt. A tizenhat éves Duna Tv első önálló, saját gyártású sorozatát kezdi vetíteni októbertől Állomás néven. A sorozat az Európai Unió délkeleti végén kialakult világ sajátos identitásával, mindennapjaival, és lakóinak problémáival foglalkozik tréfás formában. A szereplők között található Csuja Imre, Börcsök Enikő, György Anna, Rajhona Ádám. Az első rész a tuslagi polgármester-választás bonyodalmaiba enged bepillantást. Egzotikus tájakra kalauzol a Világ Kikötő néven futó műsorunk. Olyan országokkal ismerteti meg a nézőt, amelyek kívül esnek Európán. Knézy Jenő új műsort fog vezetni, a Police magazint, amelynek célja friss, körültekintő, szakértő szemmel vizsgálni a bűnügyek világát, más csatornákkal szemben nem bulváros stílusban.
- Elnök úr. Miért volt szükség a Duna Televízió kettes csatornájának a megnyitására?
- Volt rá lehetőség. Úgy gondoltam, hogy ennek az országnak fontos, hogy a hazai kisebbségekkel és a határon túl élő, kisebbségbe szorult testvéreinkkel tematikusan is foglalkozni lehessen. A magyarok jogküzdelmét az éteren keresztül minden eszközzel - nem piszkos politikai módszerekkel - az oktatás és a tudomány módszerével is támogassuk. Az autonómia nem valami riasztó mumus. Az autonómia nem jelenti a nemzetállamok szétesését, amelyeket egyáltalán nem nevezhetünk nemzetállamoknak, inkább többnemzetiségű államoknak. Szerettem volna felmutatni az Európa más országaiban jól működő autonómiákat. A baszkoktól a katalánokig, a finnországi svéd ajkúaktól, Dél-Tirolig, jól működő autonómiák léteznek. Elsők lehetnénk abban, és erre büszke lehetne a magyar állam, hogy létrehozunk egy olyan csatornát, ahol az európai kis népek, etnikumok, regionális tudattal rendelkező népcsoportok helyet kapnának. Azért fontos, hogy megszólaljon mindenki, hogy tegyünk valamit az undorító globalizáció ellen. Korábban, ha valaki erre akarta felhívni a figyelmet, azt ledorongolták az unióban. Ma már egyesek rájöttek arra, hogy a népek sajátosságát meg kell őrizni, és nem szabad egybemosni. A kis népek, kis etnikumok, veszélyeztetet népcsoportok bemutatását tűztük ki célul. A magyarságon belül is van ilyen, a csángók.
- A fiatalságban - akár határainkon innen vagy túl - mennyire ragad meg a Duna Tv üzenete?
- Ez nagyon fontos kérdés. Az kétségtelen, hogy a Duna Tv, nem egy VivaTv. Sok pénz kell ahhoz, hogy a fiatalságot, a fiatal szíveket lehessen meghódítani. Ha annyi kereskedelmi csatorna tartja bűvöletében a fiatalokat, akkor mi marad számunkra. Bábfilmek, animációs filmek, a Kárpát- medencére kiterjedő ki mit tud vetélkedők, amelyek a történelemmel, honismerettel, magyar kultúrával, foglalkoznának. Elsősorban ezekkel a műsorokkal lehetne nevelni, de ezekhez nagyon sok pénz kell, amit nem kapunk meg. Nem lehet mindent sóval és vízzel megfőzni.
- Ha már a pénznél tartunk, mennyire számítanak a jövő évi költségvetésből?
- Ugyanannyira, mint eddig. Elfelejtik hozzátenni azt, hogy az élet megdrágult, hogy az inflációt illő lenne kompenzálni. Óriási károkat okoznak nekünk a műszaki lemaradással és amortizációval, ha nem teszik lehetővé nekünk, hogy megújuljunk. Miközben két kereskedelmi csatorna - az ATV és a Hír Tv - digitális átállását is közpénzből támogatja a médiahatóság, a Duna Tv - amely közszolgálati televízió - erre az igen költséges célra nem kapott külön forrásokat. Miközben az, hogy költségvetési juttatásunkat az utóbbi két évben nem emelték az infláció mértékében, mintegy 2-2,5 milliárdos kiesést jelent. Rendíthetetlenül hiszek még abban, hogy politikától mentesen egyszer rá fognak jönni a kormányok, hogy a Duna Televízió egy Eiffel-torony a magyar életben, amire pártállásától, világnézetétől függetlenül mindenki büszke lehet.
- Magyarországon az a jellemző, hogy minden pártalapon működik, a semleges, objektív műsorok kimaradnak a támogatásból.
- Ez pontosan így van. Ez törvényellenes, mérhetetlenül nemzetellenes, és kultúraellenes. 
Oláh János József