"Nyomatékosan felszólítjuk a szocialistákat: verjék ki a fejükből a magyar vízvagyon értékesítésére vonatkozó elképzeléseiket" - jelentette ki Fónagy János országgyűlési képviselő. Képviselő úr, miért kell társadalmi tulajdonban megtartani a magyar vízvagyont?
- A magyar nemzeti vagyonnak a két utolsó még megmaradt eleme a magyar föld és a víz. Magyarország természeti adottságai ismertek. Köztudott az is, hogy az elmúlt 15-20 évben az energiarendszerünket privatizálták, a magyar ipar részben tönkrement, másik részét eladták, az élelmiszeripart megsemmisítették. A föld, ami megmaradt, de az EU-hoz történő csatlakozásunk óta ez is vita tárgya. 2011-től, amennyiben feloldják a földre tett moratóriumot, a külföldiek könnyen és olcsón juthatnak hozzá a magyar földhöz. És itt van a víz, amire talán az elmúlt években kevesebb figyelmet fordítottunk. Valószínűleg azért, mert a vizet adottságnak tekintettük, és csak akkor beszéltünk róla, ha baj volt vele, sok volt belőle vagy kevés, árvíz vagy aszály sújtott minket. Egyébként a vizet, az iható, öntözhető, hajózható, horgászható vizet természetes adománynak tekintettük. Részben a klímaváltozás, részben a környező országok környezetszennyezései miatt - mivel alvizi ország vagyunk, folyó vizeink 95 százaléka határainkon túlról ered - észre kell vennünk, hogy változás következett be. Fölöttünk egymás után építik a tározókat, éppen ezért minden olyan esemény, ami a vízzel kapcsolatos, fokozottan érinti Magyarországot. Az ivóvízkészlet olyan stratégiai eszköz, amelynek állami és önkormányzati, tehát közösségi kézben tartása a magyar nemzetnek elsődleges érdeke. Tavaly a stratégiai vállalatokról szóló törvényt a parlament elfogadta. Akkor kevés figyelem fordult arra az ellenzéki felvetésre, amely azt mondta, hogy az öt nagy közmű vállalatnak kizárólag állami tulajdonban kell maradnia. Ezt tavaly a parlament megszavazta. Mivel a víz forgalomképtelen állami tulajdon, ezért valahogy megpróbálják kijátszani a törvényt. A víz hasznosításának jogát igyekeznek átjátszani magánbefektetőknek. Ezért különböző szervezeti, cégjogi intézkedésekkel olyan állapotot igyekeznek teremteni, ahol a víz tulajdonjoga megmarad, de a hasznosításnak és a járulékos profitkivételnek a lehetőségét meg akarják valakik számára teremteni. Ezt a célt szolgálja, meggyőződésem szerint, az az eddig többször sikeresen kivédett kezdeményezés, hogy az öt vízközmű vállalat szervezeti egységét megbontják, a most egységes rendszert megzavarják, ide-oda szervezéssel. A körülbelül egy hete megjelent sajtóközlemény azt mondja, hogy ezt a kérdést kivették a szakhatóság, a vízügyi minisztérium hatásköréből, és a nemzeti vagyontanács hatáskörébe utalták, ami önmagában is azt jelenti, hogy nem a víz a fontos, hanem a pénzügyi megoldás, tehát a profitorientáltság. A tartalmi részről elvitték a dolgot a vagyoni rész felé. A vagyontanács által közzétett nyilatkozatból kiderül, hogy az öt víz- vállalatból kettőt, a Tisza menti és a Duna menti regionális vízművet az Észak-magyarországi Regionális Vízmű (ÉRV) intézkedési körébe utalja. A kormány gazdasági okokra hivatkozik, de ez nem igaz. A három vállalat között összeköttetés alig-alig van, tehát szó sincs arról, hogy közösen használják a vízbázisokat. Ez az ország kétharmadát lefedő vízhálózata, aminek a vagyoni részét áthelyezik a ÉRV-hez. Miután ezt technikai, vízgazdasági szempontból semmi nem indokolja, ez vagyoni, pénzügyi előkészítése a privatizációnak. Ezért tiltakoztunk előre, ezért fordultunk a közvéleményhez. Mivel az újságolvasó nem nagyon szokta a vagyontanács határozatait böngészni, felhívjuk a közvélemény figyelmét, hogy valójában mi rejlik e döntés mögött.
- Mivel keveset lehet hallani a víz fontosságáról, az emberek nem nagyon ismerik a magyar vízvagyon értékét?
- Tegyük hozzá, hogy most még nem. Mert ha továbbra sem foglalkozunk vele, komoly gondok lesznek. Ha jön a víz, azt mi bajnak tekintjük, és igyekszünk gyorsan áttenni a déli határon, ahelyett, hogy a jó minőségű ivóvizet visszafognánk. Sajnos nálunk még lehetőség sincs arra, hogy a belvízzel gazdálkodjunk. Magyarországon 30 ezer hektár volt néhány napja is belvíz alatt, úgy, hogy különösen nagy esőzés, hóolvadás nem is volt. Ez azt jelenti, hogy az egész hazai belvízrendszerünk - befogadó medrek, patakok - le van pusztulva, a sors martalékává vált. Ezért azt mondom, hogy azt az alapvető stratégiai vagyont, amiben a víz a legjelentősebb, fokozott állami, közösségi ellenőrzés alatt, közösségi felelősségi körben kell tartani, és ahol kivették, ott vissza kell tenni. Ez az utóbbi fél mondatom vonatkozik a Fővárosi Vízművekre, amelyik francia tulajdonban van. Onnan hatalmas profitot visznek ki külföldre - olyan pénzösszeget, ami itthon is felhasználható lenne - anélkül, hogy fejlesztenének, ha meg fejleszteni kell, azt a fővárosi önkormányzattal végeztetik el.
- Beszéltem a Fővárosi Vízművek egyik vezetőjével, aki azt mondta, hogy amióta külföldi kézben van a cég, sokat romlott a fővárosi ivóvíz minősége, mert a külföldi tulajdonost csak a profit érdekli.
- Ezt én is hallottam, mondják sokan.
- Neves közgazdászok vélekednek úgy, hogy a víz és a föld megfelelő felhasználásával leküzdhető a gazdasági válság. Ön mit gondol erről?
- Ezzel teljesen egyetértek. Mondok egy példát is arra, hogy mennyire így van ez. Évtizedeken át Észak-Magyarországon dolgoztam a kohászatban. Innen kerültem ki a hatvanas években Angliába, ahol az ipari forradalom alapját képező üzemeket és a vasbányákat akkor zárták be. A hatvanas-hetvenes években Közép-Anglia egy lepusztult, koszos, rozsdás, munkanélküliségtől terhelt vidék volt. Ezt tette rendbe Margaret Thatcher asszony. Úgy is hívták annak idején azt az országrészt, hogy Black Country (fekete vidék). Van ott egy kétszáz éves csatornarendszer, amelyen a vasércet, a mészkövet, a szenet szállították. Ezt kezdték el rendbe hozni. Miután felújították a vízhálózatot, a csatornarendszert, újra lakható lett a vidék. Új beruházók jöttek, és egy színes fejlődő országrész lett belőle. Ismert, hogy 120 évvel ezelőtt a vasúthálózat volt az a rendszer, amire egy ország, vidék fejlődését építették. Angliában a XX. század második felében a csatornák voltak ezek a fejlődési pontok. Most nézzük meg hazánkat. A Duna-Tisza köze sivatagosodik, mert félbemaradt a Tisza szabályozása. Ez az úgynevezett homokhátság, amelynek a lakosság- megtartó képessége romlik, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar eltűnik a térségből. A megoldás a vízhálózat rendbetétele, fejlesztése lenne. Ez munkahelyteremtéssel járna. A térség komoly fejlődése szempontjából valóban megoldás a víz. Sokan mondják azt is, hogy ezek romantikus elképzelések, pedig nem azok. Sajnos a víz a világ egyre nagyobb részén stratégiai cikk. Háborúk folynak a mai napig is a vízért. Ott van a Jordán-völgy, de sorolhatnám Afrikát és Dél- Amerikát is, tehát a víz már most is konfliktusokat okoz. Nekünk itt van, csak törődni kell vele, és védeni, nehogy kijátsszák a kezünkből. Egy másik példa. Magyarországon horgászeszközökre 25 milliárd forintot fordítottak. Sokan úgy gondoljuk, hogy a horgászat egy hobbi, egy sport, de nem így van. A horgászat egy komoly iparág, amely nem kevés pénzt ad a nemzetgazdaságnak. És még ott van a haltenyésztés, az öntözés, az idegenforgalomról nem is beszélve, és rengeteg lehetőséget lehetne még felsorolni, ami a vízhez köthető, és kiutat jelenthet a válságból. Magyarországon 230 holtág van, aminek nagy része pangó víz és mocsarasodik. Például Szarvason, a Holt-Körös mentén semmi nincs, csak az Alföld sivársága, de egy 20 kilométeres partszakaszon valóságos "paradicsom" van. Sokat érnek az ingatlanok, élet van, nyüzsgés van. A 230 holtágról évek óta nem hallottam senkit beszélni, pedig ideje lenne valami megoldást, fejlesztési tervet készíteni.
- Kormányra kerülve államosítanák a már privatizált vízvagyont?
- A víz közösségi tulajdon, ez mindennek az alapja. Állami, önkormányzati tulajdonban kell megtartani, nem szabad privatizálni, a Fővárosi Vízműveket pedig vissza kell vásárolni. Ezen kívül a lehetőségektől függően fejlesztésekre van szükség. Energetikai, idegenforgalmi, településfejlesztési terveket kell készíteni, és okosan gazdálkodni a kincsünkkel, a vízzel.
Oláh János József